A múltkor a reptéren az egyik melós autóban volt autórádió, abban pedig egy kazetta: Apollo 440. Belehallgattam, volt 5 perc üresjáratom éppen. Nem ismerem őket, egyetlen számukról tudtam, arról amelyik az Eurotrip filmzenéi közt van. Az meg nem meggyőző. Ellenben ez a kazetta nem is volt rossz, úgyhogy itthon megszereztem mp3-ban az internet segítségével, és sok rossz szám mellett ilyen abszolút jót is találtam:

Egyébként pedig mivel közeleg az évzáró (és írnom kéne a szöveges értékeléseket), elég gyakran elgondolkozom, mi történt az elmúlt 4-5 hónapban. Nem azért írom, mert érdekes, mert nem az, de annyi minden történt velem és annyi mindent csináltam én is ezalatt, hogy most egészen máshogyan látom az életet. Elég jó ötlet volt például mellékállást keresni, látni egy másik munkahelyet, főnököket, beosztottakat, adminisztrációt. Ráadásul megvilágította magam számára azt, hogy mi az amit csak én tudok csinálni, és mi az, amit én is meg tudok csinálni ugyan, de más hivatott arra, hogy tegye. És felismertem folyamatokat, felismertem néhány izgalmas tulajdonságát az életnek. És most már kevésbé érzem magam kiszolgáltatva a körülményeknek. Sőt, ami azt illeti, látok eszközöket a kezemben. Így érezhetett az az ember is, aki elsőként fogta meg úgy a mogyorófavesszőt, hogy abból most íjat készít. Korábban csak fákat látott maga körül, de aztán alapanyagokat.

Budapestet is jobban szeretem már. Mikor megkezdtem a mellékállásozást, minden este Zuglón keresztül jártam haza. Lenyűgözött az atmoszférája, de csak mint turistát - magam nem költöznék oda. Elképesztő hely Budapest: némely része Szófiát idézi a rongyos melegségével, némely része Clevelandot a semmilyenségével, némely része Csernobil, némely része Szolnok/SouthPark, de amikor Lipótvárosnál tekerek a Dunaparton a Parlament felé, nem tudom mihez hasonlítani a panorámát. De nem ez a pátoszos többarcúság tetszik benne, hanem komolyan megszerettem azt a környéket, ahol cövekelek. Hirtelen fogékony lettem rá. Egészen idáig lepergett rólam, de most élvezem, hogy itt vagyok. Többnyire aludni járok csak haza (na majd most nyáron!), és jó ide járni haza.

Ebben a tanévben már osztályfőnök voltam, és így a végére kezdtem belejönni. Keserűség fog el, ha szóba jön a tanárság témája, de arra jó gondolni, hogy a tanítványaimmal minden rendben.

Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.