rádió?

Címkék: zene

2008.01.27. 22:50

Zene nélkül nem lehet utazni. Lehetetlen. A hazamenetelemből igazán okulhattam volna, de ez a pestrejövet egy keresztút volt. Most buszoztam, gondolván, hogy a vonatok késnek, és lőn, bár tekintettel a tényleg hülye időre, készséggel megértem. A buszon tömegnyomor, mint minden vasárnap. Ez föl sem tűnik, ha sikerül eltalálnom, mit akarok hallgatni.

50 fok, szétsültem, fönt, lent, aggódtam is. Félúton már pokoli volt a hőség, jó magyar szokás szerint megvártuk ezt a pontot, és felháborodtunk. Egy lány meg is kérte a sofőrt, hogy vegyen már vissza a hőfokból, mert főttojás. A sofőr készségesen bólogatott, de 60 fok lett. Ezt is elviselem, ha közben valami tikkasztó zenét hallgatok.

De. A fülhalgatóm tönkrement, szükségállapotot hirdetve egyből beruháztam egy legolcsóbbra, de azon nem szól minden hangszer, pedig nem valami extra zenén teszteltem, hanem a létező legbugyutább vackon. Szóval hetek óta zene nélkül közlekedek. És a sofőr Sláger rádiót hallgatott, és igen, ó igen. [Ha meg sem próbáltam változtatni a helyzeten, mit nyávogok, tudom]

Ez a rádió valamikor sokat jelentett nekem. Édes hazánk nyugati határánál általános iskola alsó tagozatos koromban két valamirevaló rádiót lehetett fogni: a Danubiust és a Juventust. Aztán ötödikes lehettem, amikor már a Juventust sem. Hetedikes lehettem, amikor az egyre monofónabbá váló Danubius egyeduralmát megtörte a Sláger rádió. Eddigre már az Ö3-t is néha hallgattam, de tényleg csak néha, mert az osztrák popzene csak egy hazafi számára élvezhető. Le voltam nyűgözve a Slágeren szóló dallamok és a hangszínek változatosságán. Aztán gimiben speciális okok miatt nem tudtam hallgatni rádiót.

Évek múltak el már azóta is, most nyáron újra hallgattam Danubiust, és úgy szeretnék valami igazán gennyes fikázást kanyarintani ide, de nem tudok. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy nyolc év után ugyanaz szól belőle. Azt hittem, legalább a kortárs zenéből válogatják össze azt, amit naponta 666-szor játszanak le. Nem, ők a kortársból óránként egyet, ellenben Los Lobos, Gipsy Kings, ATC, One in a million, Final cutdown, Gloria Estefan... Avval a lendülettel áttekertem a slágerra, hogy ők erre mit léptek, és ott ugyan ez szólt.

Szóltak már rosszat a Petőfi rádióra, nagyon ritkán hallgatom, és nem is szándékozom sűrűbben, de örök élmény marad, amikor először hallottam az új Petőfit. Mikor szólt egy szám, és nyúltam volna az egér után, hogy felhangosítsam a winampot, és rájöttem, hogy ez a rádióból szól, nem a gépemről. Akkor olyan érzésem volt, mintha egy visszavonult forradalmárként hírét vettem volna, hogy végül győztünk. Csupa dagályos hasonlat jut eszembe, egyik ezek közül: mintha a vályúból poshadt vizet ivó vágómarhák áttörték volna az istálló falát, és a patakhoz vonultak volna. Az meg azóta is napról napra felvidít, hogy rengeteg embernek tetszik a Petőfi zenéje, ami azt jelenti, hogy rengeteg ember elégedetlen volt azzal, hogy minden nap ugyan azt kell hallgatnia 10 éve, meg abból hogy a legújabb slágerek már a huszas években sem voltak slágerek.

Persze itt a fővárosban ez nem téma, itt elég korán lehetett már válogatni az adók közt.

Mindenesetre van egy bizonyítékom arra, hogy az emberek igénylik az igényes zenét. Ehhez képest most a Slágeren sláger hétvége van, és a betelefonálók olyan felelőtlenül kívántak, hogyaszongya "szeretnék kérni Tina Turnertől egy számot". Ha kicsit is rutinos hallgató, tudhatná, hogy csak két Tina Turner szám szól az éterben húsz éve, és igazán megtehetné, hogy pontosan olyan számot kér, ami nem ez a két szám, mert legyen már tekintettel arra, hogy 2008 van, és Tina Turnertől még mindig csak két számot ismerünk. Talán szerencsére, én ehhez nem értek.

Túl vagyok a három és fél órás utam első óráján. 60 percen át ugyanolyan hangszínben egymás után éneklő szörnyek. A következő 60 percben a rendszerváltás idejéből, a visszhangeffekt fénykorából szólnak nyugati nóták, érik már az összeomlásom. A következő 60 percben már kezd tetszeni a zene. Fölfedezem, hogy a lábammal nyomom a ritmust. Ez intő jel arra nézve, hogy milyen hamar alkalmazkodtam a körülményekhez. Továbbra is azok a számok szólnak, amikről bedugott füllel megmondom, mikor szól a cintányér. És kezdek elégedett lenni. Kezdem élvezni. Már-már dúdolom a Moonlight shadow-t. Ó és Charlie Jég dupla wiskhyvelje szól, és most a Backstreet Boystól az az örökzöld sláger, ójessz!


Nyilván amint visszaértem a koleszba, elsősegélyként egy Pink Flyod jött, aztán vegyesen napjaink legjobb zenéi. És most újra békés vagyok. Azért hogy megértsetek, ebben a számban szépen összefoglalták a rádiópopról alkotott képemet: (a nóta egyébként klasszikus, ezt elismerem, de öt sort ismételgetnek egyfolytában, fülbemászó a dallama, és még egy véres szigorlat kellős közepén is ezt dúdolod, viszont valójában gyűlölöd)

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr46314144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SUDI · http://sudnusi.blog.hu 2008.01.28. 19:21:04

hah..petőfi na igen az már valami...(amúgy hülyegyerek vagy mert aludhattál volna...XD)

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2008.01.29. 10:50:25

alvás megvolt. 10 perc. Beszélgettek mögöttem.

radiocafé rulez amúgy kiskomám
süti beállítások módosítása