Budapesten nincs Uber Eats, úgyhogy rövid ismertető: biciklis ételkiszállítást nyújtanak. Ahogy nézem odahaza egy magyar vállalkozás fedi le a piaci rést, sok sikert kívánok nekik. Itt Bécsben három cég rivalizál: Uber Eats, Foodora és a Lieferservice.at. Ez utóbbi nem olyan nagy csapat, szemlátomást a Foodora dolgozik a legtöbb futárral, az Uber Eatsé a második hely.

Budapesten egyszer már majdnem lettem sima biciklisfutár, de ez a válság után volt, és a fizetés az albérletre sem lett volna elég, nemhogy a bicaj karbantartására és az evésre, úgyhogy a próbanap után visszaléptem. Most is hasonló cipőben járok.

Nem arra akarok kilyukadni, hogy az Uber Eats alapjaiban egy szemét vállalkozás, mert vannak erényei. Én például az egyetem miatt teljesen szabálytalanul érek rá: egyik héten ilyen projekten dolgozok, másik héten olyanon, az órarendemen kívül sajnos minden más bizonytalan, és nem tudok sehol sem elvállalni egy fix műszakos munkát. Az Uber Eats a futárok számára teljesen klassz megoldást kínál: akkor dolgozhatnak, amikor éppen ráérnek. Bekapcsolom az appot, ha dolgozni tudok, és kikapcsolom, ha mást kell csinálnom. A Foodorához ezért nem is tudtam jelentkezni, mert ott előre megbeszélt műszakok vannak, én viszont a programjaim felét tudom csak előre. 

Ebből következik, hogy az Uber Eats nem vegzálja a futárjait, egyszerűen próbál mindenkit felvenni, hogy minden megrendelést ki tudjon szolgálni. Ez már okoz egy komoly gondot a pénz körül: ez a rendszer az Uber számára közömbös, a kaját megrendelő számára tök jó, a futár számára pedig tök rossz. A kaját megrendelő mindenképpen megkapja, amit rendelt, az Uber mindenképpen kifizeti a fuvart, egyedül a futár koppan: egyátalán nem garantált, hogy egy eltervezett műszakban mennyi kiszállítást kap meg. A futár fizetése pedig kizárólag fuvar-alapú, nincs semmi minimálbér. (A foodoránál van, arra jön még a kiszállításonkénti pénz)

Ebből a rendszerből az is következik, hogy nincs diszpécser, így a kiszállításokat senki sem szervezi.

Az első, második és harmadik napom a belerázódásról szólt (pl. a 6 órásra tervezett műszakom első 2 órájában leszívta az app az akksimat), de már ekkor is kirajzolódott a diszpécser hiánya: a tekerésem 70%-a fizetetlen volt. Pénz csak azért jár, ha valamit az étteremből a megrendelőhöz viszek. Hogy a megrendelőtől mennyit kell tekernem a következő étteremig, az attól függ, mit dob a gép. Szó szerint. Ehhez képest a Foodora teljesen más rendszerben dolgozik: fix létszámmal tervezett műszakok, a futár útját a központból szervezik, így ők általában óránként 3-4 kiszállítást is lebonyolítanak. Az Ubernél én örülök, ha 2-t meg tudok csinálni, és ebből 20-30 perc azzal telik, hogy elérjem a következő éttermet.

Ez szomorú ugyan, de cserébe az Uber rugalmas, nem igaz? Nincs főnök, senki sem cseszeget, stresszel, akármi. Ma egy gyógyszertár mellett mentem el, eszembe jutott, hogy C vitamint akartam venni, úgyhogy két fuvar közt bementem, és megvettem. A Foodora ezért már motivációs beszélgetésre rendelt volna be, legalábbis az alapján, amiket hallottam. Többet fizetnek, de kitapossák a futárból azt a magas órabért (12-15€).

Az első igazi napomon 50 eurót tudtam összevakarni, ami a borravalóval együtt elviselhető, és ha felszorzom heti 5 nappal, akkor az havi 1000-1100 euró is lehetne, ami egy mekis fizetés. Ha órára leosztom az első igazi napomat, akkor 6-8€-s órabér jön ki. Ez Ausztriában a legalja, de erre még mindig azt mondom, hogy én most olyan helyzetben vagyok, amiben, és nekem ez most egy megoldás. Nagyon vártam a hétvégét, mert hétvégén, vagy esős napokon szokott bónusz lenni: ha 10 kiszállítást lebonyolítok, 20€ plusszt kapok, ha 25-öt, akkor 75€-t. 

Az összes eddig leírt dolog olyan, ami alapján az Uber Eats egyszerűen csak máshogy működik, és ha nem tetszik, akkor át kell mennem a konkurrenciához. Viszont itt jön egy olyan dolog, amit nem tudom, hogyan tehet meg az Uber.

