zenéből most ilyen langyit, mert lazulás van:

Ami meg itt következik... nyugalom, nem áll szándékomban rágyúrni a rímekre, nem gondolom ezt komolyan, de most elég szórakoztatónak találom hogy a semmit versben közöljem:

Este is fagy volt,
éjjel sem enyhült,
hajnalban sem,
reggel tovább hűlt.

Síelni nem voltam,
nincs is sílécem,
meg autóm sincsen,
jobb híján tévéztem.

Húgom felhívott,
veszekedtünk egy jót,
amúgy nem szoktunk,
csak most kiakasztott.

Átnéztem a számlákat,
túl sokat költöttem,
diákhitelem is sok,
meg lejárt a bérletem.

Más nem történt.

Először is zenét

Lássuk csak:

Este olvadozott a hó,
éjjel viszont fagyott,
hajnalban havazott kicsit,
az út nem volt gondozott.

De csak mentek dolgozni
óvatosan a rendes emberek
én meg aludtam tovább,
hogy majd később felkelek.

Így is lett, én felkeltem,
meg is reggeliztem,
aztán gondoltam lehetnék jófej is,
s a járdánkat rendbeszedtem.

Ellapátoltam a havat,
amit az éj reászórt
Mire jött a hótoló,
a járdánk már járható volt.

Reászórta a hótoló
az útról a sáros havat,
lelkemre bánat ült,
anyádat te paraszt!

Szórtam rá kis sódert,
ne essenek el az öregek,
aztán tévéztem kicsit,
most meg netezek.

Nem lapátolok több havat,
Ahogy nézem jön még hó,
Viszont elmehetnék síelni,
mert a sípálya használható.

Megyek, megnézem ezt:

hó otthon.

Ma a szigorlat uv-t ismét elbuktam, ismét a beugrón. Egyetemesből most mindent tudtam, magyarból viszont furcsák voltak a kérdések, a társaság fele bukott, a másik fele úgy zuhant át. Ez egy ilyen nap volt. Ha átmentem volna, egy nagyon jó vizsgáztató pároshoz kerültem volna. Öt hónap múlva újra nekifutok.

A szigorlat uv ideje alatt hátrányos helyzetű fiatalok neveléséből is uv-m volt, arra nem jelentkeztem, mert a szigorlat fontosabb. Azt tehát (szintén) újra föl fogom venni. Furcsa hogy abból megbuktam, nem volt nehéz anyag és kimondottan érdekelt.

Ösztöndíj értelem szerűen ebből nem lesz, a munka viszont még összejöhet. De ha a nem publikus dolgaimat is a bukásaim mellé veszem, akkor a "munka összejövésében" már nem is igazán bízok.

Meghempergek otthon az önsajnálatban, aztán jövök vissza.

Ciano olasz külügyminiszter (1936-43) írta a naplójába az alábbi beszélgetést, ami a State Department (USA) illetékes tisztviselője és a washingtoni magyar ügyvivő között zajlott le a hadüzenetet követő napokban [valójában nem zajlott le]:

- Magyarország ugye köztársaság?
- Nem uram, királyság.
- Akkor van királyuk?
- Nincs, tengernagyunk van.
- Akkor van flottájuk?
- Nincs, mivel nincs tengerünk.
- Van valamilyen követelésük?
- Igen.
- Amerikával szemben?
- Nem.
- Angliával szemben?
- Nem.
- Oroszországgal szemben?
- Nem.
- Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?
- Romániával szemben.
- Akkor Romániának is hadat fognak üzenni?
- Nem uram. Szövetségesek vagyunk.

Micsoda csemegére bukkantam a könyvben! Aztán megnéztem mit lehet találni a témában az interneten.

Felvezetőnek legyen itt a híradó egyik témája: katt!

Aztán a Múlt-kor (MTV) egyik adása (lehet hogy lassan tölt be):

Ha nem lehet lejátszani, itt a link.

Van egy "bőséges" összefoglaló (ilyenről könyveket szoktak írni, de netes viszonylatban ez tényleg bőséges) itt a link.

Az összefoglaló végén fel van tüntetve néhány forrás, közülük az egyik nagyon tetszett a személyes hangvétele miatt, úgyhogy azt közvetlenül idelinkelem. Egy magyar dezertőr búcsúlevél-félesége. Nem olyan hosszú, mint az összefoglaló :)

Hogy tudjátok hová kötni az egészet, a Vietnami háború dióhéjban:

A Második Világháború előtt Vietnam francia gyarmat volt. A Világháborúban Japán megszállta. A Világháború felszámolásakor brit és kínai csapatok vonultak be az országba, a Potsdami konferencia döntésének megfelelően. A briteket franciák váltották a brit-francia együttműködés jegyében. A katonai ellenőrzés így volt: az északi szélesség 17 fokától északra kínai (még nem kommunista, hanem a Csang Kaj-sek-féle), ettől délre francia csapatok állomásoztak.

A franciák viszont politikát változtattak, és inkább vissza akarták szerezni Vietnamot, úgyhogy nem ismerték el függetlenségét, támadni kezdték, a kezdeti sikerek után a harcvonalak megmerevedtek 1947-re. 1948-ban Kínában a kommunisták előrenyomultak, és kiszorították Csank Kaj-seket. Észak-Vietnamban onnantól a kommunista Kína ellenőrzött. Az USA külpolitikáját részben meghatározta az un. dominó-elv: ha egy országban kommunista fordulat következik be, akkor a szomszédos országokban is megnő ennek az esélye --> meg kell akadályozni a kommunista fordulatokat. Így az USA először anyagi, nem sokkal később katonai támogatásban részesítette a francia terveket: inkább legyen Vietnam francia gyarmat, mint bizonytalan "kimenetelű" önálló állam. A fejezetre azt tett pontot, hogy a franciák végső vereséget szenvedtek a Vietnami Demokratikus Köztársaságtól Dien Bien Phu erődnél 1954-ben.

Genfben nemzetközi konferencia ült össze, megállapodtak Vietnam kettéosztásáról. A kommunista orientációjú Vietnami Demokratikus Köztársaság Északra kellett hogy visszahúzódjon. Azonban a déli államban is inkább a kommunisták voltak népszerűek, kibontakozott egy kommunista gerillamozgalom, a Vietkong (1957). Az USA fellépett a Vietkong ellen, ezzel kezdődött a klasszikus Vietnami háború, ami egészen 1975-ig tartott, az USA vereségével zárult. 1972 karácsonyán Nixon elnök egy utolsó offenzívába kezdett, ami januárra kudarccal végződött. Nem maradt más hátra, mint elfogadni Észak- és Dél-Vietnam egyesülését Észak-Vietnam fősége alatt. 1973 januárjában tűzszünetet kötött a két országrész. Máricusban kivonultak az amerikai csapatok. Az Észak- és Dél-Vietnam közötti tűzszünet betartását onnantól nemzetközi misszió felügyelte: kanadai, indonéz, lengyel és magyar alakulatok. Nem jártak sikerrel. 1975-ben Észak-Vietnam egy határozott művelettel elfoglalta Dél-Vietnamot, ezzel pedig pont került a dolog végére.