Arról el is felejtettem lelkendezni, hogy a szigorlat előtt motivációként megnéztem egy mesét (persze többet motivált az, hogy a rendelkezésemre álló tanulóidő másfél órával csökkent), az Elvitte a víz (ha ez a címe...) (erre gondolok)

Az, hogy mit tartok viccesnek, teljesen hangulatfüggő. Mikor ezt néztem, éppenséggel olyan poénokon nevettem, amiket immár a negyven vígjátékban néztem végig, ezidáig rezzenéstelen arcal, de most nem. Viccesnek találtam a sablonos hülyeségeket, bár sablon terén nagy erénye a mesének, hogy nem vitte túlzásba a mondanivalót, mármint nem arra volt kihegyezve, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon, kivéve, ha a barátnőd nem ott van, és akkor meg főleg, ha a barátnőd szociálisan rászoruló, de rátermet, mindazonáltal egy raklap testvére van, te meg tök egyedül dúskálsz a jólétben.

Helyet sem kapna ez a mese itt, hiszen a Eurotripről sem áradoztam még egyszer sem, csakhogy van egy olyan hihhe-tetlen poén a filmben, ami egyedülivé teszi az átlagos animációs vígjátékok között. Mégpedig, amikor az apa bizonygatja, hogy "pénzre-nincs-szükség!" és rácsap az asztalra, ami összeroskad, attól meg végleg megadja magát a padló a tűzhely alatt, és beszakad. A tűzhely mögött pedig ott ül egy svábbogár, és mit olvas? Franz Kafka: Az átváltozás

Sosem néztem volna ki ilyet egy vígjátékosból, pláne, hogy ebben a filmben sikerült a Pirosszkában megformált nagymamánál is idegesítőbb egérnagymamát kitalálni. Ha cicás a nagyi, hát oké, poén, de egy szolidabb rámozdulás, és kész. Itt persze egy speed-es öreglánnyal van dolgunk, aki amellett, hogy idióta, még feledékeny is, mert ismétli magát végig. Amúgy a többi okés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.