Ezúttal egy Fiat Pandát bérelve vágtunk neki -ezúttal harmadmagunkkal- az országhatárnak. Most valószínűleg áthaladtunk a határátkelőn Matyival meg Timivel, remélhetőleg megkönnyebbülve fellélegzek, hogy nem aludtam el a kormánynál. Eddig kétszer próbáltam keresztüljutni a…
Egy hét múlva jövök. Addig előre megírt bejegyzésekkel tájékoztatlak titeket arról, amiben az írás pillanatában még nem lehetek biztos. Aztán ha hazajöttem, majd beszámolok normálisan.
Holnap referálok a szexuális nevelés hiányának következményeiről, nem mellesleg Peti születésnapot ül ma, úgyhogy semmi szín alatt nem tudom folytatni az erdélyi beszámolót, egyelőre ennyi: a második táborhelyünk, szép kékesen.
Matyi utitervét többszörösen felülírtuk, de végül nagyjából olyasmi lett, mint amit akartunk. Szürkületkor megálltunk egy kereszteződésben (első nap), eldugtuk az autót, és az egyik sátrat felvertük. Ketten az autóban, ketten a sűrű fenyves szomszédságában aludtunk. A…
azt mondta: