Ajánlom Csunderlik imperátornak. Ő ezt kevésbé patetikusan, lényegesen kuszábban és nagyságrendekkel viccesebben írná meg, de még nem tette.
Olvastam, hogy azért legyen Budapesten olimpia, mert felemelő érzés. A kommenteket és a megosztott tartalmat olvasva a hideg futkosott a hátamon: ismét a reményekbe és vágyakba kapaszkodnak. Ha az olimpia azért jó, mert majd mi is annyit profitálunk belőle, mint Barcelona, akkor valójában a célunk az, hogy gyarapodjunk és növekedjen a nemzetközi presztízsünk. Vajon ezt egy olimpia rendezésével tudjuk elérni, vagy egyéb feltételek megteremtésével? Kapaszkodhatunk reményteli megoldásokba, amivel beelőzzük az esélyeinket, de van nekünk legalább 10 történelmi példánk arra, hogy az ilyen rafinált álmok mennyire bizonyultak sikeresnek.
1. Ferenc Ferdinánd megbosszulása
1914. június 28-án adott le halálos lövést az osztrák-magyar koronahercegre Gavrilo Princip. Miután a merénylet kivizsgálásában Szerbia vonakodott együttműködni a Monarchiával, ultimátumot kapott: vagy beengedi az osztrák-magyar csendőrséget nyomozni, vagy beáll a hadiállapot. Épeszű szerb nem ellenkezett volna normális körülmények között, ezért is tűnt veszélytelennek háborút követelni. Meg a remények szerint csak lerohanjuk Szerbiát, feltartóztatjuk az oroszokat, és kész. Aradon, Budapesten, Győrben, Kassán, Kolozsvárott, Losoncon, Marosvásárhelyen, Máramarosszigeten, Miskolcon, Pápán, Szabadkán, Szegeden, Székesfehérváron és Ungváron is háborút követelő tüntető tömegek gyűltek össze. A Népszavában megjelent Nem akarunk háborut! cikk összefoglalja ugyan az ellenérveket, de a trónörökös ilyetén meggyilkolása elvi kérdésé emelte a támadással fenyegetést. Ahogy a Népszava sugallja, a háborúpárti lobbi nem csak katonatisztekből állt: felsejlettek a "profitéhes hadseregszállítók, akik nyereségüket a vérontás révén remélik megsokszorozni". A balos véleményeknek akkor sem volt nagy hallgatótábora. A közös minisztertanácson Tisza István miniszterelnök ugyan a háború ellen szavazott, de ezzel nem tudta visszatartani a birodalmat a támadástól. Csak a magyar veszteségeket nézve a 3 581 000 bevonult magyar katona sorsa így alakult: 833 ezer hadifogoly, 1 492 000 sebesült, 530 965 halott. A konfliktus nemzetközi természetéből fakadóan pedig a Trianoni szerződés okozott ennél is nagyobb tragédiát.
2. Ulászló koronázási esküje
1490-ben, Mátyás utód nélküli halála után a magyar nemességnek királyt kellett választani. A furfangos nemesség három pályázó közül választhatott: a bizonytalan származású és képességű Corvin János, az ambíciózus Habsburg Miksa és Csehország királya, Jagelló Ulászló közül. Mátyás nagyszabású terveibe belekékült az ország: szinte évenként kivetett "rendkívüli adó" a sima adón felül, folyamatos háborúk, országgyűlés mellőzése és bürokratikus intézkedések időszaka volt. Remélte a nemesség, hogy ha mindjárt a koronázáskor szerződésben kötelezik az új királyt, hogy ilyet nem csinál, az ország békében és boldogságban élhet évszázadokig. II. Ulászló belátó ember volt, a korona megszerzése érdekében készséggel letette az esküt. Ebben lényegében a legtöbb uralkodói jogkört megosztotta a nemességgel, és mivel így nem volt tényleges hatalma az ország fölött, hagyta kibontakozni a magyar urakat. Hosszú uralkodása alatt a nemesség büntetlenül szedett be nem létező adókat a jobbágyságtól, a végvárak állapota leromlott, a várvédőket nem fizette a kincstár, szélnek eresztették a királyi zsoldos sereget, és az ország belpolitikailag végzetesen megosztottá vált. Ezek folyományaként mikor 1526-ban elért minket az újabb oszmán támadás, a komolyabb szövetséges nélküli, két pártra szakadt, lepukkant Magyar Királyság kártyavárként omlott össze.
