Dráva árterében ácsorogni

2018.09.07. 16:51

wp_20180906_17_03_13_pro.jpg

Olyan volt a Dráva árterében ácsorogni, mintha visszamentem volna az időben 10 000 évet. Sehol egy ember, semmit nem hallottam a szitakötők zümmögésén és madarak zaján kívül. A lombokon beszűrődött a Dráva morajlása, elég erős a sodrása. Dús növényzet az ártérben, az ember számára teljesen "fölösleges" zóna, így aztán nem is építettek oda semmit. Bármerre léptem, valami hüllő vagy béka ugrott odébb. Most pont az őskort tanítottam néhány osztályban, elmélkedtünk arról, hogy vajon boldog volt-e az ősember, és kérdeztem, hogy minden kényelmünk dacára azért nem jó-e kinyűlni a fűben, és csak bámulni az eget? Persze tisztáztuk, hogy csupa küzdelem volt az élet egy ősember számára, alig volt valamije, amit el tudott volna raktározni, szóval nem nagyon ért rá a fűben heverészni, de aztán mondta az egyik diák, hogy végülis nem volt főnöke, mindent azért csinált, mert akarta. Akart enni, akart meleget, akart biztonságot. És roppant kevesen voltak, bármerre ment, valami igazabbal találkozott, mint az ember építette környezet. Nem küzködött mások téves ítéleteivel vagy ötleteivel, főleg ha vadászni ment, be a vadonba, aminek voltak olyan részei, ahol ember még sosem járt.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr714228267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.