Bőven elég lett volna, ha Trump csak győz, és ugyanazt csinálja, mint az előző ciklusában, mert már az is megnövelte volna Orbán Viktor mozgásterét. De így, hogy Trump padlógázt nyom a kretén-kordén, így már magának Orbán Viktornak kell önmérsékletet gyakorolnia, ahogyan ő mondta az évértékelőjében:  "Trump elnök nem a megváltónk, hanem a harcostársunk. Ráadásul még ő sem végzett a munkájával; éppen, hogy nekikezdett. Még súlyos küzdelmek várnak rá – nemcsak a világpolitikában, de otthon is."

Talán arra gondolt, hogy az USA egyszer látott hasonló alakot, mint Trump, és gond nélkül rálőttek, Trump pedig még csak kampányolt, mikor golyót kapott a fülcimpájába. Ki tudja, annyi ártatlan iskolás lemészárlása után mikor ragad fegyvert egy politikai pszichopata, és azt meg végképp ki tudja, hogy a MAGA-hívők erre milyen polgárháborúval reagálnak.

(kép: Theodore Roosevelt ingje 1912-ben)

Orbán Viktor mértéktartó szavai viszont csak elfedik a vakmerőségét, hiszen húsvéti nagytakarítást ígért, és ez olyan vállalás, amit én könnyen elhiszek neki, hiszen ezúttal nem az inflációról, vagy szakpolitikáról van szó, csak a maffia módszerekről, amiben mostanra már olyan jó lett, hogy joggal számíthat tiszteletbeli orosz állampolgár címre a közeljövőben.

A nagytakarítás jó szimbóluma annak, hogy a 2010-es években oly sokat kritizált köpönyegforgatása ma már a múlté, és otthonra talált az illiberális, anti-woke, utcai harcos, gyengébbeken élősködő hatalommániában. A nagytakarítás távlati léptéke is teljesen világos a kis segédeit hallgatva: elindulni a választásokon a Fidesz ellen már kimeríti a hazaárulás fogalmát, hiszen a Fidesz Magyarország, a fideszesek a magyarok, Orbán Viktor pedig miden. Ezzel a fasizmus teljessé vált, bekaphatja mindenki, aki ezek után hibrid rezsimről, meg autokrata tendenciáról, meg illiberalizmusról beszél, de igazából lényegtelen minek nevezzük, mert elfogadjuk, adaptálódunk, udvariasan utat engedünk neki. Nincs igazunk, mikor így teszünk, de ez van.

Orbán Viktornak sincs igaza, mikor nagytakarításba kezd. Az egyik dolog, hogy a fasiszta rendszere felfedi magát, és ezzel neved ad a szörnyetegnek, amit a társadalmunkra szabadított merő hatalommániából. Ez elidegeníti Magyarországot Európától. Orbán egy buborékban él: tetszik neki a hatalom, és látja Ursula van der Leyen szemén az irigységet, és neki ez a valóság. De ez ez irigység nagyon messze van attól, hogy barátok legyenek, ha egyszer Usula lesz Európa leválthatatlan ura, Orbán receptjét követve. Ezek a rezsimek nem barátai egymásnak. Hitler Sztálint úgy verte át, mint szart a palánkon. És Mussolini, akinek a receptjét Hitler követte, 1943-tól pórázt kapott a nyakába a nagy vezértől, ahogy a háborús győzelem reménye elúszott. Ezért látnok Orbán, mikor Trumptól nem számít szövetségre, és ezért vak, mikor még fasisztább pártállamot épít.

Mikor még fasisztább pártállamot épít, a hatalommániájának tesz eleget. Még a jelenlegi fasizmusban is elvesztené a választásokat, a kritikus tömeg átfordulóban van. A vakságának ez az egyik mibenléte, pont a fasizmus az, ami miatt a tömeg elfordul tőle. Az emberek szeretik a hősöket, mert a hősök ártalmatlanok. Ha Orbán Viktor nem ártalmatlan többé, mármint látványosan nem az, akkor mi lesz vele?

Megpróbálja tehát újradefiniálni a társadalmunkat: a társadalmunk tagja nem az összes állampolgár, hanem csak az elvtárs. Leszűkíti a nemzetet. Ezt elég csábító és könnyű megtenni egy olyan világban, ahol ártatlan Putyinok csapnak össze képzeletbeli ellenfelekkel. Oroszország nem valami ellen küzd Ukrajnában, csak el akarja foglalni. Azt a liberális világot, ami ellen állítólag küzd, nem védi senki, legalábbis nem szervezetten. Nincs egy liberális Orbán Viktor az árok túloldalán, aki gátlástalan eszközökkel védi a szabad gondolkodást, a kritikát, a szabad hitvilágot, az egyén és a közösség kölcsönös tiszteletét. Így aztán semmilyen kockázata nincs hadat üzenni a szabadságnak, mert a szabadság nem egy ország, nem egy hálózat, nem egy koalíció. Nem fogja pofán baszni Orbán Viktort. Szóval Orbánnak csak meg kell neveznie a félholt Soros Györgyöt (bocs Gyuri bá), és azokat, akik az ő képzelt szolgái, és a többiek megkönnyebbülve fellélegeznek, hogy egyelőre megúszták, egyelőre a magyar nemzet tagjainak számítanak. Ez bizonyára segít neki megnyerni még egy választást.