Ma péntek van, nagyon vártam. Reggel jött is az sms: ma kemény nap lesz, így meg úgy, 10 kiszállítás fölött plussz pénz. Jól indult a nap, a fuvarok is közel estek egymáshoz, hasítottam. 5 kiszállítás után aztán nem jött több megrendelés. Lassan elkezdtem hazafelé tekerni, gondoltam megebédelek, aztán majd utána folytatom. Hazaúton sem jött semmi megrendelés. Egy óra szünetet tartottam, újra online, megint nagyon jó sorrendben jöttek a rendelések. A kilencedik kiszállításom után aztán néma csönd. A város másik végén voltam, úgyhogy megint haza indultam, hátha útközben bejön a 10. meló, vagy legalább majd a saját kerületemben lesznek az utolsó fuvarjaim. A héten a legjobb napom a hétfő volt, aznap 14 fuvart teljesítettem. Ma visszaértem a házamhoz, gondoltam, bemegyek addig is melegedni, míg nem jön rendelés. Este 6 volt, este 6 a csúcsidő. Már a 2.  városfejsztési osztály epizódot néztem, mikor pittyent az app. Egy automata app-üzenet jött: "nem akarsz kijelentkezni?" A jó büdös nénikédet akarok kijelentkezni - morogtam - már csak egy nyomorult fuvart kell megcsinálnom, és 20€-vel több lesz a bérem. Két és fél órát voltam online, és csak ezeket az automata üzeneteket kaptam. A csúcsidőben.

A gyanúm nem légből kapott. Minden fuvaromhoz kaptam e-mail értesítést is kezdettől fogva, és ezekből az e-mailekből kiderül, hogy én kizárólag olyan fuvarokat kaptam, amit előtte valamelyik futár már lemondott. Tehát az algoritmus engem, mint újoncot megkülönböztet, és csak a lehulló morzsákat adja nekem. Nem lennék meglepve, ha ugyanez az algoritmus engem a sor végére tenne, ha megközelíteném a 10. fuvart.

Erre is azt tudom mondani, hogy rendben, ugrott a bónuszom, nyert a cég, le van szarva, akarok még 5 kiszállítást csinálni. Este hatkor, kiváló erőmben az app kispadra ültetett, és nem kaptam több megbízást. Hétfőn, mikor 14-et megcsináltam, nem volt bónusz-rendszer, de azzal az 50 eurómmal is elégedett voltam. Ma volt bónusz rendszer, emiatt 9-nél "parkoltatni" kezdtek, és így a napot 35€-val zártam. Akartam tovább dolgozni, de nem hagytak, nehogy bónuszt kelljen fizetniük. Így összességében nemhogy 1000 eurót nem fogok tudni megkeresni, de még a 600-nak is örülhetek. 700 a lakbér. Ezek után ki a fene akarna dolgozni nekik?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr7013372491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek 2017.11.25. 20:15:27

Nyugi! Londonban is ez van. A Deliveroo jobb volt, de attert ugyanerre a rendszerre. Csak affele mellekallasnak jok mostansag, annyi az embert, bar regen allitolag 3-4000 fontokat is lehetett vele keresni, de az mar a multe!

Jazo 2017.11.25. 20:40:05

Ha elfogadod, hogy a bónuszrendszer csak beetetés, mint a ló elé lógatott répa, akkor el tudod dönteni, hogy megéri-e vagy sem.

Ha jól értettem ez csak mellékes, amit csak a szabadidődben csinálsz, vagyis nem ebből akarsz megélni.

Bicepsz Elek 2017.11.25. 21:49:12

@Jazo: Te irtad a cikket?
Amugy Lobdon mas tipusu varos mint Becs. Az elejen itt is bonusz volt pl vasarnap 18-22 tobbet fizetett 25 orankent ha 3at kivittel stb stb.
Most kiszallitasonlent adnak 1.-1.2-t(regen 1.7, 1.5 is volt de persze leszallitottak). Most a sz.r keruletekben van bonusz(a kozlekedes miatt szmr tele birsaggal vagy gettoval, zsakutcakkal stb stb).
Kib.. messzire es (en mktorral megyek)nem erekli hiva jutsz el. Szombat-vasarnap megeri maskor nem nagyon..

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2017.12.12. 20:21:11

érdekes volt a hatása, hogy bementem az irodájukba, és megkértem őket, hogy vegyenek ki a bónusz programból. Mondták, hogy ilyet nem tudnak, meg hogy a teóriám badarság. Javasolták, hogy indítsak olyan kerületekben, ahol sok étteremmel szerződtek. Azóta nem sok változott, eleinte úgy tűnt, hogy nem kapok több bónusz-ajánlatot, de egy hét múlva megint jöttek az üzenetek. A bónusz-szinteket persze azóta sem tudom elérni, de leginkább azért, mert kifingok mire teljesíthetném :)) Továbbra is előny, hogy a totál kiszámíthatatlan tennivalóim mellett is keresek pénzt, de azért ez egy kurva nagy macska vacsorája

BloggerBiker 2018.08.09. 23:00:28

Az ÜberEats-nél hogy működik a regisztráció?
Vállalkozónak kell hozzá lenni? Vagy hogyan történik a kifizetés?
Az app az a sima ÜberEats app, amivel rendelni is lehet?
süti beállítások módosítása