Igen, erről még nem esett szó: előmenetelem a mekiben. Nyilvánvalóan rémesen komolyan veszem a munkát, és vannak managerek, akik szintén tudják mit is csinálnak, és inkább rátesznek egy lapáttal az egészre, mert úgy még viccesebb. Akik túl komolyan veszik, ők osztják a hónap…

Tizenegy óra, ülök a busz emeletén, magasról nézem a rengeteg embert az utcán: a kövéren imbolygó alsó osztályt, mennek az egyfontos boltba, meg az Icelandba, meg az Asda-ba, utukat szegélyezik a hitelt nyújtó bankok és a MoneyShop. Gyalogolnak, hatezer szatyor a kezükben, benne…

Egészen fura volt, hogy most három napig nem kellett dolgoznom, úgyhogy végre be tudtam fejezni két gazétás cikket is. Aztán végül rászabadultam a facebookra is, és rá is haraptam, és hát akkor holnap vissza a sültkrumplijaimhoz, ami nem túl jó hír, de nem futhatok el…

Az utóbbi két hét kíméletlen volt, és ma reggel jött el a pillanat, hogy erről írjak is, mert ma úgy remegett a gyomrom, mint mikor 12 éves koromban a várárokból kockaköveket hajigáltunk a művház udvarára, és kijött lekaszabolni minket a Pócza. Naomi, a főbérlőnk nem…

Végre megérkezett a tanár ügynökségtől az e-mail, amire már 2 hete várok, úgyhogy már két körrel beljebb vagyok az úton, hogy a debreceni aggódó fociapukának ne váljon valóra a hétfői jókívánsága, ne a mekiben végezzem be. De ez most csak elterelné a figyelmet a levélben…