3. IV. Béla álmai
IV. Béla még hercegként a királyi hatalom szétmállását diagnosztizálta apjánál, és még annak halála előtt fegyverrel próbálta elragadni a koronát, sikertelenül. Apja politikai életművének teljes tagadását mégsem adta fel, és 1235-ös koronázása után nagy reményekkel fogott bele restaurációs tervébe: a régi Árpádok teljhatalmát fogja visszaállítani. Rengeteg birtokadományt visszavont, ceremoniális formaságokat vezetett be és királyellenes összeesküvést szimatolt: a bűnösöket a kor ízlése szerint megvakíttatta. A régi kor árnya felé visszamerengeni nem érte meg: 1242-ben a tatár invázióban csak néhány hívének köszönhette életben maradását, másfelől a nemesség nagy része nem sorakozott fel mellé a korona megvédésére. IV. Béla nem vette számításba, hogy a régi Árpádok teljhatalma abból fakadt, hogy ők birtokolták a legtöbb földet az országban, így a legtöbb harcost egymaguk ők állították ki, nem függtek a nemesektől. Csúnyán kudarcot vallott a kunokba vetett reménye is: bár semmi nem támasztotta alá, hogy a tatárok elől menekülő kunok megbízható szövetségesei lesznek egy leendő háborúban, ő betelepíttette őket, és a kor eszközeihez mérten kényszerítette őket a letelepedett keresztény életmód elsajátítására. A tatárok bejövetelekor első dolguk a kivándorlás volt. A tatárjárás okozta történelmi léptékű károk egy korszakváltáshoz vezettek, maga IV. Béla látta be, hogy jobb a rideg tényekhez igazítani a politikát, mint a dicső elképzelésekhez.
4. Bosszú Bácskában
1942 elején a Magyarországhoz nemrég visszacsatolt Bácskában felerősödött a szerb partizánok tevékenysége. Januárban a magyar csendőrség a katonasággal együttműködve sikeresen felszámolt egy partizáncsoporot, de az akcióban néhány csendőr is elesett. Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy tiszttársaival egyetemben úgy érezte, jó ötlet megtorolni a veszteséget, remélhetőleg tanulnak belőle a szerb kutyák. Nem vádolhatjuk őket felületességgel: több mint 3000 embert öltek meg "a rejtőzködő partizánok felkutatása" során. Nők, idősek, gyerekek, zsidók, és ad absurdum magyarok is puskavégre kerültek, a szerb férfiak aránya az áldozatok között nagyjából 55% volt. Miután a háborút elvesztettük, és Bácska visszakerült a szerbekhez, 30 ezer, más források szerint 45 ezer embert lemészárolva álltak bosszút a jugók.
5. Határrevízió Hitlerrel
Az 1920-as trianoni szerződéssel egyéb tragikus következmények mellett külpolitikailag is elszigetelődött az ország. Baráti jobbot egyedül az atlanti társaságtól rohamléptekkel távolodó fasiszta Olaszország nyújtott, de ezt nem lehetett átváltani határrevízióra, vagy legalább gazdasági fellendülésre. 1933-ban Hitler hatalomra kerülve merészen szakított az akkori politikai tabukkal, és újra egy csapatba kezdte tömöríteni a közép-európai térséget. Anglia és Franciaország, remélve, hogy Németországot távol tartják egy bosszú-háborútól, 1938-ban terület-visszacsatolásokat hagyott jóvá a németeknek. Magyarország csillogó szemekkel várta, hogy ő is sorra kerüljön, de a csillogó szemek nem tűntek olyan vészjóslónak, mint a fegyverkező náci Németország, így minket elzavartak, hogy egyezzünk meg a szomszédainkkal a határrevízióról magunk. Ebben a vert helyzetben jó ötletnek tűnt elfogadni Hitler segítségét: amolyan "önzetlen bajtársiasságból" rákényszerítette először a csehszlovákokat, aztán a románokat, hogy területeket adjanak vissza nekünk. Felmerült ugyan a kockázata, hogy a visszacsatolásokért cserébe kért zsidótörvényeken túl egy esetleges háborúban náci oldalon be is kell majd szállnunk, de az érzés, ahogyan a kormányzó belovagolhatott először a Felvidékre, aztán Észak-Erdélybe, zárójelbe tette a realisták aggályait. Nem is az volt a legrosszabb, hogy a háborúba tényleg be kellett szállnunk, és azt ismét elvesztettük, hanem hogy egyfajta ironikus fordulatként felszabadítóként a nyakunkba kaptuk a ruszkikat majdnem 60 évre.
6. Fidesz megválasztása 2010-ben
2010-ben a Fidesz 66%-ot zsebelt be a választásokon, ami messze meghaladta a párt hagyományos szavazóbázisát. Nyilvánvalóan a többletet azok alkották, akik kiábrándultak az MSZP-SZDSZ kormányokból. A korrupciós botrányokat meglovagolva a Fidesz reményt adott: ha őket választjuk meg, kivezeti az országot a harmadik világból, újra köztársaság lesz a részvénytársaság vagy banánköztársaság helyett. Sajnos reménykedni nem elég, néhány bilicsbe vert mszp-s ellenére az ország a 48. helyről (2009) az 54. helyre csúszott le (2016). Még van a kormánynak két éve, reménykedhetünk, hogy az elmúlt hat év csak az átszervezés okozta átmeneti visszaesés miatt hozott ilyen komor eredménytelenséget, vagy hogy a korrupciós vádak egészen egyszerűen szemen szedett hazugságok, melyet ellenségek állítanak. Mindenesetre a köztársaság vagy banánköztársaság kérdés alól kihúzta magát a kormány a névváltoztatással: a Magyar Köztársaság már Magyarország.
7. Svájci Frank alapú hitelfelvétel
2009 környékén hatalmas remény foszlott szét a világ több országában, és nem spórolnék a cinikus megjegyzésekkel, ha nem ment volna gajjra (elnézést a jiddis szóért) annyi család a devizahitel révén. Mikor egy bankár azt ajánlja, hogy ezt vagy azt választva még jobban is kijöhetünk a bankkal szemben, reálisnak ugyan nem hangzik, jól viszont igen. Ki ne szeretne jól döntetni, és főleg jól járni? Mindenki jól akar járni, sajnos a bankok is, és sajnos nekik ez munkaköri leírás, szemben velünk, külön-külön a kis barlangjukba bejárva pénzért kuncsorogva. Bár a kormány aztán Nagy Sándor módjára oldotta fel a magyar bankhitel gordiuszi csomóját, és nagyon sokan kaptak vissza pénzt a bankoktól, végső soron a többség így is többet fizetett be a kasszába devizahitelesként, mint amúgy fizetett volna forintosként (matematikai megállapítás a devizahitel-ügy súlyosságát érzékeltetendő, nem kormánykritika). Az ábra pedig azt mutatja, hogy a legszélén billegők továbbra is nagy szarban vannak, csak forintban számolva.
8. Szövetség Bizánccal a bolgárok ellen
893 táján Bölcs Leó bizánci császár a magyarokat hívta segítségül az igencsak megerősödött bolgár cár, Simeon ellen. Jó ötletnek tűnt a bizánciaknak segítséget nyújtani, még azzal az előnnyel is kecsegtetett, hogy egy kárpát-medencei hódítás esetén délről baráti magatartásra számíthatunk. A reménykedés akkor hágott igazán tetőfokára, mikor Simeont a magyarok gyorsan sarokba szorították. Még csak nem is a derékhad vonult fel. A siker magabiztossá tette a magyarokat, és aktuálissá vált a sztyeppei sláger felmelegítése (Kárpát-medencétől a Volgáig terjedő birodalom létrehozása, lásd szarmaták, hunok és avarok). Nem tulajdonítottak nagy jelentőséget annak, hogy a bizánciak Simeonnal békét kötöttek, és reálisan ahogy Bizánc, úgy a Bolgár cár is bármivel meg pórbálta volna akadályozni a magyar törzsszövetség terjeszkedését. Bár Árpád törzsszövetsége többet is ki tudott volna taposni a bolgár Simeonból, Bizánc villámgyorsan elfogadta a békejobbot. Bizánc a területének keleti szomszédjában garázdálkodó besenyőkkel szövetséget kötött, csak ezúttal a magyarok ellen. Így három legyet ütött egy csapásra: a magyarok elintézték a bolgárokat, a besenyők elintézték a magyarokat, és egyúttal elköltöztek a bizánci határról Levédiába, a magyarok szállásterületére. Nem csekély kárpótlás a történetben, hogy a Kárpát-medencét elfoglalva a magyar törzsszövetség egy egész évezredre jegyet váltott, és még hol a vége! Ugyanezt nem mondhatják el magukról sem a bizánciak, sem a besenyők. Ettől még a tanulság nem változott: remélni, hogy a természetes ellenségünk tartósan a szövetségesünk lesz, nem túl reális.
9. Lefegyverzés 1918-ban
1917 áprilisában az USA is belépett az Első Világháborúba, az Antant oldalán. Adtak a jogos háború látszatára, és a korábbi ártatlanul elszenvedett tengeri veszteségeikre hivatkozva csatlakoztak. Ezen felül Woodrow Wilson elnök egy 14 pontból álló javaslattal is előállt. A koncepciója az európai béke tartós kialakítását célozta: nyílt tárgyalások az éritnett felek részvételével, nemzeti önrendelkezés, szabad kereskedelem. Egy feltétellel: teljes lefegyverzés kell. Vita tárgya, hogy Wilson pacifista hozzáállása mennyire volt őszinte, az Antant mindenesetre udvariasan legyintett a javaslatra. 1918 őszién viszont, ahogy a Monarchia összeomlott, és az őszirózsás forradalommal köztársasággá alakult Magyarország, a kormány azonnal lefegyverezte a hadsereget. Reménytelinek tűnt, hogy az óceán túloldalán egy magát pacifistának beállító politikus háborút folytatva majd méltányolja, hogy a magyarok összeszedték a puskáikat. Az optimizmust a székelység nem osztotta ennyire, tőlük erőszakkal kellett elvenni a fegyvert. Találgatások nélkül nem lehet mérleget vonni: egyfelől a hadsereg mögül eltűnt a politikai rendszer, a Monarchia összeomlott és a lakosság kimerült, másfelől viszont a fegyverek, a katonák száma, és a frontok külföldön húzódása megadta az elvi lehetőséget, hogy Magyarország relatíve megnehezítse az ellenséges csapatok benyomulását, különösen fegyverszünet idején. A friss köztársaság viszont a masszívan háborúellenes hangulatnak köszönhette születését, természetes reménye volt, hogy a hadsereg lefegyverzésével teszi a legjobbat a sokat szenvedett lakossággal. A hadsereg nélküli országba tetszés szerinti mélységig nyomultak be a környező ellenséges csapatok, és az ezután meghúzott fegyverszüneti vonal képezte alapját a későbbi határoknak. Tekintve, hogy Trianon keserűsége miatt azóta sem tudunk barátkozni a szomszédainkkal (eltekintve a korrupciós lehetőségektől), és hogy szerencsétlen döntések egész sorának lett a kiindulópontja, a lefegyverzés nem hozta be teljes egészében a hozzá fűzött reményeket. Sajnos még csak a további vérontást sem kerültük el vele.
10. Multik becsalogatása
A rendszerváltás után a Szovjetunió, a magyar ipar törzsvásárlója megszűnt létezni (fizetési képtelenség), a piaci viszonyok hidegzuhanyként zúdultak az ország üzemeire, leépítések, infláció és a lakosság pici kis megtakarításának külföldre szivárgása (vásárlások) verte a gazdaságot. Az országnak külföldi tőkére volt szüksége, nem vitás. A régió többi országa magatehetlenül sodródott, ellenben Magyarországra hatalmas reménysugár sütött le. Nyugatról fantasztikus tanácsokat kaptunk: el kell adni az állami vagyont, amennyiért viszik, racionalizálni kell az állam kiadásait (kevesebbet adni) és adókedvezményt kell biztosítani a nagy nyugati cégeknek. Abban a kétségbeesett helyzetben kevesen gondolhatták azt, hogy az állami üzemeket piaci áron kell privatizálni, vagy hogy az adókedvezményt progresszív feltételekhez lehet kötni, esetleg a hazai cégeknek biztosítani. Elégnek tűnt az, hogy a sikeres Nyugat ajánlásait követjük, remélve, hogy úgy hamarabb bebocsátást nyerünk a "jólét és a jól-lét" birodalmába: az Európai Unióba. Apró pofon volt, hogy a többi szakadt szoci országgal egy füst alatt vettek fel minket az EU-ba, és a multik miatti stabilabb gazdaságunkat a 2000-es évek elején már sorra előzték meg a szlávok. Szomorú, hogy a multikhoz fűzött remények akkor is hamvukban halnának, ha éppenséggel humanitárius szervezetek lennének, felzárkózni a Nyugathoz akkor lehet, ha valami miatt kétszer olyan gyorsan növekednénk, mint ők. Például egy olimpia rendezése révén, igaz? A kétszer olyan gyors növekedésben való reménykedés pontosan az az önbecsapás, ami miatt régiós sereghajtók vagyunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cseresznyemaghasadás 2017.01.26. 20:27:40
Torz 2017.01.26. 21:05:34
morph on deer 2017.01.26. 21:31:35
Valljuk be, ehhez azért tehetség kell, ez nem megy ám csak úgy, bárkinek..!
Legyünk rá büszkék, ahogy illik!
conchita wurst 2017.01.26. 22:00:21
azt mondta: