Voltam ma a tanulmányi osztályon leadni a szakdolgozati címbejelentőmet, meg megkérdeztem, hogy kábé mi van még hátra nekem. Ez kicsit jókedvűvé tett, mert alig maradt valami. (azután hogy lenyomom a 3 szigorlatot júniusban)

Ettől még nem rózsás minden. Januárban nagyjából az volt a jövőképem, hogy míg valami újságnál szétstresszelem magam, hétvégente a tudományos előmenetelemet építgetem. Akkor még dolgoztam a történelem szakdogámon, és nagyon élveztem, és arra gondoltam, hogy én ezt akarom csinálni örökké, majd tudós leszek! Tanár is lettem volna szívesen. Nem azért, mert pityutanarur a nicknevem, hanem biztosan a felmenőim miatt.

Meg az életkörülményeimmel bajom volt/van, úgyhogy próbáltam sokféle átmeneti állást találni. Most a diákmunkákig eresztettem a lécet újra, de hát már semmi sem a régi, hol van már az adatrögzítés meg a teszkó? Most hogy már végre-valahára nekem is megritkult az órarendem, most már nincsenek ilyenek. Ma elmehettem volna pszichológiai kísérleti alanynak, de a lelkemet nem adom!

Az alapvető változás januárhoz képest, hogy semmi önbizalmam sincs már újságoknál próbálkozni, valamint hogy a tanári állás nem is olyan vonzó. Hogy majd ennyire meg annyira jó tanár lennék én, aztán látom a gyakorlóhelyemen, hogy úgyis mindenki a maximumot próbálja kihozni magából. Lehet hogy csak bele kéne rondítanom a rendszerbe, leszarni a logikát meg a tapasztalatokat, és törni egy új utat. Majd megkeresek néhány iskolát, hogy bár még sosem tanítottam, de föl szeretném rúgni a kialakult állapotokat, fölvesznek-e? Meg egyébként is kezdem látni a kialakult rendszernek az értelmét. Kezdek átalakulni tanárrá. A tudományos terveimet pedig eszi a penész. Eddig se raktam le semmi tudományosat az asztalra, most meg már nem is vagyok lelkes, nem is tudnék. Úgy érzem harag van a szívemben egyébként.

Látom a cső végét, nézem az álláslehetőségeket, úgyhogy elhatároztam, szeptembertől belekezdek egy OKI-s szakácsképzésbe. Egyike leszek majd a legműveltebb szakácsoknak, ami tökre nem befolyásolja az étel minőségét, viszont tudnék miről mesélni főzés közben a főszakácsnak. Most nem látok semmit a lehetőségeimből. Visszanézve sokkal könnyebb nyugodtnak lenni. Olyan ez, mint a toboz. Mert ott is. Föntől nézed, látod a magokat meg mindent. De alulról még alig valamit. Félsz, hogy nem is toboz.

Most még befejezni az egyetemet, ami értelmetlen, de nehéz? Be fogom, 2010 januárjában egyébként. Még háromnegyed év, aztán hej de megkönnyebbült leszek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.