Ebben a percben valószínűleg mégis többé-kevésbé elégedett vagyok, mert épp fotózzuk a Constantanál lévő román csodát, a nagy Duna-csatornát. Ezen a napon már minden bizonnyal tudjuk, hogy akarunk éjszakázni, mert Várna is és Burgasz is szóba jöhet. Délután lesz, mire lefényképeszkedünk Hunyadi János és I. Ulászló szobrával a várnai csatamező helyén. Megható itt állni, otthon nem is képzeltem volna. A mohácsi emlékhelyen is próbáltam átszellemülni, de ott nem sikerült ilyen jól.
Valószínűleg még belesürítjük Nesebart, mert az nagyon jól nézett ki a neten, úgyhogy itt épp a tengerbe benyúló erődvárost éri a naplemente.
Frissítés 03. 25.
Disznók
Várnában ért az utazás mélypontja, rávettem Matyiékat, hogy nézzünk meg egy badlandes részt, amit írt az útikönyv, csak épp nem volt pontos leírás, hogy hol van. Várna után - ennyit tudtunk. Nem túl bölcsen keresztülzúztunk a városon, hogy előbb azok a homokkőoszlopok, aztán visszajövünk házakat nézni. Csakhogy Várna után sehol sem volt kiírva, hogy "Három magyar figyelem! Homokkőoszlopok itt jobbra 500 méter!". Az meg pláne nem úgy volt, hogy a homokkőoszlopok felé kanyarodva építették meg az utat, úgyhogy egy falu szélén, egy forrásnál megálltunk, remélve akármit. Feszültnek láttam a Matyit, úgyhogy fölmásztam a falu fölé magasodó kb. 200 méteres homokkőfalra egy kaptatón, mert én meg attól lettem feszült, hogy még a Matyi feszült! A homokkőfal egy fennsík-féleségnek a széle volt, a fennsíkon egy régen volt rádióállomás volt, szépen belakva. Körülötte baromfik kapirgáltak, a szakadék szélén pedig kőfal-romokat láttam meg, úgyhogy odamentem. Ott azt is észrevettem, hogy birkák legelnek, akik közül a főkolompos fújtatott felém, hogy ne fotózzam. Jól is tettem hogy engedtem neki, mert még hármat-negyet kattintottam:
...aztán le is merült az akksim. Emiatt pedig nem tudtam fölvenni a parádés disznók támadását.
Mikor visszaindultam, újra közeledtem a hajdan volt rádióállomáshoz, mert amellett vitt le az ösvény. A baromfik helyett ekkor már disznók bóklásztak, kis 50 kilósok, úgyhogy figyelembe sem vettem, hogy mint valami delegáció, felém tartanak. Épp el voltam foglalva azzal, hogy vajon a discmanemben lévő elemekkel kíhúzom-e estig, amikor majd úgyis normálisan megszállunk, és szépen feltöltöm az akksikat. Annyit persze tudtam, hogy a disznók hihetetlenül intelligens állatok, például vágják azt is, amikor disznóölés lesz. De én még nem voltam disznóölésen, és ilyen tiszta disznókat sem láttam. A Babe című filmnek is csak a plakátját és az előzetesét láttam, és abban épp ilyen bájos kis tiszta disznó mondott vicceket, mint amik közeledtek magabiztosan. Láttam, hogy le kell szállnom a magas lóról, komolyan kell vennem a konektororrú szánalmak jelenlétét. A Blöffből pontosan tudom, mire képesek az éhes disznók :) Úgyhogy megálltam, kérdőn néztem rájuk, hogy mégis hogy képzelték el a turizmust, és mennyi uniós támogatásra számítanak ilyen kommunikációval? Erre toppantott felém egyet a fekete. Mert volt köztük egy fekete, emiatt ő nézett ki a legvagányabbul - nyilván emiatt érezte azt, hogy vele foglalkozok. A félreérthetetlen toppantás miatt aztán tényleg látványos léptekkel új ösvényt vágtam a bozótosba, mondtam is, hogy natessék!
