Tarthatatlan volt már ahogy a könyvekhez viszonyultam, úgyhogy most olvasok. Még születésnapomra kaptam egy könyvet, és a szokásos módon estem neki: tartalomjegyzéket átfut, előszót-utószót, és egy szimpatikus fejezet elolvas, könyvet becsuk, polcra tesz. És hát leesett, hogy ez nem az a műfaj, ezt nem így kell, úgyhogy azóta érzem szükségét annak, hogy szórakozásból is olvassak, ne csak felkészülésként.

Ezért hoztam haza Churchill könyvét, amit a Második Világháborúról írt, de aztán itthon meg még jobbat találtam. Churchillben az a jó, hogy volt stílusa, és olyan témát választott, amiről elég élményszerűen tudott írni. Még csak egy kis részt olvastam az elejéből, de telitalálat. Viszont most félretettem, mert mikor hazaértünk, megbeszéltük kivel mi van, és végre lefeküdtem, a velem szemben lévő polcon megláttam a Copperfield Dávid gusztustalan színű könyvgerincét, és levettem, és olvasni kezdtem.

Tizenvalahány évvel ezelőtt volt egy időszakom, amikor faltam a könyveket, a béna ifjúsági regényektől a kötelező irodalmon át egészen addig, amíg a polcon volt valami, úgyhogy Copperfield Dávid is (az elsők között) áldozatom lett. Azt mondanom sem kell, hogy a komoly irodalmi alkotások nem igazán szórakoztattak, amelyik nem tobzódott az eseményekben, hanem mondjuk egy átutazó ember egy faluban ragadásáról szólt, azt szegényesnek és nyomasztónak találtam. Ezért van most az, hogy a Copperfield Dávidot újraolvasva az első mondattól fogva csak pislogok, hogy ez milyen jó regény. Mondjuk gyanítom, az hogy Ottlik fordította, az jelentősen növelte a humorfaktort, de hát most egyáltalán nem volt zavaró azt olvasni, hogy Copperfield Dávid egy temető melletti birtokon lakott, aminek a neve Varjútanya volt, varjak nélkül, és Copperfield Dávid egyetlen rokona mindjárt azután, hogy kiderült Copperfield Dávidról, hogy fiú, sarkon fordult, és eltűnt.

Persze meg kell várni a végét, lehet hogy majd a londoni hányattatásokra már elfogy a derű, és a történetmesélés pont olyan szomorú lesz, mint amilyen szomorú történetre emlékezek.

Amúgy meg egyre gázabb, hogy mostanában ha hazajövök, úgy viselkedek, mintha üdülőbe jönnék. Régen azért rendesen a munkáról szólt itt minden. Persze így hó nélkül...

húgocskámmal hazamegyünk karácsonyozni. Ilyenkor sztárjk nélkül is leterhelt a tömegközlekedés, úgyhogy idén nagy kihívás előtt állunk.

[sikerült rendznem a diákomat egyébként, mikor visszamentem az irodába, egy másik ügyfélszolgálatos egyszerűen odaadta az elrontott diákot ideiglenesként, és csak a leendő új kártyáért kellett fizetnem.]

Szegény kiscsaj (Nusi) valamiért vett vonatjegyet, de hát Szombathely nem fogad vonatokat, úgyhogy fölöslegesen vette. Persze kihasználhatná így: Kelenföldről elvonatozik Győrön át valami nem tudom melyik Vas megyei állomásra, ahonnan vonatpótló autóbuszok elviszik Szombathelyig. Vagy Kelenföldről elvonatozik Győrbe, onnan meg a Kisalföldi volán hazaviszi. Nem ez lesz.

Taktikánk a következő: feltételezzük, hogy pénteken akart mindenki hazamenni, és haza is jutottak. Szombatra már nem maradt senki. Azért fontos ezt feltételeznünk, mert különben nem mernénk busszal próbálkozni. Összesen két buszjárat megy naponta Szombathelyre (és Szhelyen át vezet az út Kőszegre): reggel és délután. Ezeket a távolsági buszokat annyi ülőhellyel kell elképzelni, mint a piroshetest este hatkor vagy reggel fél nyolckor. Ugyanakkor állóhely is nagyjából annyi születik rajta. Kimegyünk két órával hamarabb tipródni a peronra, és addig zenét hallgatunk, hátha attól jobban megy majd a tolakodás elviselése. (nem viselünk el semmit, idén mi leszük a "hülye p csa" illetve a "hülye b zi")

Az utasok két korcsoportja is lehetetlenül csomagolja be a holmiját. A tizenéves korcsoport a sok táska elvét részesíti előnyben (ld. hugi): közepes méretű utazótáska, hátizsák, és egy kiegészítő reklámszatyor vagy papírtáska. Az utazótáska megy a csomagtartóba, a másik kettő fel az utastérbe. Plussz kabát. Az idősebb korcsoportból egy-kettő (bőven sok) pedig előszeretettel öltözik rétegesen, ami nagyon rejtélyesen van megfogalmazva, hiszen mindenki tudja, hogy itt nem másról van szó, minthogy a ruhatárának a felét fölveszi utazás előtt, majd fönt a buszon leveszi: a ballonkabátját, a mellényét, az alatta levő kardigánját és a kardigán alatti pulóverét. Ezt a bálányi ruhát aztán vagy az ölébe teszi, amitől szuszog egész úton, vagy megpróbálja begyömöszölni a kalaptartóba hosszadalmasan, majd feladja, ölébe veszi, és szuszog egész úton.

A busznak az az előnye, hogy pont olyan, mint a másodosztály az inter city-n. A különbség, hogy olcsóbb, viszont a folyosón mivel utasok állnak, a vécére akkor sem jutnál ki, ha lenne. Úgyhogy nem érdemes teázni az indulás előtt, erős pisilhetnék esetén különösen idegesítő a közeledben ülő véletlenül egymásra találó férfi és nő, amikor a férfi engedékenyen végighallgatja a nő új életvezetési elveit. Udvariasságában ott téved, hogy ezt rajtuk kívül kapásból 20-an hallják ilyen sztrájkidőszaki tumultusban, és további 40-en, akiknek ez a 20 mondja el. Ilyen utazások során egyébként rengeteg életmodellt ismerhet meg az ember: az egyik most jött haza 4 év után Skóciából meglátogatni a szüleit, beszélgetőpartnerét pedig most léptették elő a cégnél, de nem érzi jól magát ott. Pedig a pozitív hozzáállás vonzza az energiát és a szerencsét. Hát kéremszépen...

Az egyik tegnapi vizsgámra az 1918-1945 közötti nemzetközi szerződéseket, a másik tegnapi vizsgámra a szomszédos országok nemzeti eszmerendszerét néztem át. Így egyfelől a Trianoni szerződést is elolvastam, másfelől Benes véleményét is a magyarokról. És az jön ki eredményként, hogy míg mi kudarcot kudarc hátán élünk meg Mátyás halála óta, addig Benes évről évre jobban rettegett a magyaroktól még 1916-ban is. Amikor egy vesztes háború kellős közepén éppen nagy veszteségeket szenvedtünk ugyancsak.

Annyit a trianonihoz hozzáfűznék, hogy a szerződést elolvasva látnom kellett, hogy nem is a területelcsatolás volt a legynagyobb érvágás, hanem hogy volt egy rakás gazdasági rendelkezés, amik annyira kényszerpályára állították az országot, hogy tényleg "csak" a kultúrpolitikával lehetett jobb kilátásokat teremteni. Meg ilyen paraszt dolgok, hogy a magyar kormánynak kellett a kártérítést kifizetni annak a nagybirtokosnak, akinek a birtokát államosította az egyik utódállam. A pirézek lenyúlják, a magyar kormány pedig kártérít érte. De volt még egy rakás más is, csak most tényleg nem a sebeket akarom nyalogatni, nyaldosták mások már eleget.

