Szenteste

Címkék: klasszikus bejegyzés

2006.12.24. 23:22

Aki ilyenkor blogol, az a legalja, de nekem van kifogásom! Először is szétnéztem a neten, mit csinálnak a cybergyíkok, akik még Karácsony éjjel sem az emberek között vannak.

Másodszor pedig: bealudt az egész család a fotelban - társasozni nem akart senki: egész évben megy a gürizés, ilyenkor inkább a filmkészletem szórakoztatja a családot. Nehéz volt jó filmet kiválasztani, főként, hogy karácsonyi filmem egyátalán nincs, leszámítva a Grincset és a Tapló Télapót. Ezekkel az a baj, hogy a keresztény szokásokon nyugvó ünneplésünktől mi sem áll távolabb, mint a Télapó, akit egyrészt Mikulásnak hívunk, másrészt december 6-a után az ülőgumóit masszíroztatja szerecsen rabszolgáival valahol Kis-Ázsia déli partjainál.

Így, hogy idősebbek vagyunk, a Karácsony egyetlen kézzelfogható lényege a kaja meg az éjféli mise. Az éjféli mise egy nagy nyűg, ami főleg a lelkiismeret-furdalás megléte miatt oly sikeres immár két évezrede. Ha valamelyik pápa azt mondaná, hogy az igazi keresztény jótékonykodik reggel nyolctól reggel kilencig, a rossz keresztény pedig bezárkózik, dőzsöl és Karácsonykor éjféli misére megy, akkor soha egy lélek sem menne éjféli misére (persze nem ugrana meg a jótékonykodók száma sem). Amíg ez nem történik meg, mi is lemegyünk a templomba, énekelni a karácsonyi énekeket.

Nem is gondoltam volna, hogy a legszebb Karácsonyom nem Karácsonykor, és nem a családommal lesz. Négy legszebb Karácsonyom volt, mindegyik a négy gimnáziumi évem alatt. Egy nagy gombóccá mosódott össze a négy Karácsony; nem tudnám megmondani, melyik esemény mikor történt, de valahogy így.

Megettük a kajáldában az ünnepi vacsorát, majd kabátot vettünk, és fölmentünk a Tamás-hegyre, az egész osztály. Csillagos ég volt, téliesen hideg, legtöbbször hó is volt. A Tamás-hegyen van egy kápolna, a Becket Tamás kápolna. Puritán, fehér falú, ez fontos. Vittünk egy nagy fehér gyertyát, és a fehér kápolna falánál, a város fölött a sötétben, körülálltuk a fehér gyertyát a fehér hóban. Egyik évben a prefektusom Fekete István novellát olvasott. Kár volna próbálkoznom érzékeltetni Fekete István írásait, aki ismeri, tudja milyen - az ember csak áll egy hegy tetején, a világ fölött, és egy nemlétező, meghitt, igazságos és egyszerű parasztvilágba csöppen bele. A novellát meghallgattuk, fölolvasta valaki Jézus születését a Bibliából, aztán énekeltünk karácsonyi dalokat. Olyanokat, amelyeket négyszáz évvel ezelőtt is énekeltek magyarföldön. Meg talán az előtt is. Egyik évben még valaki furulyán is játszott. Akkor fölelevenedtek a kölyökkori betlehemezések, amikor cserkész voltam. Ködmön, angyalok, pásztorok. Ezeken a Karácsonyokon a nagy ajándékokat nem egymástól vártuk, annak az ünnepnek az volt a lényege, hogy együtt ünnepeljük meg, ott a hegy tetején. Aztán meg bólé a koleszban, meg ajándékozás, de az már más tészta.

Szóval így tizenegy tájékára csak megszelidültem. Elég békés az idei Karácsony, lehet hogy azért, mert alszanak a családtagok... Nappal kicsit olaszosabb volt a légkör - nálunk a globális éghajlatváltozást jóval megelőzve jelentkezett a mediterrán hatás. Aztán késő délután magyarosba fordult a hangulat: nekiestünk az ünnepi estebédnek, és a teli gyomor jótékonyan hatott az idegekre.

Nagynénéimnél voltam a délután, Sárváron. Egyikük mondta: ez is olyan nap, mint a többi. Éles kontraszt volt hát, amikor egyből utána a kersztanyuhoz is beugrottam, mert ott meg már az ajtó is fenyőbe volt burkolva, és mindenről karácsonyi díszek lógtak, ahogy kell.

Nem kaptam bögrét :)

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr4024270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.