A Pride-ot mindenki utálja, mert apácának öltözött rózsaszín tangás izmos férfiak dugnak a kereszttel, akkor is ha nem. A buzik nem arról híresek, hogy kiállnak magukért, és móresre tanítják a fasisztákat. Legjobb példa erre a Pride. A Pride célja pont az volt, hogy a szégyenből táplált bújkálást megtörje, a képmutató elnyomás szemébe nézzen, és kikövetelje az LMBTQ embereknek az egyenlő jogokat. Egy önfeledt piknik lett belőle. Kurva veszélyes dolog, igaz? Ezt megint csak jól méri fel Orbán, üssük azokat, akik ártalmatlanok, és akiket utálnak amúgyis. A melegek egy része meg Szájer József-féle megalkuvó faszfej eleve, aki a hatalmat szolgálva próbál meg létjogosultságot szerezni magának. Apu szeretni fog, ha rá szavazok. Aztán mikor apu alszik, majd kilógok a városba.

Orbán tehát a hatalma biztosítása érdekében teker még egyet az illiberális, szuverenitásvédelmi falovon, még elszántabban vágtáz egy helyben, és ebben áll a vaksága. Úgy látja, hogy a cégekkel megtalálta az egyensúlyt, a külügyben megtalálta az egyensúlyt, nagy mentora, Putyin győzelemre áll, szóval már csak a népre kell gyeplőt tenni, az örök életet feltalálni, és meg is vagyunk. Nem is kérdés, hogy 2026-ban a fidesz nyeri a választásokat.

Az infláció, a bebörtönzött lakosság, a nemzetközi elszigeteltség nem olyan dolgok, amik egy rezsim bukását elhozzák, legjobb példa erre Észak-Korea, Törökország, Venezuela, vagy éppen Oroszország. A pillanat, amikor Ceacescu-t szitává lövik, mikor Mussolinit húskampóra akasszák egy benzinkút tetőszerkezetén, vagy mikor Hitler fejbe lövi magát, akkor jön el, amikor a nemzetközi háttér összeomlik. Ma Oroszország nyerésre áll, Amerika kivonta magát a forgalomból, Európáról kiderült, hogy csak papíron létezik.

De ami Amerikában most történni fog, az megrengeti a világot. A befektetők szeretik a stabilitást és a hozamokat. Idiótákkal ezt a bohóckirály nem fogja tudni szállítani. A befektetők átvmenekítik a pénzüket olyan országokba, ahol az állampolgárok békésen játsszák a politikai tili-tolit. Ami Orbán szemében irigylésre méltó, az a befektetők szemében társadalmi feszültség, kontroll vesztett törvényhozás, zsonglőrködő gazdaságpolitika. Balkán, Latin-Amerika, Oroszország. Ami a nyugati típusú országokra nézve ma nevetség tárgya: a parttalan parlamenti viták, a kormányzás mímelése egy önjáró rendszerben, a szociális ellátórendszer, az holnap olyan értékes lesz, mint amilyen a hidegháború alatt volt.

Ebben az átrendeződésben Magyarországnak nem sül pecsenyéje. Plakátokat attól még fogunk látni, afelől nincs kétségem. Orbán olyan ligába kormányzott minket, ahová csak a kalandorok fektetik a pénzüket, a szövetségek alkalmiak csupán, és a társadalmi feszültségre hazugsággal tesznek szájkosarat. A számlát pedig nem választáson fogja megkapni a fidesz. Amíg civil szervzeteket, tüntetés után hazaballagó tanárokat, bírákat, szociális munkásokat, jószándékú embereket és ártalmatlan melegeket tesz meg a fidesz ellenségnek, nem veszi észre a háta mögött magasodó lámpavasat. Ceaucescu-ra, Mussolinire, Hitlerre nem a melegek vagy a bírák tettek pontot, hanem a titkosszolgálat, partizánok, vagy a zsákutca, amiből csak a pisztoly tűnt kiútnak.

Úgyhogy ha engem kérdez, pártelnök úr, én a húsvéti nagytakarítást Gorbacsov módjára intézném. Béke Nobel, empatikus hangvételű fejezetek a törikönyvekben, kellemes nyugdíjas évek lenne érte a jutalma.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr318802592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása