Vettem Fruttit, el is felejtettem, hogy van ilyen egyátalán, és annyira nem vagyok már Frutti-felhasználó, hogy nem néztem meg a zacskón, hogy milyen ízű. Úgy emlékeztem, egy zacskóban volt 4-5 íz, erre csak két förtelmes és egy király van. Az epres nagyon jó, olyan mint az eperízű kakaópor Csehszlovákiából. Vagy honnan. A narancsos meg a citromos viszont nem bársonyosan simogat, hanem kimarja a szájpadlásomat. Szőlőcukorból is csak narancsos volt, meg natúr, mintha az emberek nem is szeretnék a mentásat.
Kenyér meg zsemle most volt, bár nem is este mentem a Spárba. Estére teljesen kifosztják az a lepukkant helyet. Persze minek is tartanának raktáron kenyeret, hiszen ha a nyakukon marad, másnap már a kutya sem eszi meg azt a szétporladóbelű, ragacsos külsejű fonnyadt vackot. Minőségét megőrzi: 12 óra. Tavaly a terepgyakorlaton mondta a mezőkövesdi tsz-vezető, hogy ez amiatt van, hogy alacsony sikértartalmú búzából készítik a kenyeret. A magas sikértartalmú búza drága, úgyhogy ezt kell enni. Sokkal jobban örülnék, ha lenne a Spar kenyér mellett mondjuk Dőzsölés fantázianevű közönséges fehérkenyér normális búzából, felőlem akármennyivel drágábban. Néha napján szívesen vennék belőle, 2 kilót, amit négy napon át ehetnék. Így kénytelen vagyok fél kilókat venni, és naponta boltba járni, mert a kenyér megromlik. A tejben az a jó, hogy ihatok helyette vizet, de ha nincs kedvem minden Isten áldott nap sorban állni kenyérért, akkor alternatívaként csak a pattogatott kukorica marad. De töltöttkáposzta mellé azt sem ehetek. Bár elég progresszív lenne...
Most, hogy ilyen sok adattal tömöm a fejem (a Tyiman-hátság ősidei gránitból áll, pala maggal. Rajta kaledonida gyűrt homokkő, kvarcit, óbazalt, devon rétegekben kőolaj. Kvarcit csúcsok, kvarchomokkő-csúcsok, óidei mészkősávon pedig töbrök vannak. Az óbazalt sávokon kanyonok. Négy párhuzamos devon homokkőhát van itt, és egy karbon homokkővonulat. A hátság két részre osztja az idősebb morénavidéket: Dvina-mendencére és Pecsora medencére, ami...), azon tűnődtem, vajon a gimis tanáraim is megtanulták-e ezt. Sőt, ha akkor a kezembe került volna egy ilyen jegyzet, és megkérdeztem volna őket, csak simán, hogy hol van a Tyiman-hátság, vajon tudták volna? Más szempontból pedig jobban érdekel, hogy fontos-e, hogy tudjam. Ha úgyis csak egy hülye gimis tanár leszek, tavaszi, nyári, őszi és téliszünettel, napi néhány óra tanítással, néhány óra szakkörrel, néhány óra túlórával, néhány óra készüléssel és néhány óra feleségezéssel, mennyire fontos az, hogy én egy széles látókörű, földrajztudós-szintű ismeretanyaggal töltött fejű tanár legyek? Bölcs kérdés, Magyarországon mánia a lexikonképzés. Minek? Miért jó lexikonokat képezni? Jobb mint a semmi? Most benyalom a dolgokat, aztán ha már lesz diplomám, megtanulom a szakmát is. És van egy gyanúm, hogy két hét múlva már újra az Atlaszért fogok nyúlni, ha kérdeznek tőlem valamit. Ennek semmi értelme.
