Álmomban valami távoli bolygóra küldtek egy csapattal. Eleinte a húgom is jött, és nem is volt láma. Sétáltunk a kihalt macskaköves utcán az akácfák mellett, és átfésültünk egy lepukkant gyártelepet. A bolygónak már nem éltek a telepesei, nekünk kellett kideríteni, hogy mi…
Blue Bear cimbora még hat, három óra édesded alvást nem számítva 13 óra alatt összehoztam a szemináriumi dogámat Fekete-Afrika gyarmatosításáról, konkrétan "Feketa-Afrika felfedezése-motivációk, technikai háttér, szervezés" címmel. Jesssz! Ez kell most ide: A…
Megkezdődött...Amikor két nappal korábban még filmeket néz, egymás után hatot, egy nappal korábban hamburgert sütöget, blogol, alszik, és a Kezdet napján elfelejti a filmeket, a sütögetést, alvást, blogolást.Amikor a Kezdet napján fél éve nem érzett gyomorgörcs jelentkezik, a…
Kr.e. 311-ben Lo-jangot, az akkori kínai fővárost elfoglalta a hún uralkodó. A gyötrő serdülőkori válságomat annak idején kihagyhattam volna, ha már akkor olvasok erről az eseményről.Súlyos következményei voltak ugyanis annak, hogy az állszakállam majdhogynem fideszesen…
azt mondta: