Kr.e. 311-ben Lo-jangot, az akkori kínai fővárost elfoglalta a hún uralkodó. A gyötrő serdülőkori válságomat annak idején kihagyhattam volna, ha már akkor olvasok erről az eseményről.
Súlyos következményei voltak ugyanis annak, hogy az állszakállam majdhogynem fideszesen narancssárga: mondogattak egy-két dolgot a cimborák. Ezeket a súlyos következményeket egyetlen történelmi ténnyel is leszerelhettem volna: ez a bizonyos hún uralkodó is 184 cm magas volt, szintén szőkés hajú, és szintén vörös volt a szakálla. Natessék! Akár hún is lehetnék, ha úgy akarnám. :D Vagyishogy XD...

Nocsak, mit találtam.
Esik a hó. Azt hiszem kénytelen leszek busszal visszamenni bp-re. Ilyen időben nem merek vonatra szállni.
Természetesen elfelejtettem az OTP direkt jelszavamat, végső soron letiltottak ott is.
1.a) be akartam fizetni a Földgömbnek a jövő évi előfizetésemet, banki átutalással. A válaszborítékot elküldtem, benne az iksszel, hogy igen, banki átutalással fizetem, nem sárga csekkel. Míg a borítékot nyaltam, megnyitottam a böngészőt, beírtam, hogy ótépé. Azonosító. Fél év után újra előszedtem a hatjegyű számot, aztán beírtam a bankszámlaszámot, aztán jött volna a jelszó, amit ugyanostoba módon gondosan fölírtam, de két próbálkozás után is azt írta ki, hogy hibás. Természetesen "Majd én azt tudom" csatakiálltással harmadszor is beírtam ugyanazt, mire letiltott az a mocsok.
1.b) irány az ótépé, úgyis rám esett a feladat, hogy posta, fénymásolás, ezt meg az Erzsinénihez vidd be, stb., mondom majd az ótépé ismét segítségemre lesz. Mikor az egyetemnek fizettem be kényelmi díjakat, az ótépés néni kérdezte, hogy gondokodtam-e már internetes utaláson. Mondtam, hogy igen. A jelszavamon is gondolkodtam sokat. De ez nem ma volt. Ma nem kérdezte tőlem az ótépés néni, mert ma zárva voltak. Mindig érdekelt, hogy az igazi felnőttek, akik heti öt nap, napi nyolc óra felállásban dolgoznak, hogyan intézik az ilyen ügyleteiket? Ha szombaton zárva, és műszak után zárva. A letilásom történetéhez még annyi szükséges, hogy azt az üzenetet kaptam, hogy 24 órán belül menjek el a bankhoz, és akkor minden jóra fordul. Na, hát fél órán belül mentem el a bankhoz, megnéztem magam az ajtóüvegben, hogy áll a sapkám, remélem így már automatikusan minden jóra fordul. Vagy ha ma nem, hát holnap, hisz az az Úr napja.[mondjuk nem nagy ügy, de ha az embernek hiányzik valami [hehe], akkor az ilyen apróságok is bosszantóak...]
2) Telefonszolgáltatónál egy időegységgel ezelőtt jó sok számlámat rendeztem, még a legfrissebbet is. Megint bosszantott néhány dolog, például, hogy mennyit használom a telefonomat, mire, és ehhez képest mennyit fizetek. A meglepetés erejével viszont az ért, hogy a letiltás feloldásával járó 2500 forintos kivetés csak nettó ár. Mert erre még jön az adó. Hátfaszom! Nem mintha padlóra vágna ennyi fizetnivalónál, de mondjuk tíz évvel ezelőtti körülményekben gondolkodva: büntetésből én mosogatom el ebéd után a dolgokat, plussz a városházáról néhány kávéscsészét... hát akkor is kiakadtam volna.
3) Az egyetem korgó gyomrába is hajítottam néhány garast (oké-oké, így: kifizettem az egyetemi tartozásaimat is), kivéve a pedagógiai karnak. A kolesz és a TTK számlaszámát a neten elégedetten megtaláltam, ha már az etr-be, ahonnan értesülök, hogy mennyit fizessek és kinek, ha már oda nem voltak képesek kiírni. Távolról sem hasonlóképpen, a pedagógiai kar másodszor okozott csalódást: először azzal, hogy fizetnem kell, másodszor azzal, hogy nem mondják meg, milyen számlára. Majd egyszer felhívom őket, hogy most akkor kell a pénz, vagy nem?
4) jááj!
1.a) be akartam fizetni a Földgömbnek a jövő évi előfizetésemet, banki átutalással. A válaszborítékot elküldtem, benne az iksszel, hogy igen, banki átutalással fizetem, nem sárga csekkel. Míg a borítékot nyaltam, megnyitottam a böngészőt, beírtam, hogy ótépé. Azonosító. Fél év után újra előszedtem a hatjegyű számot, aztán beírtam a bankszámlaszámot, aztán jött volna a jelszó, amit ugyan
1.b) irány az ótépé, úgyis rám esett a feladat, hogy posta, fénymásolás, ezt meg az Erzsinénihez vidd be, stb., mondom majd az ótépé ismét segítségemre lesz. Mikor az egyetemnek fizettem be kényelmi díjakat, az ótépés néni kérdezte, hogy gondokodtam-e már internetes utaláson. Mondtam, hogy igen. A jelszavamon is gondolkodtam sokat. De ez nem ma volt. Ma nem kérdezte tőlem az ótépés néni, mert ma zárva voltak. Mindig érdekelt, hogy az igazi felnőttek, akik heti öt nap, napi nyolc óra felállásban dolgoznak, hogyan intézik az ilyen ügyleteiket? Ha szombaton zárva, és műszak után zárva. A letilásom történetéhez még annyi szükséges, hogy azt az üzenetet kaptam, hogy 24 órán belül menjek el a bankhoz, és akkor minden jóra fordul. Na, hát fél órán belül mentem el a bankhoz, megnéztem magam az ajtóüvegben, hogy áll a sapkám, remélem így már automatikusan minden jóra fordul. Vagy ha ma nem, hát holnap, hisz az az Úr napja.[mondjuk nem nagy ügy, de ha az embernek hiányzik valami [hehe], akkor az ilyen apróságok is bosszantóak...]
2) Telefonszolgáltatónál egy időegységgel ezelőtt jó sok számlámat rendeztem, még a legfrissebbet is. Megint bosszantott néhány dolog, például, hogy mennyit használom a telefonomat, mire, és ehhez képest mennyit fizetek. A meglepetés erejével viszont az ért, hogy a letiltás feloldásával járó 2500 forintos kivetés csak nettó ár. Mert erre még jön az adó. Hát
3) Az egyetem korgó gyomrába is hajítottam néhány garast (oké-oké, így: kifizettem az egyetemi tartozásaimat is), kivéve a pedagógiai karnak. A kolesz és a TTK számlaszámát a neten elégedetten megtaláltam, ha már az etr-be, ahonnan értesülök, hogy mennyit fizessek és kinek, ha már oda nem voltak képesek kiírni. Távolról sem hasonlóképpen, a pedagógiai kar másodszor okozott csalódást: először azzal, hogy fizetnem kell, másodszor azzal, hogy nem mondják meg, milyen számlára. Majd egyszer felhívom őket, hogy most akkor kell a pénz, vagy nem?
4) jááj!
Apám vélte olvasni, hogy az osztrák illetékes miniszter úgy döntött, hogy nem szűnik meg osztrák oldalon, december 20-án az útlevélellenőrzés, de ennek semmi nyomát nem találtam az interneten, így első körben az osztrák portálokon sem. Ettől függetlenül nagyon szívesen elhiszem, hogy ez lesz, persze nem ez lesz, botrány is lenne, de azért mégis. Ausztria is bánt minket. :)
Egyébként vannak magyar koldusok Bécsben. Néhányan még mondják is, hogy ich ungar, ich ungar. Vér égő.

azt mondta: