Világszenzáció: hazakerültek a Seuso-kincsek cím fogadott a Magyar Nemzet honlapján, amit mostanában azért olvasgatok, hogy megértsem a barátaim és a családtagjaim látásmódját. A cikkből kiderül, hogy visszaszereztük, hogy hazakerültek, és hogy szenzáció. Egy kommentelő arról írt, hogy ez ráadásul rengeteg turistát fog idecsalni, de talán ezt a fajta optimizmust még a Magyar Nemzet szerkesztőségében sem osztják, pedig ott igen vidámak lehettek az elmúlt időszakban, mert ennyi jó hírről ország még nem számolt be, mint amennyit ők közölnek. Ami egyébként jó: Angliában sem fárasztottak minket, munkásosztályt a valósággal: zömével súlytalan politikai gesztusokról, közéleti botrányokról és karosszékből nézett külföldi konfliktusokról olvashattunk.

A Seuso kincsek körüli kommunikáción viszont már nem mosolygok. Nem nevetségesnek tartom, hanem ízléstelennek. Kicsit úgy érzem magam, mintha megdobtak volna egy kenyérrel, miközben semmi szükségem nem volt rá, nem is láttam, hogy repül felém, lepattan rólam, bele a járda retkébe, de díjaznom kell, hogy ez most a kő helyett jött, kvázi keresztényi.

Így érezhették magukat a sportegyesületek vezetői is, mikor a sportra fordított költségvetés megemelése azt jelentette, hogy stadionokat építenek, ami értelem szerűen nem úgy emeli a társadalom egészségügyi állapotát, mint például a sportolási lehetőségek támogatása, sporteszköz-fejlesztési projektek, szabadidős sportok kultúrájának fejlesztése. De még az ellenzékben is úgy csapódott le, hogy stadionok épülnek kórházak helyett, miközben itt sokkal nagyobb mulasztás történt a nagy populizmusban, ami az egypártrendszer megteremtéséhez elengedhetetlen.

Vissza a kincsekhez. Engem nem nyugtat meg, hogy még több kincs - idézem - "érkezhet haza" ezután, mert ha ezek a "visszaszerzések" és "hazaérkezések" a jövőben is azt fogják jelenteni, hogy felfoghatatlan pénzösszegeket fizetnek ki kövér brit senkiknek csak azért, hogy a polcunkra tehessünk ókori tányérokat, akkor az Észak-Korea beteljesülése, nem több. Történelem szakon végeztem, és mikor ókori tányért írok, tudom, miről beszélek. Felbecsülhetetlen értéknek tartom egy kelta kori kerámia fazék darabját is, amit egy bronzkori falu pöcegödréből ástak elő, de a múlt tisztelete, az emlékek tisztelete nem keverendő össze a passzióval. Négymilliárd forintot római - még csak nem is ősmagyar - műtárgyakra kiadni ugyanolyan ál-kulturált, mint amilyen ál-sportbarát a stadionépítés.

Könyvelői megközelítéssel vitán felüli, hogy a kicsek visszaszerzése [megvásárlása, az ég szerelmére] sosem fog megtérülni. Ha ugyanezt a pénzt odadták volna a Közgépnek prémiumként, még az is több hozadékkal járt volna, mint ezt a luxust megengedni.

Ha végignézek a 8. kerületen, mint minden reggel, nem tudok örülni. Jönnek vissza a külső kerületekből a hajléktalanok, hogy egy kis koldulás után a délutáni napon kialudják a kényelmetlen éjszakát, és aztán estefelé szedelőzködjenek újra, még mielőtt bilincs csattana a kezükre. Két nappal ezelőtt pedig tűt találtam az ablakpárkányunkon, ami eszembe juttatta a leállított tűcsere-programot, és egyúttal bizonyította, hogy a tűcsere-program leállítása nem a drogfogyasztást állította le. 4 milliárd forintból és jó társadalmi partnerek kiválasztásával mindkét problémát látványosan enyhíteni lehetett volna, kiváltképp 2/3-os parlamenti úthengerrel. Mi a mentsége a Fidesznek arra, hogy ezt elmulasztotta? Osztozzak én is a barátaim optimizmusán, hogy van új metrónk, meg visszaszereztük Seuso kincsét, meg letartóztattak még egy aljas MSZP-st?

Nézzétek meg a Magyar Nemzet összeállítását: http://mno.hu/seuso_kincs

"Kincs, ami a miénk" - kié? Mi az, hogy a miénk? A demokrácia tud a minénk lenni, a kiegyensúlyozott tájékoztatás tud a miénk lenni, de nagyon lelki szegénynek kell lennem ahhoz, hogy örüljek annak, hogy egy dúsgazdag angol kapott tőlünk 4 milliárdod, mi pedig vitrinbe tehettünk 7 ötvös munkát Kr. e. 12-ből, ami annyi morális töltéssel bír, mint Szvatopluk övcsatja. Még ha Attila kardjáról beszélnénk, de római tárgyakról? Étkészletről? De ha a tányéron lenne egy csillagtérkép, vagy egy felirat, ami valami eszmei értékkel bír még kussoltam volna, de hogy négymilliárdért venni egy balatoni szuvenírt, ez annak a társadalmi rétegnek a torz értékrendje, amihez én soha nem akarok tartozni. Biztos vagyok benne, hogy ez a műkincs piacon ilyen pénzek repkednek, de abban is biztos vagyok, hogy a műkincs piac sem az a dolog, amiért akár csak egy könnycseppet is elmorzsolnék, ha valami történne vele.

"A franciák is lelkesednek a Seuso-kincsekért" - a franciák a csigákért is lelkesednek. És bele se menjünk abba, hogy a fraciákra miért is kéne felnéznünk most hirtelen. Csak azért, mert üdvözölték, hogy közgyűjteménybe kerülnek a kincsek? Én is üdvözlöm, ha a "kerülnek" nem azt jelenti, hogy iszonyatos összeget csoprtosítottak át erre a célra, és még egyszer ennyit fognak még kifizetni a másik feléért, ha a szarvihar elcsendesedett.

