Nehezen megy a pötyögés, mert folyamatosan süllyedek a föld alá, hátbasszus, mit csináltam...

Olvasom a terepgyak alatt felgyülemlett leveleimet, és látom, hogy a Bolyai Konferencia szervezője is írt, hogy a tavalyi program alapján jelent meg a beharangozó a Nyúzban. Ha még főszerkesztő lennék, a képemre csapnék, mélyeket lélegeznék, és megnézném a napirajzot. Csanna nem tudom hogy kezeli az ilyet. Most viszont egy veterán vagyok, épp a sokadik hibát halmozom hibára. Egyrészt ilyen érzés lehet bepisilő nagypapának lenni. Másrészt háténnemistudom.

A mutáns hülyeségem nem engem érint a legkellemetlenebbül. Végső soron az lesz, hogy mivel ezzel nem tudok mit kezdeni, "Spongyát rá!" felkiáltással élek tovább. Az egy dolog, hogy szar érzés ez most így, a főszerknek sokkal szarabb, vagyishogy másként szar. Nekem két dolog rossz: az egyik a bénázás iránya, a másik a bénázás kontextusa...
Ha úgy vagyok láma, hogy az csak engem érint, például pumbázok a templomban, akkor  csak meg kell várnom, míg valaki más nem csinál valami gázabbat, és leszállnak rólam az emberek. Ha viszont úgy vagyok láma, hogy az nem engem érint legkellemetlenebbül, például gyorshajtok a fater kocsijával, akkor a faternak kell megvárnia, hogy az eset következményei elmúljanak. Szóval az egyik rossz ez, hogy most az a fajta lámaság történt, hogy a "csanna újságjában" ment le egy féloldalas cikk "2007-ből", amit persze pityu írt, de csanna fogja olvasni a leveleket. [ezek a levelek egyébként általában még forgatják is a pengét az ember oldalában, szóval az történik, hogy a tanár felismeri, hogy okosabb a hallgatónál, és ezt örök időkig az eszekbe szeretné vésetni] Mert én már nagyon sok gáz dolgot csináltam, nekem már vastag bőr van az arcomon, könnyen átvészelem a cikiség fázisát.

A másik rossz viszont az, hogy ez a fiaskó nem egy elszigetelt dolog. Hogy ezúttal romlott felvágottból készítettem szendvicset (tavalyi programfüzet alapján írtam a cikket), naés, különben is diákújság, különben is nehogymár emiatt, stbstb. Inkább nem sorolom fel az eseteket, elég annyi, hogy alapvetően amíg vissza tudok emlékezni, mást sem csinálok, mint ilyeneket. Matekból is azért volt annyi egyes dogám, mert szorzásnál kivontam, kivonásnál négyzetre emeltem, mert olyan kis szemfüles kópé voltam, olyan jól odafigyeltem hogy mi a feladat. Nem is értem, minek van szemem meg fülem. Tök mindegy mit látok vagy hallok, valahol rosszul vannak összekötve a kábelek, aztán emiatt a sok lámaság.

Nem is az a gáz, hogy figyelmetlen vagyok, hanem hogy múlt héten Szegeden is egy csaj rávilágított arra, hogy mi a különbség köztem és a normális dolgok közt. Rövidre fogom, mert délután zéhá lesz, a leglényeg az, hogy a vizsgaidőszakban elbizonytalanodtam a tanulmányaimmal kapcsolatban, múlt héten az ambícióimmal kapcsolatban, és egy hosszú eseménysor kapcsán végül ma reggel a szabadidős tevékenységemmel kapcsolatban is. Arról nem is beszélve, hogy a Föld folyamatosan forog, az idő halad, a dolgok változnak, pistukával is nagyokat tud fordulni a világ, és így összességében az elméleti bizonytalanságok, meg a károkozások meg a kiábrándulások, meg sokminden egyéb most így együtt nagyon rossz, és nagyon nem tetszik. Most egy kicsit jobb, hogy pellengérre álltam, de továbbra sem látok esélyt arra, hogy én valaha is kifogástalanul megcsináljak valamit.

Legjobb talán a japános dolgozatom volt, amiről a beadáskor azt gondoltam, hogy eddigi munkáim csúcsa, négy év gyümölcse, miegymás. Aztán kaptam rá egy hármast. Hidegzuhany volt, de rövidesen találtam kapaszkodókat, hogy végülis formai hibák voltak, blabla. Pár hónap múlva viszont olvastam mások dolgozatait és láttam mások hogy csinálják, és rájöttem, hogy az a hármas az hármas, egy jóindulatú fajta ráadásul. Ilyen pillanatokban pislogok, mint aki felébredt, hogy "és eddig hol éltem?" Nagyon elbizonytalanító érzés. Hogy teljesen félreismertem a képességeimet, teljesen elszámoltam a terveimet, teljesen figyelmen kívül hagytam a játékszabályokat, és úgy általában már megint elcsesztem.

Mindegy, utazni még tudok, lehet hogy már ma este beszámolok a Kárpátalja-Lemberg útról, mert nagyon fain volt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.