Fél év kihagyás után folytatódott a Battlestar Galactica 4. évada (tegnap).

A csipet csapat megérkezett a Földre, teljesen összeomlottak a felfedezéstől, hogy a Föld lakossága is pont ugyanúgy le lett bombázva, mint ők a 12 bolygójukkal. Nagyokat ásítoztam ahogyan Duala vagy az elnökasszony összeomlott, a flotta emberei hányadszor fognak lelket önteni egymásba, kérdeztem. Starbuck megtalálta a saját holttestét, elégette. Főnöknek víziója volt. Kezdtem nyúlni az egérért, hogy akkor én most ezt nem nézem tovább. Aztán Duala fejbe lőtte magát egy nagyon klisé jelenetben, és ettől finom lendületet vett az epizód.

A rész (s4e11) első harmada egy elbénázott, szörnyű, legalja rendezés. A maradék kétharmad átlagosan jó. Az első harmadban szinte egyáltalán nem érvényesült a BSG erőssége, hogy realisztikus. Hogy az elnök az elnök, a segédmunkás az segédmunkás. Továbbá régen a BSG a flotta (sőt, a megmaradt emberiség) sorsára koncentrált, és nem ragaszkodott a szereplőkhöz. Meghaltak amikor úgy adódott, a történet pedig ment tovább.

Fájdalmasan elhúztam a számat, látva hogy a megmaradt 7-8 főszereplő hogyan bóklászik a Földön, a romok között. Egyetlen értelmes snitt az volt, amikor Dualára rájött az ideg, és verni kezdte a földet/Földet. Hogy fakjú, te voltál a reményem! Aztán utazva vissza a Galacticára megint elsírta magát. Megindító volt. Rajta kívül senki sem találta meg a formáját, és ettől nagyon amatőr lett az egész. Talán még az admirális volt jó a "leszarom, ugyanakkor most hogyan tovább?" tekintetével.

Duala öngyilkosságával eltávozott a karakterek közül az utolsó, aki lelket tud önteni a másikba. Az epizód hátralévő részében ezt láthatjuk, és az nagyon jó. Starbuck összeomlik, mert nem bízhat saját magában, azok után hogy megtalálta a saját hulláját. "Ezek szerint tényleg én vagyok az emberiség kaszása" - gondolja magában, felidézve hogy ugyanezt már megmondta neki a cylon. Egyúttal nyilvánvaló lett a fél éve kikövetkeztetett nyílt titok, miszerint Starbuck igencsak cylon (azért lehet több teste. Vagyis már eggyel kevesebb).

Sorra hangzanak el a kérdések, amik elvileg programadók lennének az évad hátralevő részében, ha nem úgy hangoznának, mint "Miért?" "Most mi lesz?" "Mit hittél?" "Miért vagyok cylon?"

Nade a kiábrándult flotta! Bill Adama élesített pisztollyal trappog az ezredes szobája felé, az orra előtt verekedik két közlegény, jobbra tőlük néhány prosti vígasztal néhány katonát, betépett közegek ismét másutt. A falon "telibevert Föld!" graffity, a mindig fanatikus elnökasszony pedig a galaktikus "Bibliát" égeti, mert hazugság.

Bill Adama admirális meg akarja öletni magát az ezredessel, Saul Tigh-jal. Jól beszél hozzá: "csináld amit mondok, te cylon, én vagyok a parancsnokod!" "egyszer lefeküdtem a feleségeddel ...igazi vérre vágyott ugye" Részeg mind a kettő, az ezredes ezen felül általában túlreagálja a dolgokat. Az egy kiváló jelenet. Pusztán az vele a baj, hogy a kimenetele a szokásos: "Hogy tudnálak megölni te dinka!" és egymás barátságából ezredszer is erőt merítve ezredszer is nekivágnak az emberiség életben tartásának.

Az admirális és az ezredes immár kijózanodva együtt mennek a parancsnoki hídra, és az admirális szavakat intéz a flotta népéhez. "Mint tudjátok, amiért küzdöttünk és vért vesztettünk, egy halott, radioaktív dolog. A Föld, a 13. törzs lakhelye elpusztult. De a 13. törzs túlélte, és talált magának új hazát. Egyszerű emberek voltak, mint mi. Utánukmegyünk, és élünk boldogan." Miközben egyértelmű, hogy a 13. törzsből 5-en maradtak életben, és ők ott vannak a flottában. De ez gondolom majd a következő részben okoz depressziót.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.