nagy utazás...

Címkék: klasszikus bejegyzés

2006.12.26. 23:29

Most korábban ért be a vonat a menetrendhez képest öt perccel (nocsak-nocsak, nem késik?), viszont végtelenség volt az utazás. Rutinműveletnek tűnt: be kell ülni a legelső vagon legelső kupéjába, ha már egybelégterű vagon nincs, és akkor az ember törvényei szerint, december 26-án, amikor mindenki otthon ül, vagy rokont látogat autóval, magamban utazgathatok, és tanulgathatok.

A discman-emet otthonfelejtettem, ez az állomáson nyilallt belém. Legalább hatékonyabban tanulok. (...)
A lényeg, hogy a kupémba - a számításaimat keresztülhúzva - beült egy pár. Budapestig utaztak, ezt már a gigantikus pakkjaikból kikövetkeztettem; ilyenkor kell betenni valami jó zenét, hogy ne hallja az ember az utitársakat, és tanulhasson nyugodtan. De ugyebár...

Két tragikus tényező vágta haza az ideutazásomat. Az egyik, hogy a párból a lány nagyon-nagyon szerelmes volt a szerelmébe. A másik, hogy idegesítő volt.

Valami olyasmit tanultam, hogy a cápáknak egyfolytában úszniuk kell, ahhoz, hogy működjön a légzőberendezésük. Na, ez a csaj is ilyen volt, csak neki ahhoz, hogy ne fulladjon meg, folyton valamit mondania kellett. Nem arra gondolok, hogy kibeszélte a barátnőit, vagy sztorizott a szomszédról, hanem ezek a csendtörő megjegyzések: amolyan egymondatos észrevételek, felszólítások, megállapítások, fészkalódó kijelentések, ostoba merengések, amik folyton megtörték a lendületemet az anyagban. Ha folyamatosan csencselt volna, hozzászoktam volna, mint a vonat kattogásához, de ezek a rendszertelen időközönkénti kinyilatkoztatások...

Győrnél több ember is fölszállt, de mindegyik továbbment a kupénknál. A csaj megjegyezte, hogy milyen jó az első kupéban ülni, mert itt mindenki továbbmegy belülre, üres kupé reményében. A barátja lecsillapította, hogy hiszen ők is ide ültek (mondtam magamban, hogy: "na ja...anyátok"), bár hozzátette, hogy ment volna tovább, de aztán mégsem ment. Ejnye-ejnye

Na igen, a szerelem-téma pedig a másik... Semmi pironkodás, vagy valami, ott gügyögtek egymásnak, meg cupákoltak orrba-szájba, néha odanéztem, hogy lenyelték-e végre egymást. "Bügyürü-mucu-picu-cicu-micukám!" - mondta a lány. "Mi az nyünyü-münyü-prüntyőkém?" - válaszolt a fiú. Erre a lány odanyomott egy cuppanósat a fiú szájára, aztán a fiú visszacuppantott, közben nyafogós-cicás hangon a lány azt mondta, hogy "nymű". Ezt ismételgette. Cuppogások, nyálon elcsúszó szájak sercegése közepette. Egyszer már volt egy hasonló esetem, de az inter city-n volt. Az előttem levő székpárba ugyan így egy csaj meg egy srác ült, aztán a csaj a srác ölébe mászott át. Az ülést hátrahajtották, úgy, hogy a fejemtől nagyjából 10-20 cm-re csókolóztak. Azt hiszem vizsgáztam aznap, és felszabadult voltam, úgyhogy megeresztettem egy rendkívüli poénkodást: közelebb hajoltam hozzájuk, és azt mondtam: "Hmmm..." Utána előredöntötték az ülést.

Egyébként nem ez volt életem legidegesítőbb utazása. Sokkal rosszabb volt, amikor a gyorsvonaton Veszprémnél egy zsidó ifjúsági tábor bepréselődött a szerelvénybe. Akkor még ennyire sem voltam antiszemita, úgyhogy nem gyanakodtam, hogy vonat, sok zsidó, nem kéne-e leszállnom, így aztán föntmaradtam. A kupémban egyedül én ültem, mert az addigi utitársak Veszprémnél leszálltak. Egy kupé nyolc fős, úgyhogy nyolc kortárs be is ült, persze előtte egy megkérdezte, szabad lesz-e, montdam persze. Azt elfelejtettem mondani, hogy azért csak ésszel, úgyhogy végül kilencen nyomorogtunk, bár kierőszakoltam magamnak az ősutasnak járó egy főnyi helyet, így konkrétan nem volt szűkös a hely. Gitároztak is Beatles-t, örültem, hogy rámerőltetik a jókedvüket, utána pedig zsidó dalokat kezdtek énekelni, ami nem attól zavart, hogy Jézust keresztre feszítették, vagy hogy gazdagok, én meg nem, hanem mert a gimibe tartottam vissza, és ott is ilyen zsibaj várt - nem akartam siettetni a dolgokat.

Az egyik húr elszakadt, úgyhogy beszélgetni kezdtek. Csak arra emlékszem (ez már kb. 6-7 éve volt), hogy az egyik csaj teljesen ki volt akadva, hogy az MTV bemondójának miért van pödört bajsza. Miért kell itt magyarkodni, meg ilyenek. Nagy egytértésben csóválták a fejüket, és jogosan, hiszen nekik sem volt pajeszuk, meg fekete kalapjuk, azok az idők már elmúltak. Hát engem ez sem érdekelt, úgyhogy bűnös gondolatok fogantak meg bennem: abban bíztam, hogy rövidesen elhúzza a kupé ajtaját egy nyilas tiszt, aztán mondja nekik, hogy leszállni. De ki kellett bírnom Budapestig.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr424468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.