Ja igen, mert mégiscsak tagja vagyok annak a kisebbségi csoportnak, amelyik "nincs fönt sehol". Tehát akik fent vannak "fészen" - ahogy a tanítványaim mondják - azok ezzel a linkkel lettek gazdagabbak:

Gejzír Montreálban

Nem mintha kihagyhatatlan lenne, de végülis nem megerőltető megnézni a videót.

Egyébként majd nézegessétek, mert minden nap jön valami csemege, kivéve a hétvégét, mert Kapolcsra megyünk. Ott meg nem akarok ilyennel szórakozni, a Planéta Gazéta úgyis csak július 30-án indul be. Ezek a hülyeségek csak a beetető morzsák.

Nem kecses fejest, nem szaltót, hanem csak úgy nekifutva, figura nélkül bele a mélyvízbe.

Végülis ritkán vagyok úgy a dolgaimmal, hogy maximálisan rendben lennének. Egy jó ideje már azon mesterkedem, hogy egy földrajzos honlapot (magazin-féleséget) létrehozzak. Eleinte úgy véltem, elég, ha a webes megjelenés hipergagyi, ha mellette a tartalom szuperjó, de aztán erodálódott minden. A tartalom szuperjóságához sok kolléga kell, hogy ne minden cikket ugyanaz az kimerült zokni írja, a webes megjelenés gagyisága pedig nem tűnt olyan szükségesnek. Merthogy tudok jobbat is a gagyinál. Egyszerűen megmondta ezt már Comenius is a felvilágosodás elején: mindenkit meg lehet tanítani mindenre, csak meg kell találni a módját. Elvileg űrsiklót is tudnék építeni ennek alapján. Eleinte valóban úgy tűnt, hogy a nulláról az egyre lépni sokkal nehezebb, mint egyről a kettőre. Csak elkezdeni nehéz, képbe jönni, önbizalmat szerezni. Onnantól már csak fejlődni kell. Nos, nem teljesen így volt. De az egy másik, hosszabb és még unalmasabb történet. Elég annyi, hogy ahol most a honlapom áll, az elegendő lesz arra, hogy elindítsam, és ha majd behozza az árát, megfizetek egy programozót.

A mai napon a honlap még nagyon sok faragatlanságot tartalmaz, de a semmit nem tartalmazó címlapja már elérhető: Planéta Gazéta. És hát izgulok is az első publikálás miatt: mától lesznek bulvárhírek, de csak a facebook felől lehet elérni, a címlapról nem.

Semmi cicoma az indulásnál, viszont annál több hiba, bénaság. Például Robi gépén, firefox 5.0-ban elcsúszva jelennek meg a sorok: az én gépemen, firefox 5.0-ban, tehát ugyanabban a verzióban normálisan. Öt böngészőt kipróbáltam, mindegyikben jól jelenik meg - az én gépemen. Ugyanakkor kétség sem fér hozzá, hogy ennek a honlapnak el kell indulnia, mert itt az idő!

Ha tudni akarjátok, hogy volt-e az utóbbi órákban földrengés, vagy ufó-invázió, vagy a legendásan bölcs földrajzos látásmódon keresztül szeretnétek értesülni a világ eseményeiről, legyetek a Planéta Gazéta olvasói feltétlenül!

Robi ezer köszönet a biztatásért és segítségért!

pityutanarur

Kellemes hallgatni (vagy egyből a következőt, mert az David Bowie feldolgozása):

David Bowie feldolgozásában:

Mindenféle szóviccet félretéve épphogy kitört a tanárok és diákok által megmentőként várt nyári szünet, Pokorni a Magyar Nemzetnek adott interjújában borússá tette a tanárok (és diákok) nyarát. Egészen konkrétan azt mondja, hogy a kormányzatnak meg kéne fontolnia a tanítási szünetek időtartamának átalakítását. A kétharmados forradalom óta gyomorgörcsünk van minden ilyen kaliberű kijelentéstől: míg korábban csak legyintettünk, hogy biztosan manipulálni akarnak egy döntést, most úgy legyintünk, hogy azt mondjuk "egy hónap múlva, vagy kettő?" A kormány, amely már óvatosabban fürdőzik a kétharmados diadalban, minden akadályt elhárít az útjából, még olyan akadályokat is, amiket nem bölcs elháírtani, mert ma ugyan a nem fidesz-szimpatizánsokat védi, holnap viszont ki tudja kinek lehet szüksége rá. De ezt unalomig nyomta mindenki már, én meg most írom, ennyi.

Nyilvánvalóan nonszensz a javaslat. Ugyan lehet bosszankodni a nyári tanítási szüneten minden megközelítésből, de akkor is. A szüleim és testvéreim például hiába estek át az agymosásomon, nyaranta nem nyelik le azt a békát, hogy fizetett két hónap semmittevés jut nekem nyáron. De minden évszakban van apropója az irigykedésnek, úgyhogy igazából egész évben a jól megérdemelt pihenésemkor azt a kérdést kapom, hogy ugyan mivel érdemeltem ki? Nem is erről akarok írni. Bizonyára könnyű munkát végzek másokhoz képest (szerintem meg te végzel könnyű munkát, ha már itt tartunk), a szakma mindenki előtt nyitva áll, még 40-50 évesen is át lehet képződni, 2-2,5 év alatt, ha az eredeti szakma tanításképes.

Ami a vitában új dimenziót nyit, az a külföldi példálózás. Pokorni jobban tette volna, ha csak simán a nyakába borít egy szarzuhanyt, mert a külföldi példálózással még ennél is rosszabb vár rá. Eddig a napig a magyarországi tanárok többsége a külföldi filmeken révén úgy tudta (különösen a Simpsons családból), hogy a tanárok külföldön is alulfizetettek. Valamint azt, hogy lazább órákon, jobban felszerelt termekben, ellenben reménytelenebb gyerekekkel foglalkoznak.

Amik itt tények

Lássuk Pokorni tényeit:

Az mindjárt látszik, hogy bár Dániában hosszabb a tanév, az Egyesült Államokban jóval rövidebb, pedig Alaszka államot vettem alapul, ahol a leghosszabb: 185 napból áll a tanév.

Hogy mennyi órát fizet az állam, az végülis irreleváns, mert ez az állam szégyene, nem a tanároké. Míg Amerikában kevesebb adó befizetésével majdnem dupla annyi tanórát kap az ember gyermeke, addig Magyarországon ötször annyi járulék befizetése után is csak 600 órát kap. Dániára nem találtam adatot.

Ha megnézzük az interneten, hogy Alap- és középfokú oktatásra mennyi összeget különít el az állam Magyarország, Dánia és az USA esetében, százalékos arányban nincs nagy különbség: mindegyikük 5-6%-át fordítja a bruttó nemzeti össztermelésnek. Ha pedig szám szerint nézzük, ezek a százalékok mennyi forintot (a dollárt 191-es árfolyamon váltottam) jelentenek, és ennek hány diák a haszonélvezője (forintösszeg osztva közoktatásban résztvevők létszámával), akkor kapjuk azt a döbbenetes összeget, ami a harmadik adatsorban van: Magyarországon egy diákra 5440 forint kiadás jut, Dániában, ahol mint tudjuk a tanárok 42 héten át foglalkoznak a diákkal 27105 forint, az USA-ban 11926.

Pedig, mint az a negyedik sorból kiderül, a tanárok létszáma és a diákság létszáma egész jó arányban van, még Dániát is meghaladja, de elmarad az USA-tól.

Mit jelentenek a tények?

1. Azt jelentik, hogy Magyarországon átlagos hosszúságú a tanév, ha a két szélsőséget: a Pokorni által emlegetett USA-t és Dániát vizsgáljuk.

2. Azt jelentik, hogy Magyarországon éppolyan leterheltek a tanárok, mint a Pokorni által emlegetett USA-ban és Dániában, viszont ezt az állam nem tudja ugyanúgy honorálni.

Arról meg ne is beszéljünk, mert több időbe telik objektíven alátámasztani, hogy mennyi energiát igényel harmonikusan, jóllakottan élő dán és amerikai szülők gyermekeit vagy idegbeteg, depressziós magyar szülők gyermekeit tanítani. Nagy különbség!

3. Mert hiába fordít arányosan ugyanannyit az oktatásra, a magyar gazdaság teljesítőképessége még olyan alacsony, hogy ez a ráfordított 5% nagyon kevés pénzt jelent. A magyar közoktatásban kétszer annyian vesznek részt, mint a dán közoktatásban. Dánia 8,4 milliárd forintot költ 600 ezer diák oktatására, Magyarország 5,4 milliárdot 1,4 millió diák oktatására.

Hová menjen Pokorni?

Mi, magyarországi tanárok belátjuk, hogy az ország milyen rossz helyzetben van már évszázadok óta, és annak tudatában választottuk ezt a szakmát, hogy sosem lesz jobb a helyzetünk. Egyet kérünk: ne szopassanak jobban! Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél.

A múltkor a reptéren az egyik melós autóban volt autórádió, abban pedig egy kazetta: Apollo 440. Belehallgattam, volt 5 perc üresjáratom éppen. Nem ismerem őket, egyetlen számukról tudtam, arról amelyik az Eurotrip filmzenéi közt van. Az meg nem meggyőző. Ellenben ez a kazetta nem is volt rossz, úgyhogy itthon megszereztem mp3-ban az internet segítségével, és sok rossz szám mellett ilyen abszolút jót is találtam:

Egyébként pedig mivel közeleg az évzáró (és írnom kéne a szöveges értékeléseket), elég gyakran elgondolkozom, mi történt az elmúlt 4-5 hónapban. Nem azért írom, mert érdekes, mert nem az, de annyi minden történt velem és annyi mindent csináltam én is ezalatt, hogy most egészen máshogyan látom az életet. Elég jó ötlet volt például mellékállást keresni, látni egy másik munkahelyet, főnököket, beosztottakat, adminisztrációt. Ráadásul megvilágította magam számára azt, hogy mi az amit csak én tudok csinálni, és mi az, amit én is meg tudok csinálni ugyan, de más hivatott arra, hogy tegye. És felismertem folyamatokat, felismertem néhány izgalmas tulajdonságát az életnek. És most már kevésbé érzem magam kiszolgáltatva a körülményeknek. Sőt, ami azt illeti, látok eszközöket a kezemben. Így érezhetett az az ember is, aki elsőként fogta meg úgy a mogyorófavesszőt, hogy abból most íjat készít. Korábban csak fákat látott maga körül, de aztán alapanyagokat.

Budapestet is jobban szeretem már. Mikor megkezdtem a mellékállásozást, minden este Zuglón keresztül jártam haza. Lenyűgözött az atmoszférája, de csak mint turistát - magam nem költöznék oda. Elképesztő hely Budapest: némely része Szófiát idézi a rongyos melegségével, némely része Clevelandot a semmilyenségével, némely része Csernobil, némely része Szolnok/SouthPark, de amikor Lipótvárosnál tekerek a Dunaparton a Parlament felé, nem tudom mihez hasonlítani a panorámát. De nem ez a pátoszos többarcúság tetszik benne, hanem komolyan megszerettem azt a környéket, ahol cövekelek. Hirtelen fogékony lettem rá. Egészen idáig lepergett rólam, de most élvezem, hogy itt vagyok. Többnyire aludni járok csak haza (na majd most nyáron!), és jó ide járni haza.

Ebben a tanévben már osztályfőnök voltam, és így a végére kezdtem belejönni. Keserűség fog el, ha szóba jön a tanárság témája, de arra jó gondolni, hogy a tanítványaimmal minden rendben.

Ennyi.