És igen, és elkezdődik, és feltartózhatatlanul jön az agyhalál, az őrület, a téboly. Legyen jegyzet, legyen magolás, legyen olvasás, legyen jó, legyen meg, közben Karácsony - most először a világ legnagyobb terhének gondolom, a szilveszterrel együtt. Holnap dől el, hogy gürcöljek-e. Ha holnap megbukok (erre 50% az esély), felborul az ütemterv, fölbomlik a morál, miegymás.

A fejem majdnem szétrobban, úgy fáj, közben magolok, legalábbis idáig, de már nem megy tovább, pedig még távolról sem értem a végére. Ha rokonszenves kérdéseket kapok, megmenekültem, de holnap a trógerok írnak csak, szóval én is, és a trógerokat az önbizalomhiányos törékeny tanárnő a legkevésbé támogatja.

Most már a holnaputáni vizsgámra kéne tanulnom, persze nem tanulok. És a holnap elég lesz? És a jövő heti két vizsgámra honnan szedek anyagot? És mi lesz a pénteki vizsgámmal? Ingem már van...

Ennyiből remélem világos, miért én vagyok ennek a sárgolyónak az egyetlen igazán szenvedő lakója. :)

(...)

Szóval mi lesz holnap. 10-kor megírom, aztán rohanás a könyvtárba, ott háromnegyed ötig jegyzetelés, aztán ötkor jegybeiratás, aztán vissza a koleszba, olvasni a jegyzeteket, aztán másnap usgyi vizsgázni, utána telefonálni a jövő heti jegyzetek ügyében - legalább egy könyvcímet és egy tételsort szerezni, aztán elkezdeni felkészülni a pénteki vizsgára. A pénteki vizsga után ilyen-olyan ajándékok beszerzése, szállítás haza, otthon becsomagolás, és egy kényszerszünetet beiktatva 2-3 napig élvezni az életet, aztán vonatozni fel, még 67,5%-os kedvezménnyel, aztán 28-án javítani, 29-én két vérfürdőt túlélni, aztán aléltan a billentyűzetre roskadni. Másnap pedig elkezdeni készülni a szigorlatra.

Jövő héten szilveszter! (ez most nagyon-nagyon rosszat jelent.)

Na, ez a bejegyzés, mintha itt sem lenne! Utálom, ha ilyeneket írok, de kettéhasad a személyiségem, és mégis kirakom közszemlére, hátha érkezik egy kis könyöradomány a számlaszámomra:
1-22344-67843-111234
jelige: 'szegény Pityu'

"Ezt a gabonát a bolondok fölzabálják. Pedig az Úr arra teremtette, hogy méltóbb módon vegyük magunkhoz. Dícsérjük hát a teremtőt, és az ő végtelen bölcsességét, hogy megadatott nékünk

a ssör."

Mit lehetne még hozzáfűzni a Robin Hoodhoz?

Ehh, nem is olyan egyszerű pofásra alakítani ezt a vackot. De legalább lehet, nem úgy, mint ahol eddig voltam. Kicsit meg kell hozzá tanulni tájékozódni abban a sok betűben (valami forráskód-közeli, vagy távoli dolog, én nem tudom)

No, de hogy a mai nap termését is megjelenítsem, és egy igazi szittyabúval nyissam a két és feledik generációs blogomat:

"Keljen fel tekegyelmed előttünk, mert istenek nem vagyunk; lám kardot nem öltünk magunkra, miből ítélheti tekegyelmed, hogy az irgalomtól és kegyelemtől nem vagyunk idegenek; az áruláshoz hozzászoktunk már ugyan, az mint tekegyelmed is tudhatja az múltakról, de azért ne higgye tekegyelmed, hogy szívünk-lelkünk az eziránti fájdalomtól elszokott volna."

(frissítés: ha jól emlékszem Mindszenti Gábor Diáriumában olvastam ezt. Szapolyai János magyar király mondta ezt az erdélyi pártütőknek. Mindszenti Gábor szemtanúként jegyezte fel János király utolsó napjait. Királyunk szerencsére nincs, én azt javaslom, képzeljük azt, hogy ezeket a szavakat a magyar szellem mondja a legtöbb mai politikusunknak)