"Dézsi: Orbánék időben felismerték a nagy lehetőséget" - Tanítani kéne ezt a mondatot a közszolgálati egyetemen.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr1005880775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2014.03.27. 18:33:41

Normális ember örül, de neked nem muszáj! :-)

babakék 2014.03.27. 18:45:58

Én is bölcsészkaron végeztem, a történelem is a szakjaim közé tartozott, és fontos értéknek tartom a kincseket. De hogy gagyogva és ragyogva egy miniszterelnök jelentse be, hogy "visszaszereztük", pedig csupán sok milliárdért megvásároltuk, azt szánalmasnak érzem. Csúti pocakos megint lejjebb süllyedt eggyel. Ízlése nincs, műveltsége nincs, modora nincs, bunkósága van. Magyarországon ez az alkalmas miniszterelnök. Na, kinek a szégyene?

♔batyu♔ 2014.03.27. 18:52:46

Persze, nyilván szólni kellett volna Gyurcsánynak, jelentse be ő.

bloggerman77 2014.03.27. 19:05:40

A történelem szakon a fülén ült a t. szerző, hogy szerinte egy kelta kori leletet egy bronzkori falu pöcegödréből ásnak ki? :)

A Seuso kincs nem Kr.e. 13-ból való, hanem későrómai. Kr.u. 4. század.

:)

MSZP Afrika Korps 2014.03.27. 19:06:15

Kb. a faszt se érdekli minek örülsz te maszopcsicska. Legközelebb akkor fogsz így örülni ha megugorjátok a 15%ot.

Attila Szabó 2014.03.27. 19:32:12

Jelzem:Gyurcsányék is szívesen visszavásárolták volna,velük a tárgyalások 100 millió euró körül szakadtak meg,szakadj meg hát Te is kedves Pityu tanár úr.Mi örülünk hogy ez is sikerült.............. :D

shwarcz bácsi 2014.03.27. 19:34:42

az évszázad üzlete... valakinek.
megvettük azt, ami egyébként is jogosan a miénk. ráadásul ennyiért...

2006-ban 10 millió euróért az összes Seuso-kincset visszaadták volna, ám az akkori kulturális miniszter sokallta az árat, már csak azért sem akart érte pénzt adni, mert Magyarország mindig is a magáénak tekintette a Seuso-kincseket. (Most úgy lett még egyszer a mienk, hogy fizettünk érte.)

Attila Szabó 2014.03.27. 19:42:08

A korábbi perben talajminták összevetésével igazolták a hazai származást, de a minták későn érkeztek be, így a New York-i székhelyű bíróság elutasította a magyar keresetet.Jogi szakértők egybehangzóan állítják hogy az akkori perben Magyarországot képviselő jogászt ki kellett volna zárni a kamarából,szakmai alkalmatlanság miatt.........

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.27. 19:51:20

OStoba MZSP csicskák leszarják a történelmünk magasról, és mivel a kommunisták koporsójába minden nemzeti ereklye egy újabb szög, így háborognak pfújjogank mindenen ami a nemzetnek jóü és hasznos.

Szerencsére a véleményül marginális és leszarható, mitöbb egészséges ember le is szarja a posztoló véleményét magasról.

EZ a történelmünk egy darabja, ami nem utolós sorba sokkal többet ér a vételárnál:

hu.wikipedia.org/wiki/Seuso-kincs
A mai Dunántúlt időszámításunk előtt 12-ben foglalták el a Római Birodalom csapatai. Az akkor még nagyobb kiterjedésű, partjain ingoványos Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi szőlőhegyén Seuso (Sevso[1]), aki gazdag római polgár, esetleg a római hadsereg magas rangú tisztje, helytartója lehetett.

Pista Bácsi 2014.03.27. 20:17:53

Én örülök hogy visszakerültek a ezek a történelmi értékek. Lehetett volna párszáz évig pereskedni értük, vagy sikerül, vagy nem. Így, a vásárlással sikerült. Ennél sokkal több pénz megy sokkal rosszabb célra, ezek a dolgok mostmár ezer évig itt lesznek.

Nem fogok ettől még rá szavazni, de szerintem Viktor ezt jól csinálta!

csárli hárper 2014.03.27. 20:19:27

nem akarom elkeseríteni az egybegyűlt agyhalottakat de úgy néz ki, hogy nem került vissza semmi, csak bérbe vette az állam a "kincseket"...

burgener 2014.03.27. 20:22:56

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Tehát a mi történelmünk része volt Seuso?
Nem a tájé?

seol 2014.03.27. 20:38:13

@burgener:

Ne zavard össze a szerencsétlent, épp elég kimerítő számára a napi szlogen bemagolása. ;-)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.27. 20:55:48

@csárli hárper:

Nem akarom elkeseríteni az agyíhalott MSZP csicskákat, de a kincs a magyar állam tulajdona, mindig is az volt, és ezta jelenlegi tulajdonos se vitatta soha.

Persze egy MSZP csicskának ezt nehéz befogadni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.27. 20:58:23

@burgener:

Ha Magyarország területén valaki elfoglal egy területet, és ott huzamosabb ideig él, letelepszik, akkor a történelem részévé válik.

Tudod.. Ahogy pl a tatárjárás is.

flort 2014.03.27. 20:59:30

Nemzeti ügy, ja.

Megjegyezném, hogy a múzeumi szféra a Baán-féle Szépmű és olyan párt-kreációk, mint a Terror Háza kivételével a kivéreztetés felé halad, szabadesés-szerűen. Továbbá, bár rettentően kerülik az egyértelmű fogalmazást, ha jól értem, arról van szó, hogy a de facto tulajdonos irdatlan pénzért cserébe tartós letétbe helyezte a leletegyüttes egy részét. Vélhetően ezért nem szakgyűjteménybe kerül, ahol egyébként helye lenne.

Akkor most tapsoljunk felállva!

gúnyolódó közös képviselő 2014.03.27. 21:08:10

Na, a Kerényi majd faragtathat hozzá valami tálast, vagy sifonért pár gurigáért

budaim 2014.03.27. 21:11:47

Töriből nem voltam valami jó, de úgy tudom, hogy a honfoglalás kicsit(?) később volt… Akkor most az "előző lakó" itt felejtett családi ezüstjéért adtunk ki egy nem kis összeget. Vagy rosszul látom?

pocakos focisla 2014.03.27. 21:15:01

@flort:

Az ostoba MSZP csicskák legújabb kampányötlete ez a tartós bérlet baromság..

Szánalmasak vagytok.

Nézzük az MSZP egyik szennylapját amit HVG-nek neveznek:

hvg.hu/kultura/20140327_Miert_is_fizettunk_45_milliardot_a_Seuso

"hvg.hu: A Seuso-kincs felének, hét ezüsttárgynak az eddigi birtokosa egy titokzatos brit testvérpár volt, akik nem vitatták a magyar állam tulajdonjogát a műkincsekkel kapcsolatban. Akkor miért kellett kifizetnünk értük 15 millió eurót?"

Kérdezi a hvg-s riporter.
Azaz azta közismert tényt, miszerint a tulajdonosok se vitatták a magyar állam tulajdonjogát, még a hvg riportere is tudta.

Válasz:
"Baán László: Azért, hogy a kincsek birtokába jussunk. A jog megkülönbözteti a tulajdonjogot és a birtoklást. Ha a kincseket megvásároltuk volna, akkor ez az összeg sokkal magasabb lett volna. A magyar állam korábban is folytatott a megállapodásra irányuló tárgyalásokat, így például az előző kormány alatt, a 2008-as pénzügyi válság kirobbanása után, 100 millió eurónál szakadtak meg ezek. (Egyébként a kincs kikiáltási ára 1990-ben szintén hozzávetőleg 100 millió euró volt, mai árfolyamon számítva.) Most a műtárgyak felét szereztük meg 15 millióért. Az összeget a szerződésben kompenzációs díjként fogalmaztuk meg, amellyel a kincseket átadók birtokosi pozíciójából fakadó kiadásokat kompenzáltuk."

Érthető ostoba MSZP csicska ?
A Seuso kincs a magyar állam tulajdona !

manager2008 2014.03.27. 21:29:34

Jó az üzlet ha pár év múlva eladjuk kétszer ennyiért. Egyébként meg teljesen felesleges, elég lett volna róla egy nagy felbontású fotó is.
Lelkesít valakit bármire? Érzelmi kötődése van ezekhez a tárgyakhoz bárkinek? Érdekes meg értékes is, vegyék meg az olaszok, a magyaroknak ehhez az égvilágon semmi közük nincs. Sajnos.

ob.szerver 2014.03.27. 21:35:42

@Attila Szabó:

"a tárgyalások 100 millió euró körül szakadtak meg"

Az a 100 valójában 10 volt. Ja, és nem a feléért, hanem az egészért.

Jó lenne lecsekkolni Orbán ofsór számláit, hogy nem volt-e a szokásos Simicska transzfereken kívül egy nagy összegű jóváírás mostanában.

flort 2014.03.27. 21:41:54

@pocakos focisla: bár kimoshatnád a szádat, de felvilágosítalak, hogy nem. Tudom, hogy a sötétségből nehéz kilátni, de próbáld meg felfogni, hogy a világ bonyolultabb annál, amit egy (vélhetően) közmunkásként kommentelő azt el tudná képzelni.

Bemásolt szövegek itt nem segítenek, a de facto tulajdonos, akiről írtam, a nagyméltóságú lord. Lehet merengeni arról, dehiszenamiénk, de ez kb annyit ér, mint az 1954-es foci-vb aranyérme. Semmit.

A többi duma a hülyék félrevezetésére szolgált, ahogy téged olvaslak, sikerrel.

Amúgy ettől tény marad, hogy a magyar kulturális és ezen belül a múzeumi szektor töredék ennyi pénzből döglődik.

shwarcz bácsi 2014.03.27. 21:48:55

@pocakos focisla: amikor lenyomod az " mszp csicska " ótvar béna dumádat, akkor ne hagyd ki a párttársaidat a felsorolásból. tudod azokat akik ma büszke, polgári, konzervatív, demokrata keresztényként feszítenek a parlamentben.
azokat se hagyd ki, akik ma a 2/3 os többséggel kormányozzák az országot, és az elmúlt 4 évben, nem voltak képesek és egyáltalán nem is állt szándékukban egy nyilvános ügynöklistát a közvélemény elé tárni, egy ügynöktörvényt.. ez ugyanis le lett szavazva... vajon miért?
és végezetül, remélem tisztában vagy a pártod fejlődéstörténetével, mert ha igen, akkor büszkén húzd ki a melledet és csillogjanak a szemeid, hogy ti, mint felcímkézett nemzetvédő hazafiak kis csapata, 10 éven keresztül voltatok a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ tagjai.
akkor most gondold végig ki is a
csicska...

barli 2014.03.27. 21:49:55

nekem a sztoriról a Whistler anyja jut az eszembe a Bean filmböl :)

Amúgy elég felesleges volt, bár kampánynak megteszi, biztos vannak olyanok, akiknek ez kell

ob.szerver 2014.03.27. 21:50:33

Ami a dologban különösen aggasztó, hogy Orbán lánya és fatolvaj, földmutyista férje tegnap megjelentek a sajtótájékoztatón. Ennek nem lesz jó vége. Csak nehogy a cucc az Orbán uradalom központjában, József főherceg egykori birtokán az Alcsútdoboz Hatvan pusztai majorságban kössön ki.

atlatszo.hu/2012/05/10/talpalatnyi-fold-i-alcsut-es-bicske-kozott-terjeszkedik-az-orban-uradalom/

A jogászok majd megoldják, oszt jónapot.

barli 2014.03.27. 21:51:20

hozzátenném, hogy az egyiptomi arabok is bazi büszkék a piramisaikra, pedig közük sincs hozzá

Hefe 2014.03.27. 21:54:13

A magyar allam nem a TULAJDON, hanem az ORZESI jogot vette meg. Az angol gyerek nem volt tulajdonos, neki is csak orzesi joga volt. Ha holnap valaki eloallna egy perdonto bizonyitekkal hogy a kincs az o TULAJDONA volt, akkor mi sirva-vigadva kenytelenek lennenk oda/visszaadni neki.
Az soha nem volt bizonyitva hogy a kincs a magyar allam tulajdona lenne, kulonben nem kellett volna megvasarolni, hanem egy szo nelkul ideadtak volna.
Eppen ezert nem akarta senki komolyan megvenni. Eredetileg a Getty muzeumnak akartak eloszor eladni 40 millio (40 000 000) fontert (!), de azok eppen azert nem vettek meg, mert tisztazatlan eredetu a kincs, nekik is csak orzesi joguk lett volna. Barki kisetalhatott volna a hona alatt kinccsel, ha mutat egy papirt hogy az ove...

tibsi 2014.03.27. 21:59:59

pityu!

Javaslom, hogy kicsit nézz utána ennek a történetnek, mert úgy látom, hogy kissé hiányosak az ismereteid...

1. A kincs (nem, nem kincsek - te biztos töri szakon végeztél?) késő római ezüst ötvösművészeti remekművekből áll, ami ebből a korszakból a legjelentősebb lelet az egész világon. Nálunk meg minden leletet összevetve is magasan az első helyen áll.

2. Még hogy ez a "balatoni szuvenír" "annyi morális töltéssel bír, mint Szvatopluk övcsatja"... Ember! A fél világ nemzeti színűt pisilne, ha lenne egy ilyen kincsük! Angliában megőrülnek a római kor emlékei iránt (lásd Time Team sorozat, nálunk Viasat History - Időutazó csapat), pedig a rómaiak az őseiket leigázták. A mi őseink még az őshazában kergették a kecskéket, amikor a rómaiak központi fűtéses házakat építettek. Az egész nyugati kultúra antik római alapokon nyugszik!

3. A késő római azt jelenti, hogy a IV. században készültek a tárgyak. Hogy jön ide i.e. 12?

4. Arról nem tehet a kincs, hogy egy szerencsétlen balfék találta meg (aki az életével fizetett a mohóságáért), és illegális úton külföldre került. Ha már így alakult, akkor vissza kellett szerezni. Jogi úton soha nem kaptuk volna vissza, muszáj volt fizetni.

5. Nem a tulajdonjog megvásárlásról van szó, hanem a birtoklás jogát vettük meg. Óriási különbség! A kincs nem forgalomképes, mert nem bizonyított az eredete. Az angol lord ezért nem tudta eladni lassan 25 év óta. Ha majd sikerül bebizonyítanunk, hogy kétséget kizáróan Magyarország területéről származik a lelet, akkor lesz csak igazából a miénk.

6. Ha valaki ennyire tájékozatlan egy témában, akkor először nézzen utána a dolgoknak, vagy inkább hallgasson...

safranek 2014.03.27. 22:10:58

Örülünk, hogy haza került! DE! Néhány csúsztatás:
- nem visszaszereztük, hanem megvettük, 495mFt/fő volt az ára
- nem lett miénk, csak nálunk van
- még mindíg nem bizonyított, hogy innen származik
- még sekni sem ismerte le, hogy a miénk (és nem is fogja)

Ergó, nem egy sikersztori!

Lovag Mihály 2014.03.27. 22:14:21

természetesen nem kell örülni, legyünk szomorúak és adjuk ki az összes múzeum tárgyait külföldre.

barli 2014.03.27. 22:17:49

@tibsi: mondjuk ha minket igáztak volna le a rómaiak, akkor még lenne valami közünk hozzá, na de így.. Valahogy nem hoz lázba a dolog és nem a zorbán miatt.

tibsi 2014.03.27. 22:26:39

7. Aki meg nyafog a 15 millió euró miatt, az kérdezze meg Hiller Pistikét, hogy 2006-2007-ben miért nem vettük meg 10 millióért a teljes kincset!

barli 2014.03.27. 22:28:01

@ob.szerver:

a die Welt ezt írja:

Auf bis zu 150 Millionen Euro wird der Seuso-Schatz geschätzt, der seit seiner Entdeckung Ende der 70er durch den grauen Kunsthandel geistert.

Lehet, hgoy 100 volt az, max az egészért.

barli 2014.03.27. 22:30:47

@barli: nem tudták eldönteni, hogy az Apró, vagy a Kóka villában legyen "kiállítva"

barli 2014.03.27. 22:31:20

@tibsi: bocs tibsi, neked ment volna az elözö

tibsi 2014.03.27. 22:33:57

@barli: A nemzetközi jog szerint egy állam területéről előkerülő lelet tulajdonjoga az adott államot illeti, tehát a miénk ez a kincs! Sajnálom, hogy nem hoz lázba az ókori Róma, pedig az örökségük a mi kultúrkörünk alapját adja.

barli 2014.03.27. 22:37:37

@tibsi: lázba hoz. De mint magyar, nem vagyok büszke a római emlékekre Magyarországon, mert még itt sem voltunk akkor.

ggiza 2014.03.27. 22:43:18

Annyira jó látni, hogy fáj ez az orbánfóbiás patkányoknak! :)))
Itthon van, itt is marad, egy rövid jogi procedura és a tulajdonjog is végleg rendezve lesz. Ráadásul, az összefosásos ormányváltók még a jobbiknál is kevesebb patkányt tudnak majd beküldeni a parlamentbe! :))))

tibsi 2014.03.27. 22:48:08

@barli: Ez igaz, de az örökségüket átvettük. Szerencsére, mert ha maradunk az őshazában, akkor a ruszkik (ill. elődeik) már rég felszámolták volna az írmagunkat is.

lombozódó 2014.03.27. 23:16:36

Hát ennyi bunkót :-)))))))))))))))
Na nem baj holnap Békemenet, na és a 4 metró avatása, / ugyan lesz -e üzemzavar ?????? mondjuk a Duna alatt /

/o 2014.03.27. 23:19:29

Ennyiért akár vehettek volna újabb MOL-részvényeket is...

teddybear01 2014.03.28. 00:20:15

@safranek: "- még mindíg nem bizonyított, hogy innen származik"

Bocs, de szakmai körökben pontosan, centire, ismert, hogy Sümegh honnan, melyik régészeti feltárásról lopta az egészet.
A sors fintora, hogy az orgazdája(i) inkább felakasztották, mintsem löktek volna néhány garast a cuccért neki.
Amit a haverja állít, hogy a kőbányában találták, szimpla hazugság.

MIx 2014.03.28. 00:29:19

A Kossuth rádió adását megszakítva, remegő hangon rendkívüli bejelentést konferált be.
Visszavásároltuk a tőlünk ellopott római kori kincseket, jó drágán.
Igaz, a tulajdonjog az még vitatott, az őrzési jogot szereztük meg.
A New York-i bíróságon elvesztettük a tulajdonért indított pert.
Azért mégis a miénk?
Valahogyan nem tudok teljes szívből örülni.
Főleg, mert kampányeseménnyé alacsonyították le.
Ez volt a legdrágább kampányakció!

vNHM 2014.03.28. 01:02:29

Te hülye fasz vagy, azért nem örülsz. De milyen szar lesz neked a szavazás másnapjàn felkelned...
Tudod van rajta sapka az a baj, ha nincs az a baj. Számold ki hány lélegeztetőgép, éhező gyermek stb.

nniicckk 2014.03.28. 02:14:18

Nem szamit mennyibe kerult, ha Orban Viktornak szuksege volt ra, akkor megerte. Ez az ember napi 20 orat dolgozik az orszagert, ennyit minimum megerdemel.

75. Vladys 2014.03.28. 03:48:04

Nem értem a kommentelők miért bántják szerencsétlen posztert. Tudjátok hány afrikai útlevelet lehetne venni ebből a pénzből?
MSZP mindig is arra törekedet, hogy MO-nak minél kevesebb tulajdona legyen (gondolom így könnyebb valahova beolvasztani), a szerző csak azonosul a vezetőkhöz.

75. Vladys 2014.03.28. 04:04:13

@safranek:
"nem visszaszereztük, hanem megvettük, 495mFt/fő volt az ára"

Az jelenlegi árfolyamon 22000 milliárd dollár, ami az USA gdpjének másfélszerese.

Fejenként ~400Ft volt.

jpmjpm 2014.03.28. 05:48:54

aki a 21. században pár ezüst edényt kincsnek tart, az nincs tisztában a világgal.

de ha még ki is ad értük 4.5 mrd forintot, akkor az bizonyosság arra, hogy alkalmatlan arra, hogy egy országot vezessen.

de ez a fasz még büszke is rá.

jpmjpm 2014.03.28. 05:53:24

de tényleg, kinek kincs ez a pár ezüst edény? mit tud 4.5 mrd-ért?

totál nem vágom.

jpmjpm 2014.03.28. 05:56:52

végigolvasva a kommenteket képedtem csak el igazán. nyilván mszp csicska az, aki sokallja a 4.5 mrd-ot pár repedt fazékra.

Lajos Csánó 2014.03.28. 05:58:26

@Pista Bácsi: Nem a mienk ! Csak mi őrizhessük!

jpmjpm 2014.03.28. 06:00:06

@tibsi: könyörgöm! a 21-ik században ez kincs?

75. Vladys 2014.03.28. 06:02:08

@jpmjpm: Megpróbálhatnák elmagyarázni, de aki szerint ezek a tárgyak egyenértékűek nagymama kilyukadt "ezeréves" lábasával, annak időpocséklás magyarázni. Meghagyunk mélységes bölcsességedben.

jpmjpm 2014.03.28. 06:05:03

@75. Vladys: azért nem értem ezt a dolgot, mert túl vagyok már azon a fázison, amikor lefosom a bokámat pár ezüst szartól.

75. Vladys 2014.03.28. 06:09:37

@jpmjpm: Általában a komcsik ágálnak ennyire ilyen dolgok iránt (gondolom a keresztényi örökségük).

jpmjpm 2014.03.28. 06:11:59

aki ennek a szarnak tapsolni tud, annak bármit meg fognak tudni magyarázni a politikusok.

jpmjpm 2014.03.28. 06:14:35

nyilván komcsi vagyok, ha sokallom a 4.5 mrd-ot.

a logika nem az erősséged, a matek meg pláne.

75. Vladys 2014.03.28. 06:17:56

@jpmjpm: Nőtt MO "kulturális tulajdona", nem várom el, hogy megértsd.

"a logika nem az erősséged, a matek meg pláne."

A logikát még csak csak megértem, de hogy jön ide a matek? :D

2014.03.28. 06:25:06

Ha tudom, hogy kinél van a cucc Angliában és azt is tudom, hogy én vagyok a jogos tulajdonos, akkor felbérelek egy profi tolvajt vagy elküldök 3 titkosügynököt, és visszalopatom az ár töredékéért.

Utána lehet perelni, hogy elvettem, ami az enyém.

Példának okáért Oroszország, Izrael vagy más tökös állam így csinálta volna és utána leszarta volna, hogy ki mit pampog.

jpmjpm 2014.03.28. 06:32:24

@75. Vladys: Nőtt MO "kulturális tulajdona", nem várom el, hogy megértsd.

gondolom nem véletlenül használtál idézőjelet... :-)

jpmjpm 2014.03.28. 06:34:05

@75. Vladys:A logikát még csak csak megértem, de hogy jön ide a matek? :D

ezzel a kérdéssel tökéletesen bebizonyítottad, hogy a logikát sem érted.

babbaba 2014.03.28. 06:35:15

A magyarok örülnek. A többiek, meg bevehetik!

babbaba 2014.03.28. 06:39:27

@jpmjpm: Évente pártízezer látogatót vonz ide külföldről. Á kétezer forint/ megtekintés. Mennyi idő alatt jön be az ára, ha a magyarok látogatásait, meg a külföldiek költésének áfa vonzatát is hozzávesszük? És mikor bejött amit ráköltöttünk, még mindig vonzza a látogatókat. Biztosabb befektetés nem kellene.

Ugye te nem vagy üzletember?:))

jpmjpm 2014.03.28. 06:44:29

@babbaba: annyira furfangos üzletember nem vagyok, hogy a seuso kincsekre merjem alapozni az üzletemet.

jpmjpm 2014.03.28. 06:45:22

@75. Vladys: Te meg a szöveget

mármint a rizsát? :-)

75. Vladys 2014.03.28. 06:46:34

@jpmjpm: Ez gyakorlatilag mindenkinek win-win helyzet, kivéve az MSZP-nek. Érthető miért sírtok, közel az a 15%.:)

ob.szerver 2014.03.28. 06:47:23

@Fulek:

1. A 10 milliós összeget az a hölgy mondta, aki 10 éven keresztül - tehát az első orbánrezsim iodején is - volt az ügy miniszteri biztosa.

2. Azt hogy mit mondott Hiller, nem tudhatjuk, tekintettel arra, hogy a forrás az MNO. Ha valóban ezt mondta, nem tudhatjuk, milyen jog (tárolási, tulajdon, stb.) került volna ennyibe.

3. Ha valaki azzal kezdi a napját, hogy MNO-t olvas, az gyors és elkerülhetetlen agykárosodáshoz vezet. Nézd meg holnap a birkamenet szerencsétlenjeit, és okulj belőle. Feltéve persze, ha még nem késő.

jpmjpm 2014.03.28. 06:50:08

@75. Vladys: Érthető miért sírtok,

sírunk? omg :-) miért a többes szám?

"Ez gyakorlatilag mindenkinek win-win helyzet"

ezek szerint te mindenkit ismersz? :-)

75. Vladys 2014.03.28. 06:51:21

@ob.szerver: Első két pont mutatja az MSZP dilettantizmusát, és ezek akarnak országot vezetni...

3. Egy MSZP szavazó vajon hol kezdi a napját? :)

75. Vladys 2014.03.28. 06:52:17

@jpmjpm: Tanulj már meg "rizsát" értelmezni. :)

babbaba 2014.03.28. 06:52:41

@jpmjpm: Egyáltalán nem vagy az, ha arra nem mered. (A legbiztosabb nyereségek közt van, ha a tied.) Legfeljebb kényszervállalkozó.

jpmjpm 2014.03.28. 06:53:23

@ob.szerver: "Nézd meg holnap a birkamenet szerencsétlenjeit, és okulj belőle."

én kaptam sms-t. még gondolkodom menjek-e? szted nem érdemes? :-)

jpmjpm 2014.03.28. 06:54:45

@75. Vladys: na, egye fene. meggyőztél. :-)

75. Vladys 2014.03.28. 07:00:47

Pedig nem állt szándékomba olyan embert meggyőzni, aki Pompei romjait is ledózeroltatná, majd gyárat építeni a helyére, hogy ne fosszuk meg a dolgozó népet a munkától pár romos épület miatt.

jpmjpm 2014.03.28. 07:02:10

@75. Vladys: az az igazán epic fail, amikor az egyik irónikus arc beszól a másik irómikus arcnak és nem veszi észre magát. :-)

remélem okoztam pár vidám percet :-)

jpmjpm 2014.03.28. 07:08:13

@75. Vladys:aki Pompei romjait is ledózeroltatná

aktív tűzhányó mellett igazán izgalmas az élet.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.28. 07:11:23

Hihetetlen hogy az MSZP csicskák mennyire elzombisodnak, mikor beleszeretnek az Elkúróikba.

Megtagadják magyarságuk, történelmünk, és mindent leköpnek ami számít, ami magyarrá tesz minket, csak mert ez az MSZP aktuális politikai érdeke.

Szánalmas egy banda.

citrix 2014.03.28. 07:36:40

1.,Nem visszaszerezte a Führer hanem megvásárolta közpénzből. 2., Bármilyen ékszert,csecsbecsét,műkincset meg lehet vásárolni csak megfelelő összeget kell adni érte. 3.,Nagyon gazdag ország lettünk,4,5 milliárd római kori csecsebecsékre;meg ne halljam hogy 3 millióan létminimum alatt élnek holott ezüsttálból ehet minden magyar család.

gyászhuszár 2014.03.28. 07:56:56

én örülök neki, most már tudom mi az ami nélkül nem tudtam aludni és a családom se. büszke vagyok hogy ami elvileg a miénk az (újra) megvettük. zseniális. persze ha ilyeneket írogatok, akkor hazaáruló büdös komcsi vagyok gondolom, de leszarlak titeket, mert szerintem az írogatást én fizetem az időmből és pénzemből ti meg szintén az én pénzemből vesztek ezüstöt, de akkor már miért nem aranyat. mindegy. biztos jó döntés volt remélem egyszer merhetek belőle levest..

Muad\\\'Dib 2014.03.28. 08:10:11

Nevetséges ez az egész ország a szánalmas (tisztelet a kivételnek) birka fas*okkal együtt, akik itt is olyan szépen összejöttek.
1. típusú birka: Óriási eredménynek tartja a visszaszerzését valaminek, amiről jó eséllyel fogalma nem volt még pár hónapja, hogy micsoda.
2. típusú ellenbirka: Akkora demagóg, hogy szerinte egy államnak semmire nem szabadna költeni, amíg egy szegény ember is van az utcákon. Igaz, hogy ilyen állam a Földön nem létezik, de azért nyomatja a mantrát, mert a mocsokorbánqrvafityesz skálából képtelen kitalálni.

Tudjátok ti tényleg egymásnak vagytok kitalálva.

lifelike 2014.03.28. 08:13:22

Az teny hogy a parasztvakitas resze a kincs visszavasarlasa
Es rengeteg hasonlo mutargyat csempesztek kulfoldre az elmult 100 evben, foleg azert mert itthon azonnal elkobozta volna az allam, ezen kellene valtoztatni alapbol, olcsobb lenne
Egyebkent leszarom a seuso kincset, sose fogom megnezni eloben mert nem izgat, a magyar koronat megneztem, annak van jelentosege, ennek nincs, de az a 4milliard ft nagyon hianyzik az egeszsegugybol, meg az a sokezer is amit afacsalnak es el-kozgepeznek

Egeszsegugy, pls azt vasaroljuk vissza most mar

dr kíváncsivagyok 2014.03.28. 08:26:17

Seuso kincs ?

Az a csuti ártány házi ezustje...

babbaba 2014.03.28. 08:32:46

@Muad\\\'Dib: A harmadik típusú birka, aki mindenkinél okosabbnak és egyénibbnek hiszi magát, aki ráadásul átlát minden őt megcélzó propagandán:))

Azon is, amelyik szerint mindenki birka.:))

babbaba 2014.03.28. 08:33:57

@lifelike: Azért ilyen kaliberűt nem olyan rengeteget. A világon sincs túl sok hasonló értékű műkincs.

csababácsi 2014.03.28. 08:38:25

Hatalmas üzlet! 2010-ben még az egészért 10 millát kértek, most meg a feléért 15-öt.Ki volt ez a kereskedelmi zseni? Orbán, Matolcsy, Varga? Látták, hogy nagyon kell és felverték az árát? Vagy itt is lecsorgott az ügyintézőknek pár milliárd adóforint?

babbaba 2014.03.28. 08:39:54

@csababácsi: Biztos van erre linked. Vagy nincs?:))

Netuddki. 2014.03.28. 08:40:24

- Mit adtak nekünk a lómaiak?
- Családi ezüstöt.

Balfaszok...

csababácsi 2014.03.28. 08:40:56

@tibsi: Figyu, ha a lord nem tudta eladni, akkor miért kellett a 2010-es ár másfélszeresét kifizetni a kincs feléért?

babbaba 2014.03.28. 08:41:45

Miután Magyarország (az igényét szintén beterjesztő Horvátországgal együtt) a pert elvesztette, Lord Northampton 2006 októberében bejelentette eladási szándékát, így kívánva fedezni egyéb kiadásait. [2] Bár a várható eladási árat több tízmillió angol fontra becsülik, a kincset azóta se sikerült eladnia. Zelnik István műgyűjtő állítólag megvásárolná Magyarországra hozatal céljából[3].

hu.wikipedia.org/wiki/Seuso-kincs

csababácsi 2014.03.28. 08:42:05

@jpmjpm: Vigyázz rajta vagy a listán!

babbaba 2014.03.28. 08:43:25

@csababácsi: Nem hazudj! A neten hamar utolérik a hazug bolsikat. Már nincs információs monopólium (kádár-rendszer), mikor azt mondtatok, amit akartatok, senki nem tudta ellenőrizni.

Netuddki. 2014.03.28. 08:43:44

Mellesleg milyen "újságírókat" hívtak meg a sajtótájékoztatóra? Volt vagy 1db kérdés összesen. A balfaszok még azt se kérdezték meg mennyibe került ez az egész móka. A szakmájuk szégyenei, nem csoda, hogy itt tart ez az ország. Alja valóságsós kereskedelmi, fideszes "köz" média. 30 forintért lefekszenek a mindenkori hatalomnak, broáf!

babbaba 2014.03.28. 08:46:27

Baán László: Azért, hogy a kincsek birtokába jussunk. A jog megkülönbözteti a tulajdonjogot és a birtoklást. Ha a kincseket megvásároltuk volna, akkor ez az összeg sokkal magasabb lett volna. A magyar állam korábban is folytatott a megállapodásra irányuló tárgyalásokat, így például az előző kormány alatt, a 2008-as pénzügyi válság kirobbanása után, 100 millió eurónál szakadtak meg ezek. (Egyébként a kincs kikiáltási ára 1990-ben szintén hozzávetőleg 100 millió euró volt, mai árfolyamon számítva.) Most a műtárgyak felét szereztük meg 15 millióért. Az összeget a szerződésben kompenzációs díjként fogalmaztuk meg, amellyel a kincseket átadók birtokosi pozíciójából fakadó kiadásokat kompenzáltuk.
hvg.hu/kultura/20140327_Miert_is_fizettunk_45_milliardot_a_Seuso

Netuddki. 2014.03.28. 08:53:43

Azért az ne zavarjon senkit a közel 5 milliárd elköltése miatt, hogy mivel Magyarország jogot formált a műtárgyakra és vitatott a tulajdonjoguk, gyakorlatilag eladhatatlanok a legális piacon.

B+, mijafaszé fizetünk 27% ÁFA-t és egy csomó más rohadt magas adót ha Magyarország kormánya 2 kézzel szórja a pénzt ilyen, messze nem a legfontosabb kiadásokra? He?

tibsi 2014.03.28. 08:59:54

@csababácsi: Mert fennállt a veszélye annak, hogy egy arab sejk kilóra megveszi az egészet, és ha egyszer kap kiviteli engedélyt az angol hatóságoktól, akkor a kincset soha nem sikerül majd visszaszerezni. Mi is csak azért kaptunk kiviteli engedélyt, mert az angolok korrektek, és az ő szakértőik szerint is szinte biztos, hogy tőlünk csempészték ki, tehát bennünket illet. A kincs másik felét jelenleg birtokló (nem tulajdonló!) lord most nagy dilemmában lehet, mert vagy "gyorsan" átadja nekünk a nála lévő darabokat (kb. újabb 15 millió euróért), vagy - ha közben sikerül bíróság előtt bizonyítanunk a tulajdonjogunkat - megszívja, és kénytelen lesz ingyen visszaszolgáltatni őket. Persze, a bírósági eljárás hosszú évekig elhúzódhat. De az, hogy az angol hatóság nekünk kiengedte a kincs egyik felét, óriási eredmény, viszont a lordnak nagyon rosszul jött ki, mert ezek után kizártnak tartom, hogy másnak megadnák ezt az engedélyt, vagyis jobban teszi az ürge, ha velünk gyorsan nyélbe üti az üzletet...

Netuddki. 2014.03.28. 09:04:54

@tibsi: "Mert fennállt a veszélye annak, hogy egy arab sejk kilóra megveszi az egészet, és ha egyszer kap kiviteli engedélyt az angol hatóságoktól, akkor a kincset soha nem sikerül majd visszaszerezni."

És? Éééééééééés? Akkor mi van?
Télleg! A Szent Koronáért mennyit fizettek? Vagy azt csak úgy odaadták?

manager2008 2014.03.28. 09:14:15

Talán megszólalhatna egy közgazdász tudós is, hogy mit nevezünk értéknek. Valószínűleg olyasmit, amit bármikor eladhatunk (akár évek alatt is ha áruljuk). Így van ez az ingatlanokkal is, ipari üzemekkel, stb. Az érték változik az idő folyamán, ezért ez mindig kockázatos dolog (mondjuk veszek egy ritkaság számító bélyeget aztán előkerül egy kiló ugyanolyan. Ezeknek a dolgoknak csak akkor van értéke ha van olyan vásárló aki ad érte egy csereértéket (pénzt, aranyat, ingatlan, jogokat stb.) Most pld. MO. adott érte csereértéket, tehát értékes volt a tárgy félóráig amíg ki nem fizették. A kérdés csak az hogy mikor és ki ad érte megint bármit. Ha ez az újra eladás nem sikerül akkor az értéke használati érték, pld a nagy tálon lehet süteményt tartani egy fogadáson. Ki vesz ma ezüst étkészletet? Na szóval eléggé érdekes ez a kérdés, mert eszmei értéke is van, de az ezekkel a tárgyakkal kapcsolatban nehezen értékelhető. Az hogy éppen nálunk van és lehet hogy itt ásták ki teljesen lényegtelen, a brit főmúzeum is tárol egyiptomi kincseket, de nem tervezik az eladását, és visszaadását sem, az adott országnak, érdekes módon. A Zelnik István által adott ajánlat szerintem jobb ötlet volt, nem került volna az államnak pénzbe :) de hogy neki mért volt ez jó azt a fantáziára bízom, gondolom most is hasonló lehet a helyzet, ami valakinek egyszer jó volt az most is lehet jó - másnak.

citrix 2014.03.28. 09:28:32

@ggiza: Van egyfajta értékrended,Tőled sokkal szebb a világ...

Netuddki. 2014.03.28. 09:33:17

@manager2008: Mégis mit várunk egy olyan kormánytól amelyik a profi futballnak épít egy csomó stadiont közpénzből?
A félstadionnyi pénz ezekért az ezüsttárgyakért szintén azt jelenti, hogy az orbán rezsimnek nem számít a pénz. Főleg, ha az a pénz nem is az övék. Persze ők azt hiszik, hogy a kamu 2/3-al a közpénzzel azt csinálhatnak amit akarnak. Csak közben az így elszórt pénzt valakiknek ki is kell fizetni. Ezért is ilyen irreálisan magasak itt az adók. Volt a fidesznek 4 éve, nem sikerült megváltaniuk a világot, cserébe lukat beszéltek a hasunkba. De azzal sajnos nem vagyunk kisegítve, abból nem lehet eltartani a családot, legfeljebb a megélhetési politikusok családját. Ideig-óráig.

Mikrobi 2014.03.28. 14:58:08

Ennyi hülyeséget egy ilyen rövid cikkben:-D
1.) "megdobtak kenyérrel" - csak nem lelkiismeret-furdalást érzel a kődobálás miatt?
2.) A stadionokban emberek sportoltak, tehát éppen amit reklamálsz, a szabadidős sportok támogatása, sporolási lehetőségek fejlesztése történt a stadionépítésekkel
3.) Ha tűcsere híján ilyen bővében vannak a drogosok a tűknek, mi lenne tűcserével?
4.) A legfontosabb: a Seuso-kincs Magyarország büszkesége, akkor is, ha nem Árpád atyánk adta Huba vezérnek (annál sokkal régebbi). Pár éve még a többszöröséért vették volna meg a műkincspiacon. Nem kevés pénz 4,7 mrd (plusz a járulékos költségek), de ingyen 25 év alatt se lett a miénk, ennél olcsóbban meg nem tudtuk volna megvenni (hacsak te nem tudtad volna elintézni).
süti beállítások módosítása