csak röviden, ma dolgoztam és kifárasztó volt, Ildi pedig küldött nekem egy érdekes linket, és újra ráharaptam a Warcraft3-ra, pedig 4-5 éve azt hittem (mikor beletörött a bicskám), ez újra nem fordulhat elő, de most úgy haladok, mint a karikacsapás, és a történet is kezd érdekelni - de mindezek ellenére okvetlenül meg akarok osztani veletek minél több juhéjt, persze a fenti okok miatt ma csak egy gyors közlésre futja.
Ashes neve sokmindennel volt egyenlő, egyik legfontosabb, hogy Ashes = "majd én feldobom a hangulatot". Csípősszósz-evő versenyt rendezett egyik ebéd után, és minthogy némiképp Pista vagyok, ami eszembe juttatja az Erős Pistát, amiből mindig van a polcomon, bár ritkán használom, de ott díszeleg, délcegen, piros-fehér-zölden, és állom a csípését... igen, be kellett nekem is neveznem, hiszen nagyképűség lett volna megmosolyogni a németeket, hogy én C kategóriában nem versenyzek sorry.
Jobbról balra haladtunk a sorban, a második üvegig kiskanállal, onnantól fogpiszkálóheggyel. A képen nincsenek rajta a felvezető csípős mustárok, de úgyis csak ezek az üvegek a lényegesek. Itt jobbra az első, ez a kínai szósz (harmadik lépcső) már úgy csípett, mint az erőspityu, persze fölvettem a napszemüvegem, és úgy csináltam, mintha amúgy ostornyélről nyalogatnék ilyeneket unalmas perceimben. Ekkor még mindenki a ringben maradt.
A végső csatára már csak öten maradtunk a húszból, és mind az öten kibírtuk: kenyér, tej/víz nélkül, keményen, mint [ide valami frappáns jönne].
A végső csata két kíméletlen vegyszerből állt, a nevük több, mint beszédes:
A Mega Death hátulján felhívták a figyelmet arra, hogy ennél csípősebb trutyi nincs az univerzumban, úgyhogy 14 éven aluli gyerekek nem fogyaszthatják. A háttérben szerényen ácsorgó Valamilyen Bomb nevű szörp valójában kétszer olyan csípős volt, azt hittem kiesnek a szemeim. Persze hazafiasságból rá se hederítettem a pokoli kínokra (elég lesz egy mellszobor is). Hátra volt az utolsó csapás: bekenni az ajkainkat a Mega Death-fel. Ez afféle levezetés volt, hiszen a kostolót már túléltük. A címkén olvasható kb. "érezd, hogy élsz" felszólítás teljesen téves: én úgy éreztem, mintha kilenc pálinka után cigit nyomtak volna a számba, és megpörgettek volna hússzor. Nem éreztem magam. Láttam, de a lelkem már elhagyta a testemet. Így esett, hogy a nagy csípősszós-evő bajnokság öt győztese közt én is ott voltam, kissé megzuhanva, de akkor is.
A sátramhoz közelítve Justin, a legendás német kölyök chilis csipsszel kínált - mit fűzzek hozzá? Nem volt ellenfél.
A bekent ajkak folyománya pedig: mikor a vacsorámat ettem, minden harapás egy falat parázs volt. Mikor hűsítő tejet ittam, minden korty izzó láva volt. Mikor levegő után ziháltam, minden slukk kohógáz volt. Mikor letöröltem a számat a kezemmel, rájöttem, hogy most már sosem dörzsölhetem meg a szemem, és sosem foghatom meg a p*csöm.
Ashes neve sokmindennel volt egyenlő, egyik legfontosabb, hogy Ashes = "majd én feldobom a hangulatot". Csípősszósz-evő versenyt rendezett egyik ebéd után, és minthogy némiképp Pista vagyok, ami eszembe juttatja az Erős Pistát, amiből mindig van a polcomon, bár ritkán használom, de ott díszeleg, délcegen, piros-fehér-zölden, és állom a csípését... igen, be kellett nekem is neveznem, hiszen nagyképűség lett volna megmosolyogni a németeket, hogy én C kategóriában nem versenyzek sorry.
Jobbról balra haladtunk a sorban, a második üvegig kiskanállal, onnantól fogpiszkálóheggyel. A képen nincsenek rajta a felvezető csípős mustárok, de úgyis csak ezek az üvegek a lényegesek. Itt jobbra az első, ez a kínai szósz (harmadik lépcső) már úgy csípett, mint az erőspityu, persze fölvettem a napszemüvegem, és úgy csináltam, mintha amúgy ostornyélről nyalogatnék ilyeneket unalmas perceimben. Ekkor még mindenki a ringben maradt.
A végső csatára már csak öten maradtunk a húszból, és mind az öten kibírtuk: kenyér, tej/víz nélkül, keményen, mint [ide valami frappáns jönne].
A végső csata két kíméletlen vegyszerből állt, a nevük több, mint beszédes:
A Mega Death hátulján felhívták a figyelmet arra, hogy ennél csípősebb trutyi nincs az univerzumban, úgyhogy 14 éven aluli gyerekek nem fogyaszthatják. A háttérben szerényen ácsorgó Valamilyen Bomb nevű szörp valójában kétszer olyan csípős volt, azt hittem kiesnek a szemeim. Persze hazafiasságból rá se hederítettem a pokoli kínokra (elég lesz egy mellszobor is). Hátra volt az utolsó csapás: bekenni az ajkainkat a Mega Death-fel. Ez afféle levezetés volt, hiszen a kostolót már túléltük. A címkén olvasható kb. "érezd, hogy élsz" felszólítás teljesen téves: én úgy éreztem, mintha kilenc pálinka után cigit nyomtak volna a számba, és megpörgettek volna hússzor. Nem éreztem magam. Láttam, de a lelkem már elhagyta a testemet. Így esett, hogy a nagy csípősszós-evő bajnokság öt győztese közt én is ott voltam, kissé megzuhanva, de akkor is.
A sátramhoz közelítve Justin, a legendás német kölyök chilis csipsszel kínált - mit fűzzek hozzá? Nem volt ellenfél.
A bekent ajkak folyománya pedig: mikor a vacsorámat ettem, minden harapás egy falat parázs volt. Mikor hűsítő tejet ittam, minden korty izzó láva volt. Mikor levegő után ziháltam, minden slukk kohógáz volt. Mikor letöröltem a számat a kezemmel, rájöttem, hogy most már sosem dörzsölhetem meg a szemem, és sosem foghatom meg a p*csöm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr71150610
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
azt mondta: