szerdától a történelmi témájú bejegyzések drasztikusan csökkenni fognak, HA átmegyek a szigorlaton - mert ugye semmi sem biztos. Ha az megvan, akkor már csak egy-két szakszeminárium marad hátra, törin. A földrajz kicsit keserűbb téma. Most mindenesetre már a fülemen folyik ki a huszadik század, egyúttal nagy felismerés történt a fejemben, ezt osztom meg, mert kell egy kis levezetés (napok óta olyan szorgalmas vagyok).

Örökös megvetéssel sújtom az Egyesült Államok külképviseletét :D Mást nem tudok.

Tudtam hogy végül behódolok az USA nagykövetség kívánalmának, pár perce ez is megtörtént. Rövid előtörténet: amerikából való hazajövetelemet igazolnom kellett. Úgy, hogy a repülős beszállókártyámat leadom a közvetítő cégnél. A beszállókártyám nincs meg, én itthon vagyok, és különben is, itthon vagyok, kiléptem az országukból, nincs közünk egymáshoz.

Novemberben jött az e-mail, hogy vigyem be a céghez vagy a beszállókártyámat, vagy egy igazolást hogy megkezdtem a tanulmányaimat. Ha ezt nem teszem meg, akkor "kvázi nem jött haza" minősítést kapok, felkerülök egy feketelistára, és 5 évig nem mehetek az Egyesült Államokba.

Azt hittem ezen már túl vagyunk, de aztán a hétvégén fölhívták a Laci komát is, hogy vigye a beszállókártyáját, tegnap meg anyámékat is (engem nem tudtak elérni, mert elhagytam az egyik sim-kártyámat), hogy vigyem a beszállókártyámat. Két órája aztán valahogy konkrétan engem csörgettek, de nem vettem észre hogy hívnak, úgyhogy másfél órával később én hívtam vissza őket. Elmondták az opciókat: határidő ma 13:00, vagy beviszem a beszállókártyámat, vagy beszkennelem és e-mailben elküldöm, vagy viszek egy hallgatói jogviszony igazolást, vagy beszkennelem az indexem legfrissebb oldalát, amin van jegybeírás az utóbbi napokból, vagy lefényképezem magam egy mai újsággal.

Végül nem ezt a képet küldtem, mert lebuknék azzal, hogy ezen a képen nincs kecskeszakállam.

Helyette befényképeztem egy oldalt az indexemből, ahol a tegnapelőtti hármas érdemjegy van beírva, bár morogtam közben, hogy miezmár. Cserébe mehetek az Államokba, ha majd lesz pénzem, ami azért fontos, mert a világkörüli túrán mindenképpen útba akarjuk ejteni az USA-t is. (Egyúttal ez az oka annak is, hogy együttműködtem)

Tegnap a mai vizsgára készülve valahogy bevillant (a posztmodern irányzat és a narrativizmus között), hogy idén nyáron dupla diplomázás lesz: diplomázik a 2004/2005 tanévben indult évfolyam (elvben), és diplomázik az első bologna-évfolyam (2006/2007) is. Ki kap munkát?

Másrészt (átmentem a vizsgán úgyhogy) levezetésképp letöltöttem és megnéztem a serdülőkori kedvencet, a Titánt.

Én már csak ilyen űrhajó-fetisiszta vagyok. Nyugi, az űrruhák nem váltanak ki belőlem reakciót. Nem. Az nem az én műfajom. Ennek ellenére nagyon szeretem az űrhajós baromságokat, a Titánt annak idején pedig kimondottan kedveltem.

2000-ben már nem volt nagy durranás, hogy egy stúdió (ez esetben a 20th century fox) jobb rajzfilmet visz a moziba, mint a Disney, hiszen a Dream Works ekkor már 2-3 éve helyet cserélt a tácolós-éneklős hősöket felvonultató stúdióval a ranglétrán. A 20th c. fox azzal próbált újítani, hogy a rajzfilmet a számítógépes animációval kombinálta. Nem lett forradalmi, de kinézetre általában nem rossz.

A történet rendkívül egyszerű: a dredzsek felrobbantották a Földet (ebben a történetben is), a maradék emberiség kolóniákon tengődik. Létezik egy Titán nevű űrhajó, amivel lehet teremteni egy új Földet, a már ismert állatfajokkal. Az űrhajó hollétét csak a főszereplő fiú tudja, akinek az apja tervezte a Titánt.

Neki számos nehézségen kell túltennie magát, kezdve mondjuk mindjárt azon, hogy elveszítette az apját a Földet ért támadás során. Aztán le kell szoknia a flegma hozzáállásról, ő nem egy a pusztulásra ítélt túlélők közül, hanem ő más: az ő kezében van az újrakezdés lehetősége.

Mindenki szurkol neki. Természetesen a film rendkívül együgyű: ezek a folyamatok fél perc alatt leperegnek benne. A tér leküzdése is hasonlóan tehetségesen megy: hogy ki kit ér utól, az a legkevésbé a hajtóműn, a tér-idő és a logika függvényén múlik, sokkal inkább a szándékon: ha jó volna két nappal később indulva is kielőzni az ellenséget, hát kielőzik.

Az ellenség igazából mindenhol ott van: ebben a történetben ember embernek farkasa. A végén persze győz az erkölcs:

DE ettől függetlenül az adja az izgalmakat, hogy szegény szőke izmos fiú

nyomában folyton ott liheg a VESZÉLY. Az ujján ugye ott a gyűrű, amit ha aktiválnak, a tenyerén kirajzolódik egy térkép, aminek segítségével kideríthető, hol van elrejtve a Titán. Hát a film háromnegyedére már mindenki tudja, úgyhogy a nagy finisben minden gonosz egy helyre gyűl értelem szerűen, ahol nem meglepő módon a szent cél győz, van benne pálfordulás és energiaügyi szaktudás is. Lebilincselő.

A bugyutaság ellenére nagyjából követhető a cselekményszál, és az ember hajlamos a feszültség-ösztönzést is elfogadni, volt olyan rész, ahol nagyon kicsit tényleg izgultam, de ez maradjon köztünk...

Mint az a képekből kiderül, nagyon látványos filmről van szó, és igazából ezért éri meg megnézni. A történet rendkívüli módon egy szálon fut, mégis érdekes (nagyjából).

A zene teljesen háttérbe kerül, egyáltalán nem tolakodó, sőt, egyetlen számra emlékszek, de arra 8 éve. Hogy az mennyire jó. Hát azóta már hallottam egy s mást, és így azok fényében már nem is annyira jó. DE a középkategóriát megüti.

Az a baj, hogy sokmindent nem is nagyon lehet a Titan A.E.-ről elondani, van egy lineáris története, egy B kategóriás filmzenéje, egy A kategóriás kivitlezése, és kész.

Persze világűrös filmből nem látványos filmet szinte lehetetlen készíteni. A világűr látványos, úgyhogy ha stilizált figurákon kívül mást nem is viszünk bele, az eredmény akkor is megfelelő. Ha tudjátok, nézzétek. Kikapcsolódásnak jó, csalódást aligha okoz ezek után...

Mégis, elkerülhetetlenül biciklistává lényegültem át. Pedig csak nincs pénzem autóra. Ez a blog... gyász. Hajjaj!

Biciklista: izzad, elüti az embereket, feltartóztatja a buszt, átmegy a piroson.

Akinek nincs kedve biciklis sírást olvasni, az addig hallgasson zenét :D

A biciklis populáció a darwini szelekció révén egyre erősebb és profibb lesz. Aki gyenge teremtmény, elhajlik a váza, elüti egy busz, elmélázik a villamossínen, az kihullik a biciklis populációból. A városvezetés pedig örömmel konstatálja, hogy az egyre profibb populáció egyre jobban megfér az autósok és a gyalogosok között, egyre kevésbé probléma tehát. Nem kell többé leszögezni, hogy "Nem kötelező biciklizni", nem kell többé megkérdezni, hogy "Miért nem jó neked a busz/autó?". A biciklisek észrevétlenül a célba érnek, nem okoznak gondot sehol, a város békés fantomaivá válnak. Nincs több "Már megint sír a biciklisek szája!"

A darwini hatás mellett érvényesül az "akkor én is" jelenség, így minél több biciklis áll helyt az aszfalton, annál többen tartják biztonságosnak, annál többen ülnek maguk is biciklire. Nekem egyébként marha mindegy. Nem tartom se örömtelinek, se bajnak. Budapesten a biciklizés egy ultimátum: kimehetsz az útra, de minden felelősség téged terhel. Nem jogilag értem, hanem "társadalmi megértésügyileg". Ezt ellensúlyozza az interneten található rengeteg biciklispanasz. Végülis ez is az.

Nyilván míg a biciklis védekezésbe kényszerül, a városvezetés irányába továbbra is áll az elvárás, hogy építsenek ki ÖSSZEFÜGGŐ bicikliút-hálózatot. A múltkor a Hungária meg Könyves Kálmán, meg ki tudja még milyen körúton próbáltam végigtekerni a kijelölt bicikliúton, de a vidámparknál rá kellett jönnöm a szomorú helyzetre: nem lehet. Találtam magamnak végül utat, nem arról van szó, azt a délutánt arra szántam. Csak mondjuk 300 méter tekerés után a lámpáknál átmenni a túloldalra, aztán újabb 300 méter tekerés után a lámpáknál megint átmenni a túloldalra, aztán újabb és újabb átmenetel után egyszercsak az egész bicikliút eltűnik, és marad egy lejáró az aluljáróba, ami az 1-es villamos megállójába vezet, hát izé... Végül mentem arra, amerre ugyan nem akartam, de volt arra bicikliút, és bazi nagy kerülővel, de eljutottam az Árpád-hídhoz. (Városvezetés: tehát el lehet jutni a Lágymányositól az Árpád-hídig, mi a baj?) Ezért van az, hogy hétköznap, ha valahová menni akarok, akkor inkább közúton tekerek. Más jellegű példa a Gellért tér-Batthyányi tér közti biciklijárda. Próbálok úgy közlekedni, hogy a turistáknak élmény maradjon Budapest, ugyanakkor én is odaérjek még aznap. Nem lehet. Csengő 50%-os. Ha túl korán kezded, azt hiszi másnak szól, ha időben kezded, megáll és rossz irányba ugrik, ha későn, ugyancsak. Általában ezért lelassítok. Nyűgös hangulat esetén nem csengetek és nem lassítok, hanem kitalálom hogyan balettozik, és annak függvényében kerülöm. Hallom ahogy ijjedten felháborodik, ha még hallótávolságon belül reagál. De mondom, inkább a teherautók között tekerek, mint hogy felháborítsam az ártatlan gyalogosokat: nem tehetnek róla, hogy rajtuk át vezetnék le az É-D biciklisforgalmat.

Ez a biciklizésben az ellentmondás: vannak akik akarnak, pedig igazából nincs rá mód. "Ha nem bicikliznél abban az országban, ahol nem lehet, akkor nem kéne a problémáidat hallgatnom." Ilyesmi.

A balatoni bicikliúttal is az a baj, hogy (gondolom telekhatárokat követve) egy méter széles, és DERÉKSZÖGŰ "kanyarok" vannak benne 50 méterenként (Keszthely és Badacsony között például). Háromkerekű biciklivel persze azt is be lehet venni. Na ott kontrasztosabban hangzik, hogy "ne biciklizz gyermekem, a Balaton nem bicikliseknek való!"

A biciklizésnek komoly hagyományai vannak idehaza. A 19. századi újságokban is arról panaszkodnak már, hogy a "sihederek" a korzózók közé hajtanak... Azóta hatszor váltottunk államformát, most már a bicikliskérdés végére is kerüljön pont.

Szólt a petőfin valami fülbemászó izé, elkezdtek énekelni is, érezhetően valami san diegói feltörekvő banda, mert a játék pont angolszász, csak a szavakat ejtik másképp. Mondom kommersz is kell, rákerestem torrenten, soulseeken, végül beértem volna egy youtube-bal, de semmi. A last.fm-en láttam hogy ez a Fish! valójában magyar banda. És legalább 2005 óta zenélnek. Az már 4 év. Újra meghallgatva kristálytiszta magyar angolt énekelnek, bizonyára az tévesztett meg első hallgatásra, hogy elképzelni sem tudtam volna, hogy lehet produkálni ennyire nyugati átlagzenét. Szóval fantáziátlanok, de legalább azt jól csinálják.

Apropó angol... nagyítsátok ki a képet! Térkép.

nyugalom, nem a BKV követte el