Bár nem egészen úgy ment végbe, ahogyan gondoltam, de attól még kedves emlék lesz.

Nem gondolom, hogy a napfordulók alkalmával mágikus dolgok történnek, de egy olyan korban, amikor naptárak és más időmérők nem voltak olyan elérhetők, mint manapság, a napforduló mindenképpen fontos viszonyítási pont volt a mezőgazdaságban, tehát a mindennapokban. Emiatt épült sok dolmen és más megalitikuks építmény, hogy egyebek között a napforduló beálltát megállapíthassák. Egy ilyen országban, mint Írország, ahol ennyi emléke van annak a letűnt kornak, nagy késztetést érzek hogy a napforduló mellett ne menjek el csak úgy.

Persze ha rajtam múlik, elmentem volna mellette, hiszen biztos voltam benne, hogy 22-én van, nem 21-én. Mint földrajztanár gondoltam ezt, és ki vagyok én, hogy a bennem lévő földrajtanárt megkérdőjelezzem?

Ezekben a napokban egy kenu felújításán dolgozok, amihez helyet egy ismerősöm adott. Tegnap a soron következő réteget kentem fel a kenura, ez az ismerősöm egy ponton csatlakozott nézelődőként, aztán kis idő elteltével mondta, hogy mennie kell, mert várja a hegy. Csatlakoztam hozzá, mert jól hangzott a dolog. A kérdéseimre elmondta, hogy a barátaival felmegy a hegyre, ahol egy bronzkori erőd romjai vannak, évek óta ezt csinálják nyári napfordulókor. Én nem vagyok egy kapkodós figura, de egy nyári napforduló még nekem is csak a naplementéből áll, szóval feltételztem, hogy a hegymenet, meg a koccintás összesen nagyjából 1 óra alatt lezajlik. Azt is feltételeztem, hogy mivel idős az ismerősöm, meg a barátai is, így a terep sem lesz kihívás.

Mikor már fent ültem a bronzkori erőd kapujának romjaihoz dőlve, akkor állt össze, hogy Írországban ez nem is mehet másként, mint hogy nem kötnek mindent az orromra. Somogy megyében sem szószátyárok az emberek, de valahogy ott elhintették mindig azokat az információkat, amik érdekelhetnek, vagy amik alapján rájöttem, hogy erre-arra még érdemes rákérdeznem, mielőtt döntést hozok. Ez egy érdekes, és nagyon idegesítő dolog itt, hogy üres szavakkal kommunikálnak.

Nem csak magyar szemmel bosszantó. Ma az evezőklubban az edző testvére volt a kormányos a négyesünkben. Nekem, mint vezérevezősnek kommentálta, hogy fogalma sincs, mit kéne csinálnunk ma, a testréve csak annyit mondott neki, hogy legyen ő a kormányosunk. Nehéz körülírni a kontextust, az edzéseken a kormányos irányozza elő a csapás és az erő milyenségét, és lényegében ebből áll az edzés. Szóval ha a kormányosnak nem mondják meg, mit csináltasson velük, akkor igazából csak belökték a csónakba. Ez volt az első alkalom, hogy egy írt hallottam bosszankodni amiatt, hogy nem mondtak neki eleget.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy mondjuk állásinterjú után felhív a főnök, hogy megkaptad a munkát, november hetedikén menj be a munkahelyre. Minden mindig kínos, szóval például kínos utólag felhívni a kérdéseiddel, amiket elfelejtettél feltenni, ő meg a világért sem mondta volna magától. Szóval bemész hetedikén a munkahelyre, ChatGPT-vel nagyjából kideríted, hogy milyen ruhában érdemes menni, és fogalmad sincs egész nap, hogy mi történik veled. Amit mutatnak, azt kell neked is majd csinálnod, hány órakor mi a tennivaló, az ég világon semmit sem tudsz. Ezért kérdéseket teszel fel, de mintha nem ugyanazt a nyelvet beszélnétek, össze-vissza mellébeszélés a válasz mindig. És a végén nem marad más, mint hogy saját magad összrekaod hetek-hónapok alatt, hogy mi a pálya. Nekem könnyű, mert Erhard sok éve köztük él, és egy perc alatt megmondja, hogy a talánynak mi a feloldása. De az írektől ilyet nem érdemes várni. Ha nagyon rokonszenveznek veled, akkor irreleváns választ adnak, de ha közömbös, vagy ellenszenves vagy nekik, akkor egyenesen rossz tanácsot kapsz.