Mielőtt idézem Benes sorait, két mondatban álljon itt a magyar történelem Mátyás utáni veleje: Meghalt Mátyás, oda az igazság! Igazságot Magyarországnak! (kiegészítő mondat: mi vagyunk a történelem áldozatai, így véljük minden alkalommal) Benesnek pedig ez volt a véleménye, amit egy párizsi egyetemen fejtett ki egy előadássorozat keretében:

"Franciaországban és Angliában sokáig úgy látszott, hogy a magyarok a bécsi udvar esküdt ellenségei és a szabadság, függetlenség, igazság és a jog bajnokai. Szimpátiát mutattak a nyugatiak az iránt a nép iránt, mely egykor elnyomott volt és fel tudott kelni 1848-ban az elnyomás ellen, a szabadság és a forradalom zászlaját felemelve. Tiszteletet ébresztett a fáradhatatlan energiája ahogy politikai terveit 1861-ben, 1867-ben megvalósította egészen máig [1916]. Ez a nép már régóta nincs elnyomva hanem ellenkezőleg, elnyomott szerepét az elnyomóévá változtatta mégpedig a legbrutálisabb és legbecstelenebb módon. [...] A régi legendák azonban tovább éltek a magyar politikusok ügyes manőverezésének eredményeként. A hatalom a kezükben volt, övék volt az erő és a pénz. Megvették a sajtót [...] propagandájuk a magyar népet a civilizáció egyik legnagyobb letéteményesének ábrázolja. [...] történelmi emlékektől támogatva könnyen megnyerték Anglia és Franciaország szimpátiáját."

Szóval mi a francia politika szimpátiáját Románia irányába éreztük, de nem is ez, hanem "kezükben volt a az erő a nők, a pénz meg a sajtó", ez marha vicces, nálunk ugyanezt mondták a zsidókra. Sőt, hát ma is mondják a zsidókra ezt itthon, és állítólag Szlovákiában továbbra is kifogásolják a magyarokban, hogy egymásnak osztják az állásokat, és zsebükben az ország.

Egyébként Benes sem gondolta komolyan, amit írt, csak menedzselte a leendő Szlovákia ügyét. Az ilyen hülyeséghegyek miatt történt a Trianoni konferencián az, hogy még Ausztria kapott területeket. Elvégre Tisza Istvánt csak Ferenc József bölcs belátása tudta visszafogni úgy-ahogy.

Tanulság: amíg vizsgaidőszak van nekem, csőstül jön majd rátok a történelem.

a hülyegyerek (én) nem gondolt arra, hogy ha vasárnap borozik, attól még hétfő reggel nem múlik el az csak úgy. Nagyjából úgy képzelte, hogy megissza, kipisili, fogat most, lefekszik, fölkel, tanul. Megszeppenve tapasztalta, hogy ehelyett az lett, hogy megitta, kipisilte, lefeküdt, fölkelt, fogat mosott, könyvtárba ment, elaludt, lenyálazott egy könyvet, fölkelt, hazament, blogolt, lefeküdt. Már este hatkor. Merthogy már mindegy.

azt írta a blog.hu:

"Drága Blogger! Péntek délutántól csak regisztrált felhasználók számára tesszük lehetővé a bejegyzések kommentálását. A részletekről bővebben a gépházban olvashatsz."

most miért? mekkora hülyeség... fejlesztések, amiknek semmi értelme. rám nézve. barátok olvasnak, semmi szükség nincsen a kommenteléshez a regisztrációra. csak gondolm most hogy hirdetési felületté vált a blog.hu egy része, most már komolyabb szempont lett a potenciális felhasználó-szám növelés. regisztráljatok, hogy kedvet kapjatok itt nyitni blogot. ilyenkor mindig kommunista leszek pár percre. Kurva tőkeérdek.