Furdal a lelkiismeretem. Van egy történet, szerintem valamelyik filmben volt: egy ember elütött valakit, de nem állt meg, hanem továbbhajtott. A bűntudat viszont addig emésztette, amíg öngyilkos nem lett. Csakhogy akiről azt hitte, hogy elütötte, valójában nem is halt meg.

Én viszont konkrétan keresztülhajtottam egy Erinaceus concolor -on. Egy kellemes estét töltöttem a régi Nyúzok leltározásával, közben találtam egy jó internetes rádiót is, meg hát a régi Nyúzoknál nincs viccesebb és érdekesebb, szóval tényleg nagyon... A város kihalt, annyival repeszthettem a bicajon, amennyivel csak bírtam. Mentem is. Egy sövénysor mellett gurultam, már a negyvenhez közelítettem, amikor egyszercsak huppant egyet a járgány. Lefékeztem, hogy lerugdossam a bicikliútról a követ, amire ráhajtottam, de láttam, hogy egy sün az...
Valószínűleg kettétörtem a gerincét. A bicaj meg én elég jelentős súlyt képviselünk, hozzávéve a nagy sebességet... Lehet, hogy pont a nyakán ugrattam. Hezitáltam, hogy mi legyen. Visszamenjek a sünért? Aztán mi? Stabil oldalfekvésbe sem helyezhetem gerinctörés esetén, ha meg tejet viszek neki, félrenyelheti, és megfulladhat. Ez olyan kegyetlen eset... A súlyponti kórház túl messze volt bicajjal... Na mindegy, Lede teljesen ki fog borulni. Megöltem egy sünit!

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr1465510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lede 2007.05.03. 14:07:09

áááááááááááááááááááá
nyünyünyü...
hüpp, hüpp...
mé ninc lámpád? negyvennél már a dinamós cucc is reflektor lenne:(
Szegény sünike:(
nyünyünyü