Az egyik kollégámmal ebben a hónapban egy fogyatékos iskolában tevékenykedünk. Múlt héten volt a ballagása a végzős diákoknak. Rákérdeztem a suliban, hogy ilyenkor milyen ruhát szokás felvenni. Teljesen övön aluli volt, hogy azt mondták, nyugodtan jöjjünk rövidnadrágban, az év legmelegebb napja lesz, szóval ne nagyon erőlködjünk. Magyarországon már megtapasztaltam, hogy jobb ha kicsit fölé lövünk, az ilyen "á, ne csinálj belőle ügyet, jó vagy úgy ahogy vagy" nagyjából úgy értendő, hogy csinálj belőle ügyet, mert mindenki más is nagy felhajtást csap a dolog körül. Úgyhogy nadrágban mentem, és fölülre is valami hétköznapi eleganciával óvatoskodtam volna, de kihíztam a célnak legmegfelelőbb pólóingeimet. Úgyhogy végül csak egy sima pólóban állítottam be. A kollégám totál pályakezdő, ő rendesen színes bermudában jött. De mint ír, nem pályakezdő, mert a szeme sem rebbent az átverés láttán. Írországban tilos a bizonytalanságodat szavakba önteni.

Magyarországon ilyenkor azt mondjuk, hogy "Hú de ciki, hogy pólóban jöttem, hát direkt megkérdeztem, erre ma mindenki ki van csípve mint Szaros Pista Jézus nevenapján, a kurva anyját a Melindának!". Írországban ilyenkor azt mondjuk: "Lovely weather."

Na a napfordulóval is hasonlóan ráfáztam. A hegymenet egy óra volt, toronyiránt. Kőkerítéseken, szedreseken, áfonyásokon, páfrányosokon, páfrányok alatt megbúvó köveken bukdácsoltunk fel. Mindenkin szederálló munkásnadrág, rajtam kenufestő rövidnadrág. Jó, hát modom Somogyban sem foglalkoztam sokat a tüskékkel, megyek, aztán majd begyógyul a lábam reggelre. Már hazafelé jöttünk, mikor egy csallánoson átkelve megkérdezte egy öreglány, hogy nem csípi-e a lábamat a csalán. Mondtam neki, hogy nem nagy ügy, fő hogy szép időnk van. Ami szintén nem volt igaz, de itt az ilyen beszédet szeretik.

Az ismerősöm becsületére legyen mondva, hogy még odalent megkérdezte, kérek-e kabátot, mert szerinte nem árt. Ezt már Somogyban megtanultam, hogy ha szerinte nem árt, azt úgy értik, hogy kérek kabátot. Felfelé nem volt rá szükség a gyötrelmes meredek miatt, de fönt a hegyen olyan cudar idő volt, mint a Tátrában. Aztán csak 300 méteren voltunk. 

A bronzkori kövek szélárnyékában lekuporodtunk negyedmagunkkal. A három öreg, meg én, nagyon kedélyesen indultunk útnak. Van a művészfilmekben néha ilyen jelenet, mikor egy fontos útra indul a csapat, de nem sokat foglalkoznak az egésszel, csak egymást kérdezgetik, hogy megvan-e még az a fa, meg a ház, és csak úgy mellékesen felveszik a hátizsákjukat, és a helyszín változik, de a kedélyes beszélgetés zavartalanul folytatódik. Szóval pusztán a három öreg hozzáállása alapján meg nem mondtam volna, hogy hosszú lesz a felmenetel, és fönt a bronzkori romoknál még azon felül bevárjuk a nyugdíjasklub további tagjait, és aztán még ott iszogatni is fognak kényelmesen.

Na, ahogyan ott kuporogtam az erőd bejáratában (ez egy tüskés bozótból és pár kőből álló random felület), látom, ahogyan egész üveg borokat meg whiskey-ket vesznek ki a zsákjaikból. Na jó, hát mondom nem tudom az írek hogyan isznak, de Somogyban ez egy óra alatt sem igen fogyna el. Mikor már a Nap is lement, és az üvegek félig megüresedtek, akkor érkeztek meg a többiek, és azok is elővették az üvegeiket. Az ismerősöm rázendített egy ír nótára, amit amúgy én is ismertem, de csak elég szégyenlősen szólogattam bele, mert eddig csak vezetés közben énekeltem. És egzotikus volt a jelenet, de nekem csak az járt a fejemben, hogy a kenu festését azért hagytam abba, mert későre járt, de amennyi időt itt elpazaroltam ezzel a bozótjárással, meg hideg szélben ücsörgéssel, háromszor lefesthettem volna a kenut.

Próbáltam magam kicsit felvillanyozni azzal a gondolattal, hogy kenut bármikor festhetek, de régészek által nem bolygatott bronzkori erődben nézni nyári napfordulós égboltot a hegy körül felnőtt ír öregekkel csak ma lehet. Márcsak azért is kellett összpontosítanom a pozitívumokra, mert amilyen kevés érdemi információ hagyja el a szájukat, olyan jól olvassák mások ábrázatát. A fogyi iskolában is az egyik csoportvezető azt mondta nekem meg a kollégámnak: "gyertek inkább 11-kor", amit a kollégám a nő arca alapján úgy értett, hogy ne menjünk egyáltalán. Láttam én is a nő fejét. Olyan ragyogó volt, mintha citromot evett volna, de én eddig is ugyanilyennek láttam. Szóval ott fent a hegyen igyekeztem jó képet vágni amennyire csak tudtam, és végül nagyjából kiegyenlítődtek a viszonyok, ahogyan az alkoholtól kicsit ellazult a társaság. Ők egyre kevesebbet izgultak, hogy milyen képet vágok, én meg egyre jobban át tudtam adni magam a pillanat különlegességének. Én nem ittam, mert még várt rám a hazaút.

Ez a különös a világban. Ha fényképeken nézed, olyan klassz, de mikor ott vagy, olyan rossz. És mikor elmeséled, akkor jó, mert már kényelmes helyen vagy. Mindennek növeli az értékét az elérhetetlensége. De ott helyben, mikor benne vagy a dologban, a különlegesség a kényelmetlenséggel együtt van jelen. Aztán van egy harmadik vetülete is a dolgoknak: a személyes vonatkozás. Az ismerősöm gyerekkori barátja, egy idős hölgy, aki 35 évet töltött Írországon kívül, nagyon kedves volt hozzám. Nem beszélgettünk, mert én Somogyban sem tudtam beszélgetni arról, hogy ki kinek a kije, és tényleg kórházban van-e, márpedig itt is ezen kattogott mindenki. De érdekes módon mindenki gyerekek, meg unokák nélkül volt jelen, nem csak fizikailag nem voltak ott, hanem nem is kérdezgették egymást róluk, mindenki a fiatalkori barátairól beszélt. Ez a néni is érezhetően visszarepült azokba az időkbe, amikor tizenéves volt.

A hegyről lefelé jövet egy birkalegelőn is átvágtunk. A kőkerítés kapuján átkelve a hegyláb meleg levegője csapott meg minket birkaürülékkel keverten, amitől ez a barátnő őszinte boldogságban kezdett úszni, hogy ó igen, ez most pont olyan, mint akkor volt. Én is éreztem. A sötétben csak a kőkerítést, meg a birkák által kikoptatott földet láttam, és azt a nyári birkalegelő szagot éreztem a föld melegével, ami a hegytető hideg szele után olyan jól esett, mint egy gyapjú takaró télen. Sötét volt, de a fáktól nem látszódtak a települések fényei, a világ leszűkült arra a kőkerítésre, meg a legelőre, még nekem is, aki nem ott nőttem fel.

Egy másik Írországba kerültem egy pillanatra, és nagyon jó volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.