Libanon

Címkék: történelem

2007.04.11. 11:23

Most éppen Libanonról kell kiselőadást tartanom (4 óra múlva)(érdekes téma... volt egy magyar helytartója Libanonnak), és örültem volna egy magyar nyelvű összegzésnek a neten, hogy megbizonyosodjak arról, hogy jól fordítottam a könyvet, amiből készültem. Google, stb., de végül a wikin kötöttem ki. A magyar:

"Libanon területe csak a 13. század végére került újra arab kézre. Ezután különböző iszlám uralkodók harcoltak a területért, amíg az Oszmán Birodalom meg nem szilárdította uralmát a Földközi-tenger keleti medencéjében (Lepantó). A libanon kikötők fontos szerepet játszottak a Velencével és más itáliai államokkal folytatott kereskedelemben. Az I. világháború után Libanon a francia népszövetségi irányítás alatt álló Szírához került."

Az elegáns időugrásra szeretném a figyelmet felhívni. Persze az angol sem rossz. Felsorolja a fönícektől számítva a leigázó államokat, zárva az Oszmán Birodalommal, majd az I. Világháború utáni helyzettel folytatja. A német viszont korrekt, bárcsak hamarabb néztem volna meg!

Elég mozgalmas volt Libanon története. Röviden és tömören csak annyi, hogy oszmán uralom alá került, viszont a 17. század végére gyengélkedni kezdett a birodalom (Például elveszti a magyar részeket is), de még jó darabig kihúzta. 1831 markáns év: Mohamed Ali, egyiptomi helytartó hadjáratot indított a szultán ellen. Mohamed Ali nagy reformer volt, ezáltal keresztülhúzta az angolok érdekeit: erős gazdaság kezdett kialakulni a közel-keleten. Nem beszélve a Szuezi-csatorna építésének megkezdéséről... Ez az egyik rész, a másik meg Libanon belügyi helyzete.

Ki szelet vet...


Legjelentősebb vonulat, hogy két fő csoport lakta: az eretnek keresztény maroniták, és az eretnek síita drúzok. A drúzok nem is nagyon síiták, elég vegyes a vallásuk: egynejűség, reinkarnáció, stb. Nem volt jellemző, hogy harcoltak volna egymással, viszont jól elkülönülve éltek: Északon maroniták, Délen drúzok, viszont a maroniták mélyen betelepülgettek a drúz területekre idővel. Ez később lett csak baj.
Szóval 1831-ben Mohamed Ali útnak indult, Libanon és Szírián át a birodalom szívébe. Libanonban ekkor egy szintén reformer alkatú nagy vezető helytartóskodott: Bashir. A drúzok a szultánhoz voltak lojálisak, de Bashir mégis úgy alakította a dolgokat, hogy Mohameddel dolgozott össze. Mohamed Ali fia Ibrahim volt, Ibrahim kormányozta a leigázott területeket. Ibrahim seregének a felét libanoni csapatok tették ki. Libanon kulcsfontosságú tényezője volt Mohamed Ali sikereinek.
Igaz, Libanon is Mohamed Ali alakuló birodalmának a része lett, de továbbra is Bashir helytartóságával. Mohamed Ali, hogy rend legyen, több centarlizáló lépése között a leigázott területeken leszereltette az ottani katonákat, és együttműködést követelt. Ezzel szabadította el a poklot...

A fegyvert ne!

1834-ben Palesztínában fellázadtak a népek, merthogy a fegyver joga ősi privilégiumuk, úgyhogy a "szultán idejében jobb volt"-alapon fellázadtak. És sorra a többi nép. Libanonban 1840-ben lázadtak fel, de csak a drúzok, Hawranban (ez a város fontos, mert később emblematikussá vált). Ibrahim 7000 maronitát fegyverzett fel, és leverette velük a drúz felkelést. Sok drúzt lemészároltak. Miután ez megvolt, a maronitákat is lefegyverezték, de ez már nem sokat számított. Az ellenségeskedésre rátett egy lapáttal a török és brit ügynökök ügyködése: szították a hangulatot.

Még ez év nyarán az összes vallási felekezet öszegyűlt egy helyre, Antiliászba, és gyűlést tartottak. Itt megesküdtek Illés sírjára, hogy összetartanak, és kivívják függetlenségüket. Ez elég széles és nagy mozgalommá duzzadt, úgyhogy megcsillant Libanon függetlenségének reménye. A helytartó, Bashir átadta magát a briteknek, gondolom az mozgatta, hogy ő itt már csak egy árnyék, nem nyom sokat a latba. Ez 1840. október 10-én történt.

A rothadó nyugat

Ezalatt persze jött a nemzetközi beavatkozás: angol-osztrák-török flotta megtámadta Bejrútot (Libanon fővárosa), és Juniyah-ban partratettek egységeket. Mohamed Ali nagy tervei nem valósultak meg, mert őt is leverték, így aztán Libanonban visszaállt az oszmán uralom. Az oszmánok azért voltak jók, mert a gazdaságuk gyenge volt, ekkor már mindent megengedtek az angoloknak, tehát igazából olyan volt, mint egy nagy mocsár: megakadályozta, hogy fejlődőképes területek (Egyiptom, Libanon, stb.) fejlődésnek induljanak. Nyilván a nyugatiaknak az oszmán uralom fenntartása volt az érdekük. Csakhogy...

Magyarok mindenhol

Libanon élére kineveztek egy II., majd egy III. Bashirt. Mindketten elbénázták, 1842 januárjában III. Bashir lemondott, és egy magyar (aha) renegátot (=hitét elhagyó) tettek Libanon élére. Az oszmán sereggel érkezett, harcoltak Mohamed Ali ellen. Ummar Pasha al-Namsawi volt a neve. Al-Namsawi azt jelenti, hogy ausztriai, de ez jó, mert igazából nem volt egy zseni, és így nem egyértelmű, hogy Libanon legrosszabb helytartója magyar volt.
Annyira persze mégsem volt rossz: a baj csak az volt vele, hogy nem igazán élte át a drúz-maronita konfliktust, meg a vezetési struktúrájukat az emírjeikkel, meg a vallási vezetők, stb., szóval egyszerűen húzott egy vonalat (Bejrút és Damaszkusz közötti utat jelölte ki vonalnak), és azt mondta, ettől Északra maronita helytartóság, ettől Délre drúz helytartóság. Persze mindekét helytartóságban maradt jócskán minden felekezetből.

Mivel ez nem volt jó, sokat variáltak, meg sokminden más is történt, de végső soron ez most mindegy.

Három a jó

1840, 1845, 1860 - ezek a mészárlások időpontjai. A Hawrani eseményekre hivatkozva a drúzok maronitákat mészároltak, a maroniták meg a drúzokat zúzták. Marxista szemlélet szerint a maronita parasztok drúz földesurak alatt senyvedtek, a drúz parasztok pedig maronita földesurak alatt. És a munkásosztály fellázadt a dőzölő arisztokrácia ellen. A dolog komoly volt: bizonyos becslések szerint 20ezer maronitát vágtak le, ami egy félmilliós országban elég jelentős hányad. A lényeg, hogy a kevert lakosságú területen törtek ki a zavargások. A legdurvább 1860-ban volt, aminek az elindítója két srác volt, egy drúz és egy maronita, aki előző nyáron egy faluban azon kezdek vitatkozni, hogy melyik felekezet a gonoszabb, melyik ölt meg több embert. Aztán beindult a láncreakció.

A rothadó nyugat

Végül a nyugatiak közbeléptek (Franciaország a keresztes háborúk alatt összekomálkodott a maronitákkal, és örök időkre védelmébe vette, úgyhogy most is ő kezdeményezett). 12ezer fős francia (7000 fő a 12ezerből) - angol - osztrák - porosz - orosz - török katonai alakulat vonult a helyszínre, és tettek rendet. Kivégzések, bebörtönzések, miegymás. Libanon élére török helytartó került, de ez másfajta helytartóság volt, úgynevezett mutassariff került az élre, és a terület széles autonómiát kapott.

A konfliktusok révén a térség teljesen nyílt tereppé vált a britek számára, politikailag és gazdaságilag is. Nem is vesztegették az idejüket. Brit üzemek létesültek, britek váltak a gazdasági élet szereplőivé, és ugye tudjuk, hogy ahol a pénz...

A folytatást majd jövőre....

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr7657211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.