Elkészült életem első ehető-, és életem második krumplifőzeléke. A rántástól féltem, mert ugye az is kell bele, az meg olaj és liszt, később hozzáadva a tejföl, vagy igazából nekem mindegy volt, olvastam legalább 4 féle rántást, én egy dologra koncentráltam: pont annyi pirospaprikát tegyek bele, amennyi megmenti a hadműveletet. És sikerült!

A helyzet egyébként az, hogy két kiló krumpliból főztem, mert egy kiló megpucolása után olyan üresnek tűnt a fazék, most viszont túlságosan teli van. Szóval lehet jönni segíteni enni. Azt mondják, akinek a szaglása rossz, annak az ízlelése is rossz, úgyhogy ebből kiindulva marha csípős és túlzottan majorannás lett ez az adag, de hát érezni akartam az ízt :) Meg egy ínyenc hozzászólásra hallgatva aprítottam bele jó kis szalonnát valami elegáns húst is még a főzés legelején, és hát na, nem ezért vagy azért, de ilyen főzelékért megéri nekiállni főzni. A költségvetés 400 forint volt ráadásul. Valószínűleg ezért ettünk kiskoromban annyi főzeléket.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.