Kenyér meg zsemle most volt, bár nem is este mentem a Spárba. Estére teljesen kifosztják az a lepukkant helyet. Persze minek is tartanának raktáron kenyeret, hiszen ha a nyakukon marad, másnap már a kutya sem eszi meg azt a szétporladóbelű, ragacsos külsejű fonnyadt vackot. Minőségét megőrzi: 12 óra. Tavaly a terepgyakorlaton mondta a mezőkövesdi tsz-vezető, hogy ez amiatt van, hogy alacsony sikértartalmú búzából készítik a kenyeret. A magas sikértartalmú búza drága, úgyhogy ezt kell enni. Sokkal jobban örülnék, ha lenne a Spar kenyér mellett mondjuk Dőzsölés fantázianevű közönséges fehérkenyér normális búzából, felőlem akármennyivel drágábban. Néha napján szívesen vennék belőle, 2 kilót, amit négy napon át ehetnék. Így kénytelen vagyok fél kilókat venni, és naponta boltba járni, mert a kenyér megromlik. A tejben az a jó, hogy ihatok helyette vizet, de ha nincs kedvem minden Isten áldott nap sorban állni kenyérért, akkor alternatívaként csak a pattogatott kukorica marad. De töltöttkáposzta mellé azt sem ehetek. Bár elég progresszív lenne...
Most, hogy ilyen sok adattal tömöm a fejem (a Tyiman-hátság ősidei gránitból áll, pala maggal. Rajta kaledonida gyűrt homokkő, kvarcit, óbazalt, devon rétegekben kőolaj. Kvarcit csúcsok, kvarchomokkő-csúcsok, óidei mészkősávon pedig töbrök vannak. Az óbazalt sávokon kanyonok. Négy párhuzamos devon homokkőhát van itt, és egy karbon homokkővonulat. A hátság két részre osztja az idősebb morénavidéket: Dvina-mendencére és Pecsora medencére, ami...), azon tűnődtem, vajon a gimis tanáraim is megtanulták-e ezt. Sőt, ha akkor a kezembe került volna egy ilyen jegyzet, és megkérdeztem volna őket, csak simán, hogy hol van a Tyiman-hátság, vajon tudták volna? Más szempontból pedig jobban érdekel, hogy fontos-e, hogy tudjam. Ha úgyis csak egy hülye gimis tanár leszek, tavaszi, nyári, őszi és téliszünettel, napi néhány óra tanítással, néhány óra szakkörrel, néhány óra túlórával, néhány óra készüléssel és néhány óra feleségezéssel, mennyire fontos az, hogy én egy széles látókörű, földrajztudós-szintű ismeretanyaggal töltött fejű tanár legyek? Bölcs kérdés, Magyarországon mánia a lexikonképzés. Minek? Miért jó lexikonokat képezni? Jobb mint a semmi? Most benyalom a dolgokat, aztán ha már lesz diplomám, megtanulom a szakmát is. És van egy gyanúm, hogy két hét múlva már újra az Atlaszért fogok nyúlni, ha kérdeznek tőlem valamit. Ennek semmi értelme.
Most korábban ért be a vonat a menetrendhez képest öt perccel (nocsak-nocsak, nem késik?), viszont végtelenség volt az utazás. Rutinműveletnek tűnt: be kell ülni a legelső vagon legelső kupéjába, ha már egybelégterű vagon nincs, és akkor az ember törvényei szerint, december 26-án, amikor mindenki otthon ül, vagy rokont látogat autóval, magamban utazgathatok, és tanulgathatok.
A discman-emet otthonfelejtettem, ez az állomáson nyilallt belém. Legalább hatékonyabban tanulok. (...)
A lényeg, hogy a kupémba - a számításaimat keresztülhúzva - beült egy pár. Budapestig utaztak, ezt már a gigantikus pakkjaikból kikövetkeztettem; ilyenkor kell betenni valami jó zenét, hogy ne hallja az ember az utitársakat, és tanulhasson nyugodtan. De ugyebár...
Két tragikus tényező vágta haza az ideutazásomat. Az egyik, hogy a párból a lány nagyon-nagyon szerelmes volt a szerelmébe. A másik, hogy idegesítő volt.
Valami olyasmit tanultam, hogy a cápáknak egyfolytában úszniuk kell, ahhoz, hogy működjön a légzőberendezésük. Na, ez a csaj is ilyen volt, csak neki ahhoz, hogy ne fulladjon meg, folyton valamit mondania kellett. Nem arra gondolok, hogy kibeszélte a barátnőit, vagy sztorizott a szomszédról, hanem ezek a csendtörő megjegyzések: amolyan egymondatos észrevételek, felszólítások, megállapítások, fészkalódó kijelentések, ostoba merengések, amik folyton megtörték a lendületemet az anyagban. Ha folyamatosan csencselt volna, hozzászoktam volna, mint a vonat kattogásához, de ezek a rendszertelen időközönkénti kinyilatkoztatások...
Győrnél több ember is fölszállt, de mindegyik továbbment a kupénknál. A csaj megjegyezte, hogy milyen jó az első kupéban ülni, mert itt mindenki továbbmegy belülre, üres kupé reményében. A barátja lecsillapította, hogy hiszen ők is ide ültek (mondtam magamban, hogy: "na ja...anyátok"), bár hozzátette, hogy ment volna tovább, de aztán mégsem ment. Ejnye-ejnye
Na igen, a szerelem-téma pedig a másik... Semmi pironkodás, vagy valami, ott gügyögtek egymásnak, meg cupákoltak orrba-szájba, néha odanéztem, hogy lenyelték-e végre egymást. "Bügyürü-mucu-picu-cicu-micukám!" - mondta a lány. "Mi az nyünyü-münyü-prüntyőkém?" - válaszolt a fiú. Erre a lány odanyomott egy cuppanósat a fiú szájára, aztán a fiú visszacuppantott, közben nyafogós-cicás hangon a lány azt mondta, hogy "nymű". Ezt ismételgette. Cuppogások, nyálon elcsúszó szájak sercegése közepette. Egyszer már volt egy hasonló esetem, de az inter city-n volt. Az előttem levő székpárba ugyan így egy csaj meg egy srác ült, aztán a csaj a srác ölébe mászott át. Az ülést hátrahajtották, úgy, hogy a fejemtől nagyjából 10-20 cm-re csókolóztak. Azt hiszem vizsgáztam aznap, és felszabadult voltam, úgyhogy megeresztettem egy rendkívüli poénkodást: közelebb hajoltam hozzájuk, és azt mondtam: "Hmmm..." Utána előredöntötték az ülést.
Egyébként nem ez volt életem legidegesítőbb utazása. Sokkal rosszabb volt, amikor a gyorsvonaton Veszprémnél egy zsidó ifjúsági tábor bepréselődött a szerelvénybe. Akkor még ennyire sem voltam antiszemita, úgyhogy nem gyanakodtam, hogy vonat, sok zsidó, nem kéne-e leszállnom, így aztán föntmaradtam. A kupémban egyedül én ültem, mert az addigi utitársak Veszprémnél leszálltak. Egy kupé nyolc fős, úgyhogy nyolc kortárs be is ült, persze előtte egy megkérdezte, szabad lesz-e, montdam persze. Azt elfelejtettem mondani, hogy azért csak ésszel, úgyhogy végül kilencen nyomorogtunk, bár kierőszakoltam magamnak az ősutasnak járó egy főnyi helyet, így konkrétan nem volt szűkös a hely. Gitároztak is Beatles-t, örültem, hogy rámerőltetik a jókedvüket, utána pedig zsidó dalokat kezdtek énekelni, ami nem attól zavart, hogy Jézust keresztre feszítették, vagy hogy gazdagok, én meg nem, hanem mert a gimibe tartottam vissza, és ott is ilyen zsibaj várt - nem akartam siettetni a dolgokat.
Az egyik húr elszakadt, úgyhogy beszélgetni kezdtek. Csak arra emlékszem (ez már kb. 6-7 éve volt), hogy az egyik csaj teljesen ki volt akadva, hogy az MTV bemondójának miért van pödört bajsza. Miért kell itt magyarkodni, meg ilyenek. Nagy egytértésben csóválták a fejüket, és jogosan, hiszen nekik sem volt pajeszuk, meg fekete kalapjuk, azok az idők már elmúltak. Hát engem ez sem érdekelt, úgyhogy bűnös gondolatok fogantak meg bennem: abban bíztam, hogy rövidesen elhúzza a kupé ajtaját egy nyilas tiszt, aztán mondja nekik, hogy leszállni. De ki kellett bírnom Budapestig.
A discman-emet otthonfelejtettem, ez az állomáson nyilallt belém. Legalább hatékonyabban tanulok. (...)
A lényeg, hogy a kupémba - a számításaimat keresztülhúzva - beült egy pár. Budapestig utaztak, ezt már a gigantikus pakkjaikból kikövetkeztettem; ilyenkor kell betenni valami jó zenét, hogy ne hallja az ember az utitársakat, és tanulhasson nyugodtan. De ugyebár...
Két tragikus tényező vágta haza az ideutazásomat. Az egyik, hogy a párból a lány nagyon-nagyon szerelmes volt a szerelmébe. A másik, hogy idegesítő volt.
Valami olyasmit tanultam, hogy a cápáknak egyfolytában úszniuk kell, ahhoz, hogy működjön a légzőberendezésük. Na, ez a csaj is ilyen volt, csak neki ahhoz, hogy ne fulladjon meg, folyton valamit mondania kellett. Nem arra gondolok, hogy kibeszélte a barátnőit, vagy sztorizott a szomszédról, hanem ezek a csendtörő megjegyzések: amolyan egymondatos észrevételek, felszólítások, megállapítások, fészkalódó kijelentések, ostoba merengések, amik folyton megtörték a lendületemet az anyagban. Ha folyamatosan csencselt volna, hozzászoktam volna, mint a vonat kattogásához, de ezek a rendszertelen időközönkénti kinyilatkoztatások...
Győrnél több ember is fölszállt, de mindegyik továbbment a kupénknál. A csaj megjegyezte, hogy milyen jó az első kupéban ülni, mert itt mindenki továbbmegy belülre, üres kupé reményében. A barátja lecsillapította, hogy hiszen ők is ide ültek (mondtam magamban, hogy: "na ja...anyátok"), bár hozzátette, hogy ment volna tovább, de aztán mégsem ment. Ejnye-ejnye
Na igen, a szerelem-téma pedig a másik... Semmi pironkodás, vagy valami, ott gügyögtek egymásnak, meg cupákoltak orrba-szájba, néha odanéztem, hogy lenyelték-e végre egymást. "Bügyürü-mucu-picu-cicu-micukám!" - mondta a lány. "Mi az nyünyü-münyü-prüntyőkém?" - válaszolt a fiú. Erre a lány odanyomott egy cuppanósat a fiú szájára, aztán a fiú visszacuppantott, közben nyafogós-cicás hangon a lány azt mondta, hogy "nymű". Ezt ismételgette. Cuppogások, nyálon elcsúszó szájak sercegése közepette. Egyszer már volt egy hasonló esetem, de az inter city-n volt. Az előttem levő székpárba ugyan így egy csaj meg egy srác ült, aztán a csaj a srác ölébe mászott át. Az ülést hátrahajtották, úgy, hogy a fejemtől nagyjából 10-20 cm-re csókolóztak. Azt hiszem vizsgáztam aznap, és felszabadult voltam, úgyhogy megeresztettem egy rendkívüli poénkodást: közelebb hajoltam hozzájuk, és azt mondtam: "Hmmm..." Utána előredöntötték az ülést.
Egyébként nem ez volt életem legidegesítőbb utazása. Sokkal rosszabb volt, amikor a gyorsvonaton Veszprémnél egy zsidó ifjúsági tábor bepréselődött a szerelvénybe. Akkor még ennyire sem voltam antiszemita, úgyhogy nem gyanakodtam, hogy vonat, sok zsidó, nem kéne-e leszállnom, így aztán föntmaradtam. A kupémban egyedül én ültem, mert az addigi utitársak Veszprémnél leszálltak. Egy kupé nyolc fős, úgyhogy nyolc kortárs be is ült, persze előtte egy megkérdezte, szabad lesz-e, montdam persze. Azt elfelejtettem mondani, hogy azért csak ésszel, úgyhogy végül kilencen nyomorogtunk, bár kierőszakoltam magamnak az ősutasnak járó egy főnyi helyet, így konkrétan nem volt szűkös a hely. Gitároztak is Beatles-t, örültem, hogy rámerőltetik a jókedvüket, utána pedig zsidó dalokat kezdtek énekelni, ami nem attól zavart, hogy Jézust keresztre feszítették, vagy hogy gazdagok, én meg nem, hanem mert a gimibe tartottam vissza, és ott is ilyen zsibaj várt - nem akartam siettetni a dolgokat.
Az egyik húr elszakadt, úgyhogy beszélgetni kezdtek. Csak arra emlékszem (ez már kb. 6-7 éve volt), hogy az egyik csaj teljesen ki volt akadva, hogy az MTV bemondójának miért van pödört bajsza. Miért kell itt magyarkodni, meg ilyenek. Nagy egytértésben csóválták a fejüket, és jogosan, hiszen nekik sem volt pajeszuk, meg fekete kalapjuk, azok az idők már elmúltak. Hát engem ez sem érdekelt, úgyhogy bűnös gondolatok fogantak meg bennem: abban bíztam, hogy rövidesen elhúzza a kupé ajtaját egy nyilas tiszt, aztán mondja nekik, hogy leszállni. De ki kellett bírnom Budapestig.
Aki ilyenkor blogol, az a legalja, de nekem van kifogásom! Először is szétnéztem a neten, mit csinálnak a cybergyíkok, akik még Karácsony éjjel sem az emberek között vannak.
Másodszor pedig: bealudt az egész család a fotelban - társasozni nem akart senki: egész évben megy a gürizés, ilyenkor inkább a filmkészletem szórakoztatja a családot. Nehéz volt jó filmet kiválasztani, főként, hogy karácsonyi filmem egyátalán nincs, leszámítva a Grincset és a Tapló Télapót. Ezekkel az a baj, hogy a keresztény szokásokon nyugvó ünneplésünktől mi sem áll távolabb, mint a Télapó, akit egyrészt Mikulásnak hívunk, másrészt december 6-a után az ülőgumóit masszíroztatja szerecsen rabszolgáival valahol Kis-Ázsia déli partjainál.
Így, hogy idősebbek vagyunk, a Karácsony egyetlen kézzelfogható lényege a kaja meg az éjféli mise. Az éjféli mise egy nagy nyűg, ami főleg a lelkiismeret-furdalás megléte miatt oly sikeres immár két évezrede. Ha valamelyik pápa azt mondaná, hogy az igazi keresztény jótékonykodik reggel nyolctól reggel kilencig, a rossz keresztény pedig bezárkózik, dőzsöl és Karácsonykor éjféli misére megy, akkor soha egy lélek sem menne éjféli misére (persze nem ugrana meg a jótékonykodók száma sem). Amíg ez nem történik meg, mi is lemegyünk a templomba, énekelni a karácsonyi énekeket.
