Az idei tanévem egyre izgalmasabban alakul, három iskolában vagyok érintett, és még vannak szabad délutánjaim, ki tudja, mi jön még.

Múlt héten négy osztályban írattam meg ugyanazt a témazáró dolgozatot, mind a négy osztálynak én tanítottam a témát, ugyanazt kértem a füzetükbe, és ugyanazt a módszert alkalmaztam. Illetve volt egy baromi nagy különbség.

Mielőtt bármi mást írnék, leszögezném, hogy minden tanítványomat tanítani akarom, megkapja a jóindulatom, függetlenül attól, hogy melyik iskolába jár, és minden kollégámat nagyra tartom, szintén függetlenül attól, hogy melyik iskolában tanít. Sőt, minden rendszerrel rendben vagyok, egyiket sem érzem korlátnak, viszont érdeklődéssel figyelem, hogy hol mi működik jobban.

A nagy különbség a témazárókban az volt, hogy az egyik osztály waldorfos, ahol nincs tankönyv, és tömbösített órákon dolgoztuk fel a témát. De az óraszám nagyjából megegyezett a többi osztályéval.

A másik három osztály állami iskolában van. A három osztályból kettőben átlagos figyelemmel ellenőriztem a dolgozatírást, a harmadikban sas szemmel és nyitott naplóval, egyes beírására kész tollal. Ez utóbbiban a megszerezhető pontok 23%-át szerezték meg átlagosan. A másik két osztály átlaga 42 és 45% volt, a waldorfosé 71%.

Még nagyobb különbségek mutatkoznak abban, ha azt nézem, melyik osztályban hányan írtak 50% alatti dolgozatot, és hányan írtak 80% felettit. Az eredmények így alakultak:

Természetesen nem lepett meg az eredmény, hiszen a felkészülés időszakában is láttam már, hogy nem lesznek rendben a dolgok. A fegyelmezési gondjaimról már írtam egy másik posztban, és ilyen szempontból egyszerűbb dolgom volt a waldorfban, ahol a diákok kevesebben vannak, és kiegyensúlyozottabbak (nem jobbak, vagy rosszabbak, csak kevésbé frusztráltak). A másik probléma az volt, hogy heti két órám van az államiban, ezzel szemben a waldorfban tömbösítve tanuljuk a tantárgyat, egyszer egy évben. És bár jobb dolgozatok születtek itt, tapasztalatom szerint egy év múlva alig emlékeznek valamire. Az viszont figyelemre méltó, hogy nekik csak füzetük van, és az alapján születtek ilyen jó dolgozatok. A mechanizmus egyszerű: rákényszerülnek az órai munkára, hiszen nincs "shortcut", hogy majd megtanulják otthon a könyvből. Csak a tanár van.

Az eredmények közti különbség azért is borítékolható volt, mert a tömbösített tanulás intenzív ráhangolódást hoz magával. Nap nap után ugyanaz a tantárgy van a középpontban, minden nap ismétlődnek információk, nem lehet kibekkelni az órákat sem, mert ahhoz túl hosszúak, tehát a tanár lelkesedése előbb-utóbb valamilyen mértékben átragad a diákra is. Az államiban a diákok fásultsága ragadt rám viszonylag hamar, de még dolgozok magamon. Ahhoz, hogy valami folytonosságot teremtsek a tanóráim között, minden óra elején röpdogát írtunk az előző anyagból, amit nem kontrolláltam szigorúan, mert a célom kizárólag az óra eleji ismétlés volt, szóval ha kinézték a választ a füzetből, az már egy olyan kollektív erőfeszítés volt, amit egyébként nem tettek volna meg. A röpdogás kérdések visszaköszöntek a nagydogában is, és azokra többségükben tudták is a választ.

 A másik nagy különbséget a tanulási szokásokban látom. A waldorfban is tapasztaltam, hogy véletlenül sem akarnak tanulni otthon, csak a Lisa Simpson-félék. De a figyelmesebb órai jelenlét miatt valószínűleg több ragad meg a fejükben a waldorfban. Volt például egy történet, amit minden osztályban elmeséltem: hogyan sikerült egy földrengés elől elmenekülni Kínában a hetvenes években. Állatok jöttek elő a földből a hideg tél ellenére, és ezt a városvezetés jelnek vette, és elrendelték az evakuációt. Volt egy kérdés a dolgozatban, hogy előre lehet-e jelezni a földrengéseket, és mindenki azt válaszolta, hogy igen. A válasz az, hogy nem, de a kínai város esete mindenki fejében megragadt (csak a konklúzió nem, miszerint az emberiség történetének egyetlen sikeres földrengés előrejelzése volt, és nem sikerült tudományos alapokra helyezni). Tehát amire figyelnek, tényleg megragad a fejükben. Sajnos a hidrotermális ércesedéshez nincsen semmilyen jó történetem, nyilván nem vehetem fel a versenyt a 9gag-gel és a snapchattel, szóval az óráim óhatatlanul unalmasak a mai izgalom-szinthez mérve.

A waldorfban egy óra 120 perc, és ez alatt nem pusztán az történik, hogy részletesebben magyarázhatok, vagy több idő jut ábrák készítésére. Visszalassulunk. Nem minden esetben, de többségében mégis. Sikerül a termen kívülre tolni a világ zizegését, és elképzelni mindazt a dolgot, amiről szó van. Ugyanaz a jelenség, amiért a "rossz gyerekek" is képesek kussban végigülni a Hobbit több órás történetét, akkor is, ha történetesen már unják. Meghatározott dologért mennek, nem csak úgy beülnek valahová. A 45 perces órák a waldorfban sem jók sok mindenre, mármint elmélyedés-szempontjából, tehát egészen biztosan kizárható, hogy a diákok közti különbség az oka.

Milyenek is a mai diákok?

Természetesen fogalmam sincs - csak azt a kis szeletét szeretném leírni, amire rálátásom van.

Az egyik waldorfos kollégám tavaly még állami suliban tanított, és ő panaszkodott nekem olyan waldorfos dolgokról, amit én az államis osztályokban tapasztalok most élesebben. Ezek alapján végképp biztos, hogy bármilyen nevelési forma alatt nyögnek is a diákok, a személyiségükön és a korjelenségen nem sokat formál.

A korjelenség pedig az, hogy még ahhoz sem veszik a fáradtságot, hogy puskát írjanak. Ma mondta nekem diadalittasan az egyikük, hogy minek írjon papírra bármit, amikor ott a telefonja, ami diszkréten elfér a tenyerében. A puskaírással is sokat lehet tanulni, azért.

A másik korjelenség, hogy nem tudom megakadályozni, hogy zenét hallgassanak az órámon, mert észre sem veszik, hogy bedugták a fülükbe a fülest. Néznek rám, hogy mit bámulom őket, mintha testszinű testőr fülesük lenne. De kurvára pink szinű. A jelenség pedig pont az, ami otthon: én is indexet olvasok tévénézés közben, ha egy picit leül a film. A múltkor a gépemen néztem Mad Ment, és aközben tekertem a tőzsdei híreket. Önkéntelenül. És simán tudtam figyelni mindkettőre. Csak éppen az atmoszféra vész el.

A harmadik dolog pedig, hogy nem állnak kapcsolatban a valósággal. Nem vagyok benne biztos, hogy mi az oka, de a jelenség egyértelműen az, hogy azt gondolják, elérhetnek bármit, és ezért csak ott kell lenniük majd, ha eljön az idő. Tehát ahhoz, hogy a dolgozatuk ötös legyen, csak be kell menni majd dolgozatot írni, felírni a nevüket, a többit pedig a Szentlélek elintézi. A leggázabb helyzetű osztályban most direkt szigorúra vettem a figurát, hogy felfigyeljenek a tanulás és a nem tanulás közti különbségre. Korrekten pontoztam a dolgozataikat, de bevallom, hogy szívtam a fogam, ha valamelyik trógernek meglett a kettese. Mert rossz visszajelzés. Az iskoláról egyébként is azt gondolják, hogy valami felesleges dolog, hiszen ahogy a köztársasági elnök sem írt disszertációt, mégis doktor lett, nem sportol évtizedek óta, mégis a nemzet sportolója lett, vagy ahogy a facebookon is elég egy jó fotó, és máris irigylésre méltók lesznek, egyszerűen nyilvánvaló, hogy az iskola ezekhez az eredményekhez nemhogy nem segíti hozzá őket, hanem a pesszimizmusával csak lúzerségre ítéli őket. Ennyi.

Miért rossz, és mit lehet tenni?

Ha a színvonal a béka segge alá kerül, akkor oda kerül, és kész. Ha ez a generáció megy felvételizni, kollektíve nyomik lesznek, és mindenkit felvesznek, mert a padokat fel kell tölteni ugye. Csakhogy:

Angliában is pont ilyenek a diákok, csak már level 10. Ismerősömék a gyerekeikkel együtt mentek ki, és az itthon bukdácsoló gyermekük ott röhögve osztályelső lett úgy, hogy angolul sem tudott rendesen (eleinte). Mi következik ebből? Ha Magyarország egy kicsivel biztatóbb hely lesz, ide is jönni fognak a világ szomorúbb feléről érkező emberek, és jobbak lesznek, mint a mi gyerekeink. És ők lesznek a managerek, a focisták, a művészek, a mieink pedig a mekis dolgozók. Akik iszonyatosan menők lesznek továbbra is a facebookon, szóval nem lesz gond, de mégis.

Én azt látom (most), hogy furcsa módon egy régimódi iskolarendszer tudna valamit segíteni rajtuk. Egy iskola, ahová nem lehet bevinni a telefont, egy iskola, ahol nincs tankönyv, és egy iskola, ahol kis létszámú osztályok vannak, és mindenki kap elég figyelmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.