A nap többi része már nem érhetett föl ezzel, úgyhogy Nesebar művileg szép óvárosrésze ott félszigetként a Fekete-tengerben eléggé unalmas volt. Burgasz valamivel jobb volt, de ott sem tököltünk sokat, mert félig cinikusan már a disznók után javasoltam, hogy hagyjuk ki Várnát, Nesebarban javasoltam, hogy hagyjuk ki Veliko Tarnovót és a Rózsák völgyét, mert ezzel a városnézési technikával csak fölösleges benzinpocsékolás lenne az egész. Úgyhogy az este már Bulgária szívében ért minket egy kamionos motelban, egy Night Club szomszédságában, pornócsatornával már este hétkor. De inkább aludtunk, hajnalban tovább álltunk.
Frissítés 03. 25.
Meghatározó események
Valóban kilenckor hagytuk el Nagyszebent, a város csodálatos, és reggelizés közben megegyeztünk abban, hogy kihagyjuk a Duna-deltát.
Kiskoromban volt egy boríték méretű kis német füzetem, benne egy történettel, ami egy elefántról szólt. Egy játszótéri elefántról, aki a magánytól besokallva lelépett a placcról. Elég depressziós történet volt, nagyon sajnáltam az elefántot, így nagyon emlékeztem rá. A parkban, ahol a reggelit burkoltuk, volt egy játszótér, ahol ott volt ez a bizonyos elefánt:
Napközben keresztülsuhantunk a Havasalföldön, Bukaresten is, érdekes, hogy nem is olyan ronda város, bizonyos részei olyanok, mint az Andrássy úttal párhuzamos utcákban. Szép épületek, persze omladozva, de a porral és a románok ötletszerű manőverezésével megnyerő hangulat uralkodott. Nem gúnyból mondom, tényleg jó volt, ráadásul volt egy kis floridai mocsár-szerű atmoszférája az egésznek, úgyhogy Bukarest nekem nagyon karakteres emlék. Sajnos csak panelokat tudtam kattintani, mert navigáltuk Timit, és egyszerre a kettő nem ment. Ahol szép volt, ott életveszélyes is volt. Zéró felfestés, bangladesi autómennyiség, nulla útjelző tábla. Aztán megérzés alapján szépen elsőre eltalátuk a hármas főutat, mert az kellett nekünk.
A constacai csatornához Csernovodánál szürkületkor értünk, abban meg nem tudok fényképezni, ott meg egyébként is én voltam a sofőr, úgyhogy a szívem szakadt meg, és Matyira nagyon dühös voltam, de csak a magam csöndes módján. Innen még két óra volt a tenger, aminek a partjára Neptun nevű üdülőtelepen néztünk ki. Az üdülőváros szélén. Csupa sötét szálloda, sehol még egy tulaj sem, hiszen nincs szezon. Az út egy lejtőn vezetett le, volt ott egy nagy homokos turzásháromszög, a végében egy hosszú hullámtörővel. Reggel úgy beszéltük, hogy a parton sátrazunk, de az aggodalmak miatt innen továbbálltunk. Én három percet örömködtem a tengernek, aztán szomorúan visszamásztam a kormány mögé. A homokban volt néhány óvszer, állt ott egy autó is, benne két személy, aztán érkezett még egy kocsi. Romániában sokszor van ez, hogy a szép helyeket összegumizzák. Szép sötét égbolt volt, a tenger meg szép fekete, a holdfényben pedig világoskékek voltak a hullámtarajok, amik a szürkéskék fövenyre kifutottak. Láttam fekete sziklákat kicsit beljebb a vízben, ami nyilván csak a sötéttől tűntek szikláknak. A holdfénytől olyan misztikus volt az egész szituáció, hogy Szinbád jutott eszembe, és elraktároztam a képet a sivár napokra.