Nem is gondoltam volna, hogy a legszebb Karácsonyom nem Karácsonykor, és nem a családommal lesz. Négy legszebb Karácsonyom volt, mindegyik a négy gimnáziumi évem alatt. Egy nagy gombóccá mosódott össze a négy Karácsony; nem tudnám megmondani, melyik esemény mikor történt, de valahogy így.
Megettük a kajáldában az ünnepi vacsorát, majd kabátot vettünk, és fölmentünk a Tamás-hegyre, az egész osztály. Csillagos ég volt, téliesen hideg, legtöbbször hó is volt. A Tamás-hegyen van egy kápolna, a Becket Tamás kápolna. Puritán, fehér falú, ez fontos. Vittünk egy nagy fehér gyertyát, és a fehér kápolna falánál, a város fölött a sötétben, körülálltuk a fehér gyertyát a fehér hóban. Egyik évben a prefektusom Fekete István novellát olvasott. Kár volna próbálkoznom érzékeltetni Fekete István írásait, aki ismeri, tudja milyen - az ember csak áll egy hegy tetején, a világ fölött, és egy nemlétező, meghitt, igazságos és egyszerű parasztvilágba csöppen bele. A novellát meghallgattuk, fölolvasta valaki Jézus születését a Bibliából, aztán énekeltünk karácsonyi dalokat. Olyanokat, amelyeket négyszáz évvel ezelőtt is énekeltek magyarföldön. Meg talán az előtt is. Egyik évben még valaki furulyán is játszott. Akkor fölelevenedtek a kölyökkori betlehemezések, amikor cserkész voltam. Ködmön, angyalok, pásztorok. Ezeken a Karácsonyokon a nagy ajándékokat nem egymástól vártuk, annak az ünnepnek az volt a lényege, hogy együtt ünnepeljük meg, ott a hegy tetején. Aztán meg bólé a koleszban, meg ajándékozás, de az már más tészta.
Szóval így tizenegy tájékára csak megszelidültem. Elég békés az idei Karácsony, lehet hogy azért, mert alszanak a családtagok... Nappal kicsit olaszosabb volt a légkör - nálunk a globális éghajlatváltozást jóval megelőzve jelentkezett a mediterrán hatás. Aztán késő délután magyarosba fordult a hangulat: nekiestünk az ünnepi estebédnek, és a teli gyomor jótékonyan hatott az idegekre.
Nagynénéimnél voltam a délután, Sárváron. Egyikük mondta: ez is olyan nap, mint a többi. Éles kontraszt volt hát, amikor egyből utána a kersztanyuhoz is beugrottam, mert ott meg már az ajtó is fenyőbe volt burkolva, és mindenről karácsonyi díszek lógtak, ahogy kell.
Nem kaptam bögrét :)
Másodszor pedig: bealudt az egész család a fotelban - társasozni nem akart senki: egész évben megy a gürizés, ilyenkor inkább a filmkészletem szórakoztatja a családot. Nehéz volt jó filmet kiválasztani, főként, hogy karácsonyi filmem egyátalán nincs, leszámítva a Grincset és a Tapló Télapót. Ezekkel az a baj, hogy a keresztény szokásokon nyugvó ünneplésünktől mi sem áll távolabb, mint a Télapó, akit egyrészt Mikulásnak hívunk, másrészt december 6-a után az ülőgumóit masszíroztatja szerecsen rabszolgáival valahol Kis-Ázsia déli partjainál.
Így, hogy idősebbek vagyunk, a Karácsony egyetlen kézzelfogható lényege a kaja meg az éjféli mise. Az éjféli mise egy nagy nyűg, ami főleg a lelkiismeret-furdalás megléte miatt oly sikeres immár két évezrede. Ha valamelyik pápa azt mondaná, hogy az igazi keresztény jótékonykodik reggel nyolctól reggel kilencig, a rossz keresztény pedig bezárkózik, dőzsöl és Karácsonykor éjféli misére megy, akkor soha egy lélek sem menne éjféli misére (persze nem ugrana meg a jótékonykodók száma sem). Amíg ez nem történik meg, mi is lemegyünk a templomba, énekelni a karácsonyi énekeket.
