Kisétáltam a tanárnő szobájából, igen, be lett írva egy jegy az indexembe. Igen, tegnap sokat tanultam, meg azelőtt, igen, most jöhet a vizsga. Azazahogy...

Igenigenigenigen! Ez volt a vizsga. Mármint azon vagyok túl. Észrevétlenül. Csak tettem a dolgom egymás után: bemegy, köszön, bemutatkozik, indexet odaad, tételeket húz, maga alá húzza a széket, tollat és papírt ragad, körmöl, beszél, "Köszönöm"-öt mond, elköszön, becsukja maga után az ajtót.

Pedig ez >PAVLICSNÉ< volt. Magyarul: többen tudják, hogy ha azt mondja valaki: meglett az analízisem, akkor elismerően bólogatni kell, és gratulálni. Ez a Pavlicsné-vizsga nagyjából olyan, mint az analízis. Évközben, az órákon sok felsőbbévest láttam, meg amúgyis mondták, hogy aki nem járt be órákra (Pityu) az esélytelen, az anyag hatalmas, a precizitás már az artikulált beszédén is érezhető. Annyi gürcölés után egy olyan vizsga, amire még többet kell gürcölni. Az ember inkább neki sem áll, főleg a rémhíreket hallgatva. Hallgatók törvénykönyve §1: mindig próbáld meg. §2: "őrültség semmit nem tennünk, ha mindent nem tehetünk is." (Eszterházy Miklós nádor) - ez a felkészülésre vonatkozik. És lőn: nem sok tételt tudtam bemagolni, de azok közül húztam.

Valahol olvastam: amíg vannak vizsgák a földön, szállnak fel imák Istenhez. Vallásosként tehát nem mázliról beszélek. Megemlékezett szolgájáról :)

Persze az öröm akkor teljes, ha a barátokkal együtt lehet örülni, de sajnos nem lehet. Az év utolsó megpróbáltatása volt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.