A héten fejeztem be Hugh Newman "Megalith - Studies in Stone" című könyvét. Ez nem egy ezoterikus könyv, frusztráló módon csak egy katalógusa a jelentősebb megalitikus építményeknek. A kőkörök esetében a könyv bemutatja, hogy az adott építmény milyen csillagászati dolgokra mutat, két állókő síkja például a Vénusz 8 éves égi vándorlási cikulsának végére mutat, meg ilyesmik. Ma napkelte előtt kimentem az itteni dolmenhez (Brownshill dolmen), és megnéztem, hogy itt mi a helyzet ezekkel a jelenségekkel.

Szándékomban csak az állt, hogy nagyjából benyomást szerezzek arról, hogy van-e valamilyen speciális tájolás a helyszínen, de annyira meglepett amit tapasztaltam, hogy a precizitás igénye nélkül készítettem néhány szemléltető fotót. Ezek a fotók sok sebből véreznek, igazi tájoló műszerekkel, madzagokkal, karókkal, markerekkel lenne érdemes dokumentálni az egészet, de mivel a kőkörök esetében ezt már megtették, a kérdés nem az, hogy vajon a Brownshill dolmen is csillagászatilag tájolva van-e, hanem hogy milyen jelenségek megtalálásában segít.

A módszerem az volt, hogy a SkyGuide appal szétnézek az égbolton, és ezt összevetem az építménnyel. Ha kihúztam volna madzagokat a dolmen élei mentén, akkor a fotók sokkal meggyőzőbbek lennének, így viszont csak elhinni lehet nekem, hogy mikor belenéztem a kőtömbök síkjaiba, akkor pontosan azokat a dolgokat láttam, amiket itt állítok.

A dolmenhez érve gondolkodóba estem, hogy vajon ennek a dőlésszöge is követi-e a kőkörök visszatérő arányait (2:3:5), és bár a válasz nem, találtam egy másik érdekes dolgot. Igazából szórakoztató, hogy az első ránézésre megsüllyedt, megrongálódott, vagy csak hányaveti módon odaszórt kövek milyen szabályszerűségeket adnak ki. A fenti fotón például azt próbáltam kiemelni, hogy a támkövek és a dolmen homlokzati pereme milyen szép értéket mutat: lényegében az AB'C háromszög és a B'B''C'' háromszög területe megegyezik. A fedőkő kiindulópontja (A) és a támkő (B') között pont akkora távolság van, mint függőlegesen a fedőkő kiindulópontja és a fedőkő homlokzati pereme (C'') között. Pontatlan szögből fotóztam, és vonalakat is pontatlanul húztam be, úgyhogy megengedőnek kell lenni az állításaim ellenőrzésével, de egy 5000 évvel ezelőtti 150 tonnás struktúra esetében akkor is meglepő ez a dolog, ha csak majdnem van igazam.

A támkövek síkjába belenézve északot látni. Ez sem kismiska. A klassz dolog itt is az, hogy a kövek ránézésre már elmozdultak az eredeti helyzetükből, pedig ez egy rendezett káosz minden bizonnyal.

Nem meglepetés, hogy a dolmen északi sarkától délre nézve ezt látni. Szemből ha nézzük, nyilván nyugat lesz előttünk:

Az óvodások is ismerik a Holdat és a Marsot, de nem hittem volna, hogy a napforduló reggelén ezeket fogom látni a dolmennél. A Holddal kapcsolatban csak szerencsés évet fogtam ki: idén napfordulókor pont az utolsó negyedbe lép a Hold, és nagyon jól illik a téli napforduló eseményéhez: még ezen a fotón is kihámozható, meg egyébként is logikus, hogy a felkelő Nap felőli oldala látható, és az északi része sötét. Ezzel ráerősít a téli napforduló körüli misztikumra: a Hold pont fele-fele arányban fényes és sötét, minthogyha ez a hely itt most egy átjáró lenne a sötétség és a világosság között ebben az időpontban. 

Én ilyen átjárót nem láttam, de tetszett az összhatás. Ami a Marsot és a Procyont illeti, mindkettő nyugovóban van éppen. A Marsot a görög-római kultúra a háborúval kapcsolta össze, a babilóniak pedig a káosszal, balszerencsével és sötétséggel. A Procyont a babilóni asztrológusok a kis ikrek (nálunk: kis kutya) csillagképbe sorolták, annak a legfényesebb tagja. A csillagképpel a háborúk és ellenségeskedések kitörését társították. Külön tetszetős, hogy ugye ez az építmény egy sírbolt, és a négyzetes kőtömb egyfajta kapunak, bejáratnak tekinthető. Én nem vagyok benne biztos, hogy ez ugyanaz a típusú dolmen, mint a temetkezésekre használt asztalszerű dolmenek, de ha ez is sír volt, akkor igen klassz, hogy a téli napfordulóval a háború hírnökei a sírbolt bejáratánál nyugszanak le. Sírba szállnak.

Idén itt Carlow-ban 8:39-kor volt napkelte. A teljesen randomnak tűnő fedőkőnek mégiscsak van két olyan sarka, ami délkelet irányba néz, és mintha a puklitól balra lévő kis mélyedés a napkeltének a helyét mutatná a horizonton. A fedőkő jobb oldalán az Antarest is láthatjuk felkelni, ami a skorpió csillagkép legfényesebb tagja. A babilóni mitológiában a skorpió jelöli az utat az alvilágba, Gilgames is mikor látogatást tett odaát, a Nap-kaput, amin át tudott jutni, két skorpió őrizte. Itt kicsit ki kell csavarni a logikát, hogy napfordulós gondolatokat szállítson: a Nap visszatérése ugye a nagy esemény, és nyilván az alvilágból jön ki, szóval az őröket is látjuk. Tehát ez esetben a kijáratra nem pedig a bejáratra asszociálunk. A babilóniak nem sokat foglalkoztak a Merkúrral, mert a Nap fénye miatt nem nagyon lehetett megfigyelni. Emiatt kitüntett figyelmet sem kapott, jelzője "a halvány" volt. Érdekes viszont, hogy Nebo-val azonosították, Marduk isten fiával.

Azért lovagolok ennyit a babilóni mitológián és asztrológián, mert a megalitikus kultúrát a közel-keleti földművesek hordták szét a világban. A széthordás pár ezer évvel a Babiloni Birodalom fénykora előtt történt, de mivel a megalitok építői nem hagytak hátra szövegeket, értelem szerűen azzal vetem össze a munkásságukat, ami egyrészt rendelkezésre áll, másrészt amivel ebből a legközelebbi rokonságban állnak.

A legizgalmasabb dolog természetesen az volt, hogy merre néz a dolmen, mikor a Napforduló megtörténik, azaz a napkelte bekövetkezik. Ha csak simán a dolmen "bejáratához" álltam volna, nehéz lett volna pontosan megjelölni, hogy merre nézek. Ha nekidőltem volna a kapukőnek, akkor sem lett volna garantált, hogy a kőre merőleges irányba nézek. Úgyhogy lecsekkoltam a fedőkövön található összes síkot, hogy merre áll, és így találtam meg a dolmen déli oldalán található keletre néző síkot. Belenézve a fedőkő oldala által kijelölt síkba, a következőt láttam: a keleti irányt egyrészt, az Altair csillagot másrészt, a horizont alatt pedig a Vénuszt.

A Vénusz ugye bolgóként évről évre máshol kószál ezen a napon, 8 éves ciklusban, de ettől függetlenül mosolyt csalt az arcomra, hogy titokban a Vénusz is jelen van ezen a jeles reggelen. Vénusz a babilóni mitológiában Istar istennő megtestesülése, akihez a szerelmet, termékenységet és a háborút társították. Az Altair pedig a sas csillagkép legfényesebb csillaga, az arabok egészen pontosan felkelő sasnak nevezik. A győzelmet, a napfény győzelmét az éjszakai sötétség felett kultúrákon átívelve társítják hozzá. Boldog napfordulót!

Ide kívánkozik egy mérésem. Ha a fenti képet megnézed, az Altair felett ott húzódik a tejút. Csak úgy kíváncsiságból megmértem, hogy a fotón a horizont hány fokos szöget zár be a tejút tengelyével, és pont olyasmit, mint amennyit a dolmen fedőköve a vízszinttel: 27,3 fokot. Úgyhogy rákerestem: a tudomány állása szerint 27,13 fokot zár be a Föld tengelye a galaxis síkjával. Legyünk megengedők: mindenféle vízmérték meg ilyesmik nélkül fotózgattam, szóval nyugodtan felkiálthatunk, hogy húha! A sárga nyíl nem ezt jelöli, csak hogy merre néztem az app használatakor. A fedőkő szögét az első dolmenképen jelöltem.

Szóval ezek a dolmenek ezt teszik az emberrel: bűvös számokat meg egyeneseket meg konstellációkat keresgélünk rajtuk, de azért, mert találunk is. Ezt a dolment itt Kr.e. 4000 és 3000 között emelték. Ekkor már léteztek földművesek a Földön, írásbeliség még nem volt, de távolsági kereskedelem és navigáció már igen. És a jelek szerint 150 tonnás köveket is be tudtak úgy állítani, hogy a galaxis síkja és a téli napforduló horizontja által bezárt szöget adja ki, sok más egyéb mellett. Innen is gratulálok az ősöknek!

Végezetül a dolmen használatáról is essen szó. Eleinte a telefonomon lévő applikáción keresztül néztem a dolmen különböző éleit, de mire eljött a napkelte, addigra már otthonosan sürögtem-forogtam az építmény körül. Belenézek most ebbe az irányba, aztán most belenézek a keleti irányba, aztán most megnézem a nyugati irányt, és a telefonomat csak arra használtam, hogy lássam azt, ami a szemem előtt láthatatlan a felhők és a napfény miatt. De az irányokat már a dolmen adta. Az egész dolmen úgy néz ki, mintha csak tessék-lássék módon lemásoltak volna egy menőbb struktúrát, de aztán mégis kiderül, hogy a rajta felfedezhető átlók segítenek abban, hogy szisztematikusan kémleljük az eget. Belenézek ebbe a síkba, de a Nap nem itt kelt fel? Akkor bizonyára nem ma van a napforduló. Itt kelt fel? Akkor ma van a napforduló. És a különböző síkok, átlók, mélyedések mind-mind megfigyelési pontok, gondolom az év különböző jeles napjainak a megállapítására. Sosem értettem, hogyan lenne a Stonehenge egy naptár? Minek építeni egy akkora kőkört pusztán azért, hogy megállapítsuk, mostantól hosszabbodnak a nappalok. Ez a Brownshill dolmen jól példázza, hogy egy gyakorlott druida egy sima reggeli szertartás keretében lecsekkolja, hogy ma következett-e be a soron következő égi esemény. Egy fordított naptár. Mintha minden reggel kinéznék az ablakon, és ha sok autót látunk az utakon, akkor nyugtázzuk, hogy még hétköznap van.

Emellett továbbra is igaz, hogy a megalitikus építmények a ciklikusan bekövetkező események mellett az élet és halál egymásutánjával is foglalkoznak. A Newgrange és a gízai piramisok, amik közel egyidőben épültek, egyaránt egy sírkamrát kombináltak egy "besütött az újjászülető Nap" effektel. Nagyon izgalmas rejtvények ezek a dolmenek, halomsírok, folyosós sírkamrák, kőkörök és társaik.

Mikor ma reggel kimentem a dolmenhez, azt hittem, hogy lesz ott egy csomó pogány ír, akik dobolnak majd, vagy eszegetnek valamit, de rajtam kívül nem volt senki. Én a csuklyás kabátomban körbe-körbe jártam a dolment, és vizsgálgattam a csillagokat. Mikor pár perccel a napkelte előtt jött néhány ember, kicsit zavarba jöttem, mert elég hülyének tűnhettem. De barátságosak voltak, úgyhogy megmutattam nekik a csillagokat és bolygókat az appal. Nagyon örültek neki. Mondtam nekik, hogy ha beállnak a dolmen bejárata elé, akkor a süvöltő szélből semmit sem fognak hallani, csak néma csendet. Ennek is nagyon örültek. Én meg a csukjámat még jobban a fejemre húztam, elköszöntem tőlük, és druidásan eltűntem a horizonton.

Mert ott parkoltam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.