Nem is gondoltam volna, hogy a legszebb Karácsonyom nem Karácsonykor, és nem a családommal lesz. Négy legszebb Karácsonyom volt, mindegyik a négy gimnáziumi évem alatt. Egy nagy gombóccá mosódott össze a négy Karácsony; nem tudnám megmondani, melyik esemény mikor történt, de valahogy így.
Megettük a kajáldában az ünnepi vacsorát, majd kabátot vettünk, és fölmentünk a Tamás-hegyre, az egész osztály. Csillagos ég volt, téliesen hideg, legtöbbször hó is volt. A Tamás-hegyen van egy kápolna, a Becket Tamás kápolna. Puritán, fehér falú, ez fontos. Vittünk egy nagy fehér gyertyát, és a fehér kápolna falánál, a város fölött a sötétben, körülálltuk a fehér gyertyát a fehér hóban. Egyik évben a prefektusom Fekete István novellát olvasott. Kár volna próbálkoznom érzékeltetni Fekete István írásait, aki ismeri, tudja milyen - az ember csak áll egy hegy tetején, a világ fölött, és egy nemlétező, meghitt, igazságos és egyszerű parasztvilágba csöppen bele. A novellát meghallgattuk, fölolvasta valaki Jézus születését a Bibliából, aztán énekeltünk karácsonyi dalokat. Olyanokat, amelyeket négyszáz évvel ezelőtt is énekeltek magyarföldön. Meg talán az előtt is. Egyik évben még valaki furulyán is játszott. Akkor fölelevenedtek a kölyökkori betlehemezések, amikor cserkész voltam. Ködmön, angyalok, pásztorok. Ezeken a Karácsonyokon a nagy ajándékokat nem egymástól vártuk, annak az ünnepnek az volt a lényege, hogy együtt ünnepeljük meg, ott a hegy tetején. Aztán meg bólé a koleszban, meg ajándékozás, de az már más tészta.
Szóval így tizenegy tájékára csak megszelidültem. Elég békés az idei Karácsony, lehet hogy azért, mert alszanak a családtagok... Nappal kicsit olaszosabb volt a légkör - nálunk a globális éghajlatváltozást jóval megelőzve jelentkezett a mediterrán hatás. Aztán késő délután magyarosba fordult a hangulat: nekiestünk az ünnepi estebédnek, és a teli gyomor jótékonyan hatott az idegekre.
Nagynénéimnél voltam a délután, Sárváron. Egyikük mondta: ez is olyan nap, mint a többi. Éles kontraszt volt hát, amikor egyből utána a kersztanyuhoz is beugrottam, mert ott meg már az ajtó is fenyőbe volt burkolva, és mindenről karácsonyi díszek lógtak, ahogy kell.
Nem kaptam bögrét :)
Ki hitte volna, hogy lesz olyan év, amikor nemcsak mondom, hogy utálom a Karácsonyt, hanem úgy is érzem. A napfordulót is megünnepeltem 22-én, de az egyszerűbb volt: megittam egy banasört a sötétségtől való búcsúként, és megittam egy világos sört, köszöntve a világosságot.
Karácsonyk viszont más. Templombajárás, rokonok, fadíszítés, kajálás, miközben senkihez sem tudok kedves lenni, mert -bár utálok ilyenkor tanulni- pár nap múlva a félév legbrutálisabb tantárgyából próbálok görbülő jegyet szerezni, de nem, nem készülhetek fel rá, mert itt éktelenkedik egy több napos fesztivál.
Persze Jézus születésére szánok majd néhány békés percet, de utána megint füstölögni fogok. Egyre jobban, míg vissza nem érek a legjobb levegőjű magyar városból a koszos-kutyaszaros-sósutas-büdös-húgyszagú Budapestre.
azt mondta: