Elfuvaroztam anyámat Ménfőcsanakra, visszafele tömegközlekedéssel jöttem. Odafelé sem volt semmi, de visszafelé volt az idegesítőbb. Odafelé: Szakadt az eső, még feketébb lett a kisalföldi alluviális síkság, az autósok meg: megy százzal a homály, aztán ha jön szembe egy autó, lelassít hatvan-hetvenre. Mondom kielőzöm, amint lehet. Erre párhuzamosan elkezdünk gyorsulni, végül inkább visszahúzódok, mert jön szembe valami fényes. Erre újra vissza hetvenre. Fein, gut! Következő előzési lehetőséget éberebben használtam ki, erre tapasztalom, hogy a következő sofőr is ugyan úgy viselkedik, mint az előző. Príma. Anyám persze jobban kiakadt, mondta, hogy az ilyeneket megbüntetné, mert akadályozzák a forgalmat, mennének inkább busszal, és különben is szitává lőné őket, miután befizették a bírságot. Ezt az új fazont nem próbáltam kielőzni, mert kísérleteztem, és tényleg: nem azért gyorsított, hogy ne előzzem le, hanem mert tiszta a terep. Amint jött egy újabb autó, megint vissza hetvenre. Ezzel húzták az agyamat, úgyhogy a visszautam agresszivitásszintje már a kezdetekkor magas volt. Gondoltam, na majd jól megblogolom az esetet, aztán leshetnek... szánalmas hozzáállás, tudom, de cserébe rajzoltam is.

Visszafelé: Győr, buszpályau. A 16.25-ös szombathelyivel terveztem a visszát, mint a régi szép gimis időkben. A nosztalgia kedvéért ettem egy hamburgert annál a hamburgeresnél, elmentem a 80 forintos nyilvános vécébe, amit épp akkor mosott fel a vécésnő, jól összejártam neki, és egy kicsit mellé is ment, mert nyolcvan forint volt, és sokalltam, mint mindig, hiszen az épület falánál ingyen is megtehetem. Csak ne nézének... Félbalkán!

Míg vártam a buszra, odacsődült a többi szerencsétlen utazóközönség is, és elkezdtek testületileg cigizni. Nem zavar a cigi, ha valamelyik haver füstöl, mert tudom, hogy a sör mellé kifejezetten jár, és növeli a bódu- és hangulatot. De ha olyanok cigiznek, akik közben nem értékes társaság, pláne úgy, hogy Kőszegről, a legtisztább levegőjű városból jövök... Én kompromisszumkereső típus vagyok, úgyhogy eleresztettem egy galambot. Nekik meg csípje az a szemüket, nem? Be is jött! Persze az ebédre elfogyasztott sárgaborsó-főzelék fönt a buszon már nem volt ekkora örömömre, mert ott már nem cigiztek, és én nem akartam fekete bárány lenni.

Amikor néhány éve még nagy pakkokkal tolakodtam a buszajtó felé (nagy pakkokkal nem lehet tolakodni), mindig utolsónak szálltam fel. Mondtam, most csak egy könyv van nálam, úgyhogy előkelő helyen fogok fölszállni, és ablak mellett lesz helyem. Elégtételt veszek a négy év utolsónak-felszállásért. Lószart!
Az első ábra egy gyönyörű műalkotás, még Dalí mester szárnyai alatt fejlesztettem ki ezt az ábrázolási módot. Az eljárás lényege a két dimenziós gondolkodás, mert a papír nem teszi lehetővé a harmadik dimenzió ábrázolását. A szimbolizmus (ugye-ugye, milyen markáns lázadás az a három pont, ami a "képzeld oda a többi embert" -sugallja?), a hanyag impresszionizmus még a korai művészetem hozadéka, kicsit talán szégyenlem is, de az alapkoncepció vitathatatlanul modern, vitathatatlanul művészi. Egy tolongás ábrázolása, hát az agyamat eldobom. "szellemem egyre dicsőbb, általam híres e föld", mi mást mondhatnék?

A következő ábra a puritán lelkivilág gyémántszeme. Bejárhatja az ember Németalföldet, Svédországot a protestáns templomok belsejét magasztalva, de azért mégis most ér révbe a lelke!

A földrajzon elsajátított statisztikai módszereket is alkalmaztam, lásd: színnel jelölés. Micsoda polihisztor! Mellesleg arról van szó, hogy ha arra pályázik az ember, hogy a buszajtó mellett bemorzsolódik a buszbelsőbe, akkor a központi sáv tör előre, de ha beáll a sorba, akkor a buszajtó melletti patkányok járnak sikerrel. Fakk. Én most köztes állapotba kerültem: a fő sodorvonalba sem és a buszajtó patkányai közé sem kerültem.

Az egyik néni, aki jóval előttem zárkózott fel a sorba, száját legörbítette, tekintetét jellegzetesen 25 fokos magasságba állította a horizont fölé, hogy szikár eltökéltségét még a lélegzésével is jelezze az elé tolakodni akaróknak. Érdekes, de beválik.
Előttem (3) állt egy srác (1), de közénk akart állni egy 60-as nő (2). Én is kipróbáltam: szájgörbítés, flegmán 25 fokos szögben a buszra néztem, akinek mindegy, melyik szatyros humanoidon tapos keresztül. És a nő (2) felhagyott a nyomulással. Zseniális, mondtam. Megőriztem a pozíciómat! Ám ekkor drámai fordulat következett. A srác (jele 1, szimpátia-érték kezdettől fogva 20% alatt) hátrahőkölt. Épp csak valamennyit. Válaszút elé értem. Homoerotikus közelségbe kerültem hozzá, azért. Eszembe jutott, amikor a gimiben a filmterem előtt tömörültünk, az ajtónyitásra várva, és valaki fölelégedetlenkedett: "ki fogdozza a seggemet?" Valaki engesztelően válaszolt mögüle: "én voltam..."-fölvilágosítóan hozzátette: "De nem a kezemmel!"

Nem volt vitás hát, hogy hátrébb kell lépnem nekem is. A srác (1) viszont egyből visszabillent előre, a gimis sztoritól pedig eltűnt a kretén ábrázatom, ami miatt a nő (2) elszemtelenedett, és befurakodott elém. Így alakult ki az utolsó ábrán látható sorrend. Végül utolsó előtti-előttinek sikerült fölvergődnöm.

De legalább nem vonattal mentem, ahol meglett volna a rizikó, hogy késünk a vészfékezés miatt. Természetesen nem húzták meg a vonaton a vészféket mifelénk, de mit vártam, ha én magam sem gondoltam úgy, hogy most aztán jól meg kell mutatni, hogy kivel húztak ujjat. Pontosabban most meg is mutattuk kivel húztak ujjat: lekvár népséggel.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.