Szóval tovább álltunk, találtam egy alkalmas rétet, egyszerűen lekanyarodtam az útról, és a fűben mentünk száz métert. Ott körvonalazódott egy öböl, zárt lehetett, mert nem hullámzott. Kicsit nyújtózkodtunk a táborütés előtt, de láttuk, hogy közeledik egy fekete alak. Itt testbeszéd útján megállapodtunk abban, hogy mi megyünk el. Én vártam volna, de leszavaztak. Más talán hasznosítja ezt a felismerést: annak a fekete alaknak mi három idegen voltunk a sötétben, akik soha azelőtt nem bukkantak fel arrafelé. És ezen a félelmetes tényen az sem változtatott, hogy nekünk az a fekete alak egy idegen föld idegen embere volt, akiről nem tudtuk most mit akar. Így aztán az sem számított sokat, hogy odébbáltunk, de az út túloldalán egy lucernásban állítottuk fel a sátrat, ugyanis mikor lefeküdtünk, rendőrök világítottak ránk reflektorral. Mert mint kiderült, az a bizonyos öböl egy horgásztó volt, a rét a tóhoz tartozó magánterület, mi pedig három gorilla méretű orvhalász. Timi láttán a rendőrök viccesre vették a helyzetet, hiszen egy lánytól félni persze indokolt, de mégis milyen már... Szóval kiröhögtük a halőrt, a rendőr meg mondta, hogy ez nem kemping, de ha valami gondunk lesz az éjjel, csak telefonáljunk be, aztán majd jönnek. Korrekt és rugalmas.
Mielőtt leszáll az éj (értitek, ez egy filmcím, ez most nagyon vicces...ööö), szóval mielőtt leszáll az éj (hehe) megnézzük Vajdahunyadot, és szerzünk szállást vagy tábort ütünk Nagyszeben környékén. Itt a tavasz, bimbóznak a fák, a jó nomád útra kel, de mi nem vagyunk nomádok és mégis van sátrunk. Amiben alszunk, ha nem kapunk szállást. Avval ütünk tábort. Én alszok az autóban azt hiszem. Vagy tartom a gyertyát Matyiéknak :D
Vajon kokárdával mentünk át Romániába? Ez nekünk egy előremutató ünnep, mi ezt szeretjük, de egyrészt ők ezt honnan tudnák, másrészt miért ne gondolnának arra, hogy provokálunk? Másrészt miért jutnak eszembe ilyen aggályok 2008-ban?
Frissítés - 03. 23.
Hazafias nap
Mivel délután kettő környékén léptük át a határt, már az első nap műsorváltozás lett, és elrontotta a kedvemet. Mivel reggelizés nélkül indultam el, örültem, hogy Kecskeméten megálltunk, nemcsak reggelizni tudtam tízkor finom sültkrumplit, hanem fotózni is a szecessziós épületeket, és a tövükben zajló márciustizenötödikés ünnepséget. Viszont ha egyedül megyek, ezen a napon a Fekete-tengerig meg sem álltam volna.
Ezzel szemben a Kiskunfélegyházi márciustizenöt elterelés útján történt kikerülését követően Szegeden fotóztunk kokárdában. Szeged megtekintését finoman elleneztem, de okulva a következményből, legközelebb baltával kell útnak indulnom, hogy nyomatékot adhassak a meglátásaimnak. Szóval én szombaton Havasalföldet láttam a szemem előtt, és a karnyújtásnyira lévő magyar gyönyörűségekre haragosan gondoltam: késleltetik a felfedezést. A határátkelőn végül gyáva módon levettük a kokárdát, pedig a magyar határőrön szépen ott volt, ahogy a '48-as bátor emberek tisztelete megköveteli. Ehhez képest mi egyszerű kekeckedéstől félve... gyász!
Gyulafehérvárat is megnéztük, de azt már csak sötétben láttuk. Én viszont már úgyis jártam ott. Úgyhogy Nagyszebent másnapra toltuk, és az éjszakát egy temető melletti szemétdomb takarásában töltöttük, fagyban. Megismertük hazánk bizonyos szépségeit, voltunk két márciusi ünnepségen is.
Ja és ki ne felejtsem, ezt is itt vettem föl: (érezzetek benne gunyorosságot. a zene és a hang is direkt ilyen)
Egy hét múlva jövök. Addig előre megírt bejegyzésekkel tájékoztatlak titeket arról, amiben az írás pillanatában még nem lehetek biztos. Aztán ha hazajöttem, majd beszámolok normálisan.
a) mégsem adok le erasmus-pályázatokat. Azért mert.
azt mondta: