Ha nem számolom azt, amikor elütöttek, szerintem utoljára 14 éves koromban estem biciklivel. Illetve dehogyis! Ez a blog még őrzi Gyilki emlékét, az első országúti bicajomét, amelyikkel mindig akkorákat taknyoltam és olyan pillanatokban adta meg magát (a legvadabb az volt, mikor kettétört a váz),…

Mikor a szakállamra fagyott lehelet-párámmal megérkezek a munkahelyemre, vagy mikor napközben az arcomon valaki észreveszi a hidegtől kicsordult-felszáradt könnyem sónyomát, vagy csak simán látnak tekerni, akkor megkérdezik, hogy nem fagyok-e meg reggelente. Viszont tegnapelőtt busszal mentem…