A Szabadság útjairól van szó. Pont jól jött ki, hogy a cspv véleményét csak a film után olvastam el, mert így nekem tök mást adott. Az nem vitás, hogy ez a film nagyon finom munka, nem olyan baltával faragott tipikus hollywoodi, amiket annyira szeretek. Akár a művészfilmek megszokásához egy első lépcsőnek is nézhetnénk, mert nem lehet nem észrevenni benne a művészetet. Márcsak azért sem, mert a részleteket nem nyomja el a történet, mondhatni a történet jelentéktelen a szereplők "hogy érzem magam"-ja mellett. Mást sem látunk, mint színészi kifejezést. Kertvárosban vagyunk, nincs látvány. A filmzene nagyon diszkrét, nem az a funkciója, hogy a néző szájába rágja, hogy most mi van. A beszéd is csak a felét teszi ki a kommunikálásnak, egyszerűen döbbenetes, hogy egy rendező meg mert próbálni ennyire a színészekre építkezni, és hogy működik is a dolog!

A másik ami nagyon tetszett, az a filmben lévő szerkezet. Nem szúrja ki a szemet, de azért legalább annyit észrevesz a filmnéző, hogy például van két nagy veszekedés a filmben: egy az elején, egy meg a háromnegyedénél, mindkettő sorsfordító, de a második sokkal erőteljesebb és komorabb. Talán az első megadja a nézőnek az alaphangot, hogy a második teljesen a helyén legyen. Ilyen finomságok!

Aztán fantasztikus a szomszéd pár! Azzal hogy három család megmutatásánál nem megy messzebbre a film, azzal belefért az egészbe, hogy mindhárom családból láthassunk valami mikroszkópikusat. És ezt is arányosan: Wheelerék ugye főszereplők, a férj is és a feleség is kidolgozott nyilván, Campbelléknél viszont már csak a férj karaktere árnyalt, Givingsék pedig egy-egy motívumot hoznak csak. Ezen súlyozás mellett pedig mindenkinek jut valami alapvető fontosság, mert a főszereplők és a környezetük között élvezetesen valós kölcsönhatás folyik!

Amikor egy ilyen film jön Hollywoodból, egy ilyen új, mármint újat mutató, új "sablonokat" kereső... Amikor, hehhe. Talán most van ilyen másodszor.

Az van, hogy a film cselekménye elhalványul, úgyhogy egy tévén szocializálódott filmnéző elméletileg félúton kikapcsolná a mozit. De egyszerűen leköti az embert a szereplők "mi van veled"-je. Nézem April Wheelert (Kate Winslet), és próbálom megérteni, hogy most mi a baja, mi jár a fejében. Nem beszél, a zene nem súg, csak az operatőr egy kicsit. Nagyon különös film, lényegében ezt akartam közölni :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.