Valószínűleg szörnyen aludtam, valószínűleg Matyiék lassan készülnek el, és bár már kilenc óra, mi még mindig Nagyszebennél rostokolunk. Pedig már Havasalföldön kéne tesztelnem a teszkós energiaitalt és az utakat. Nyolc órás út vár ránk, úgyhogy valószínűleg kihagyjuk Bukarestet, és egyből a Duna-deltához megyünk, csakhogy addigra már besötétedik, úgyhogy lehet, hogy úgy döntünk, inkább napfénynél megnézzük Bukarestet, mert végülis mindegy, hogy a sötétség mely órájában érjük el a deltát. Persze az is lehet, hogy 10-re már Bukarestnél fogunk tartani, és délután érünk a deltához, ahol szép naplementés képeket készítünk.

Frissítés 03. 25.

Meghatározó események

Valóban kilenckor hagytuk el Nagyszebent, a város csodálatos, és reggelizés közben megegyeztünk abban, hogy kihagyjuk a Duna-deltát.

Kiskoromban volt egy boríték méretű kis német füzetem, benne egy történettel, ami egy elefántról szólt. Egy játszótéri elefántról, aki a magánytól besokallva lelépett a placcról. Elég depressziós történet volt, nagyon sajnáltam az elefántot,  így nagyon emlékeztem rá. A parkban, ahol a reggelit burkoltuk, volt egy játszótér, ahol ott volt ez a bizonyos elefánt:


Napközben keresztülsuhantunk a Havasalföldön, Bukaresten is, érdekes, hogy nem is olyan ronda város, bizonyos részei olyanok, mint az Andrássy úttal párhuzamos utcákban. Szép épületek, persze omladozva, de a porral és a románok ötletszerű manőverezésével megnyerő hangulat uralkodott. Nem gúnyból mondom, tényleg jó volt, ráadásul volt egy kis floridai mocsár-szerű atmoszférája az egésznek, úgyhogy Bukarest nekem nagyon karakteres emlék. Sajnos csak panelokat tudtam kattintani, mert navigáltuk Timit, és egyszerre a kettő nem ment. Ahol szép volt, ott életveszélyes is volt. Zéró felfestés, bangladesi autómennyiség, nulla útjelző tábla. Aztán megérzés alapján szépen elsőre eltalátuk a hármas főutat, mert az kellett nekünk.

A constacai csatornához Csernovodánál szürkületkor értünk, abban meg nem tudok fényképezni, ott meg egyébként is én voltam a sofőr, úgyhogy a szívem szakadt meg, és Matyira nagyon dühös voltam, de csak a magam csöndes módján. Innen még két óra volt a tenger, aminek a partjára Neptun nevű üdülőtelepen néztünk ki. Az üdülőváros szélén. Csupa sötét szálloda, sehol még egy tulaj sem, hiszen nincs szezon. Az út egy lejtőn vezetett le, volt ott egy nagy homokos turzásháromszög, a végében egy hosszú hullámtörővel. Reggel úgy beszéltük, hogy a parton sátrazunk, de az aggodalmak miatt innen továbbálltunk. Én három percet örömködtem a tengernek, aztán szomorúan visszamásztam a kormány mögé. A homokban volt néhány óvszer, állt ott egy autó is, benne két személy, aztán érkezett még egy kocsi. Romániában sokszor van ez, hogy a szép helyeket összegumizzák. Szép sötét égbolt volt, a tenger meg szép fekete, a holdfényben pedig világoskékek voltak a hullámtarajok, amik a szürkéskék fövenyre kifutottak. Láttam fekete sziklákat kicsit beljebb a vízben, ami nyilván csak a sötéttől tűntek szikláknak. A holdfénytől olyan misztikus volt az egész szituáció, hogy Szinbád jutott eszembe, és elraktároztam a képet a sivár napokra.

Szóval tovább álltunk, találtam egy alkalmas rétet, egyszerűen lekanyarodtam az útról, és a fűben mentünk száz métert. Ott körvonalazódott egy öböl, zárt lehetett, mert nem hullámzott. Kicsit nyújtózkodtunk a táborütés előtt, de láttuk, hogy közeledik egy fekete alak. Itt testbeszéd útján megállapodtunk abban, hogy mi megyünk el. Én vártam volna, de leszavaztak. Más talán hasznosítja ezt a felismerést: annak a fekete alaknak mi három idegen voltunk a sötétben, akik soha azelőtt nem bukkantak fel arrafelé. És ezen a félelmetes tényen az sem változtatott, hogy nekünk az a fekete alak egy idegen föld idegen embere volt, akiről nem tudtuk most mit akar. Így aztán az sem számított sokat, hogy odébbáltunk, de az út túloldalán egy lucernásban állítottuk fel a sátrat, ugyanis mikor lefeküdtünk, rendőrök világítottak ránk reflektorral. Mert mint kiderült, az a bizonyos öböl egy horgásztó volt, a rét a tóhoz tartozó magánterület, mi pedig három gorilla méretű orvhalász. Timi láttán a rendőrök viccesre vették a helyzetet, hiszen egy lánytól félni persze indokolt, de mégis milyen már... Szóval kiröhögtük a halőrt, a rendőr meg mondta, hogy ez nem kemping, de ha valami gondunk lesz az éjjel, csak telefonáljunk be, aztán majd jönnek. Korrekt és rugalmas.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.