Bár határozottan tanulásra kéne használnom minden megmaradt percemet, ennyi hülyeséget azért megengedek magamnak:

Most a neten található véleményekkel van a bajom. Három problémakör: tandíj, diákkedvezmény, reformok. Jó hír, hogy ezzel a bejegyzéssel nagyjából kiengedem a politikai véleményemet, úgyhogy már nemigen fogok újabb politikai postot írni, de ez még kikívánkozik belőlem.

A politikusok egy pénzvallású hippikolóniát alkotnak a parlamentben, és meglehetősen kevés közük van a társadalomhoz. Viszont ez a kolónia a parlamentben tanyázik, úgyhogy mégiscsak komolyan kell kezelni azt, amit csinálnak.

REFORMOK

A most folyó reformok egyrészt a költségvetési hiányt próbálják csökkenteni, másrészt valami fejlődést vinni a közszférába. Ami siralmas az egészben, hogy "mindennek ára van, az állam nem télapó" elv alapján vagy leépítenek, vagy bezárnak intézményeket, vagy fizetőssé tesznek, vagy kedvezményt csökkentenek. Ez így még nem felháborító, mert ez lehetne egy reform: az állam kivonul bizonyos területekről, és megtartja magának a külügyet, a médiát, meg a belügy egy részét. Csakhogy ugyanannyi adót szed. Fizetem a Pannonnak a havidíjat, viszont ha azt mondaná, hogy mostantól térerő csak naponta két órán át lesz, tehát havonta 60 óra, akkor cserébe a havidíjamat levinné, hiszen nem annyit szolgáltat, mint korábban. Az állam viszont nem csökkenti a lakosság "havidíját", ez a bicskanyitogató az egészben.

TANDÍJ

Már nem akkora téma, mert a HÖOK sem akkora érdekképviselő. Ha már itt tartunk, miért nem ott szorongatják meg a lakosságot? Igaz, hogy nézne ki, ha az állam kutyája éhezne! De nem ez érdekel most. Vita sincs már a tandíjból, jön és kész, már minden érintett inkább a pénzét keresi. Bár a tandíj ellenes tüntetéskor is a pénzét kereshette, mert nem volt ott.

tipikus vélemény:

A tandíjat megérdemli a diákság, mert él, mint marci hevesen, állami támogatással drogozik, állami támogatással fesztiválozik, állami támogatással jár kocsmába, meg ilyenek. Cserébe az állam képzetlen tuskókat kap, szűklátókörű alkoholistákat, akik végső soron semmihez sem értenek, úgyhogy hiába volt az egész egyetem. Úgyhogy ha valaki ebben akar részt venni, akkor fizessen be rá, az állam többé nem támogatja ezt a fertőt.

Ez egy sztereotípa ...sem, mert a sztereotípáknak vannak létező képviselői. De nem baj, mert inkább ott hibázik az érvelés, hogy végig a szülők pénzéről beszél. A szülők pénzét szóró aranyifjút utálja, azt akarja megsarcolni, hogy ne legyen aranyifjú. Attól lesz tragikus az egész, hogy ilyen aranyifjú nincs is. Mert legyen a legrosszabb verzió, és tényleg végigbulizza az x évet, de diplomája lesz, és amit az állam befektetett, többszörösen térül meg, mert egy diplomás fizetés után nagyobb adó folyik be. A tandíj ettől is undorító, hiszen fizeted a képzésedet, és utána az állam duplán jár jól: nem kerül neki semmibe (1) hogy te képzett és jólfizetett legyél, és így többet adózzál (2). Sőt itt is hozzá lehet tenni a reformokkal kapcsolatos dolgot: legyen tandíj, de akkor legyen kevesebb (az) adó!

A vélemények a legbosszantóbbak, mert annak ellenére, hogy igazságtalan a tandíj, annyian kardoskodnak a tandíj mellett, hogy zavarba ejtő. Különböző árnyalatok vannak itt is: van amin tisztán látni a sárga irigységet, hogy csak azért van az egész, mert irigylésre méltónak találja az egyetemi létet, de van, amelyik tenyérbemászó kutyahozzáállással védi a tandíjat - diákként. Van olyan is, amelyik már konkrétan érvel, és hatalmas összefüggésekbe helyezi a kérdést. De ezeknek az érvei is csak a mitikus aranyifjúság ellen szólnak.

DIÁKKEDVEZMÉNY

Ez meg kész kabaré, olyan mintha a tandíjvita második lefutása lenne. Ebből látszik, hogy a tandíjról a társadalomban nem volt értelmes vita, hanem az irigykedők vitatoztak a diákokkal, pluszs: ontották a hülyeséget az "önkritikus" (valójában a büfészakosok iránt érzett haragukat élték ki) balfékek. AMÍG UGYANANNYI AZ ADÓ, addig semilyen megszorításnak nincs létjogosultsága.

Egyébként is, ha csak a költségvetési hiányt akarják korrigálni, akkor miért nem csak egy évre szól a megszorítás? Minden bizonnyal a felvett kölcsön miatt. Azt nem lehet visszafizetni egy év alatt, úgyhogy tartós terheket ró a lakosságra. Ezekért a terhekért kárpótolnák az embereket a kölcsönből megvalósult beruházások, amik sajnos nem léteznek.

FRISSÍTÉS:
(csak hogy legyen nyilvánvaló, nem koppintottam az adócsökkentős szöveget. Orbán ezt különben is az SZDSZ-től nyúlta :))))   )

 

"Orbán: Föl a mélyből, aki magyar

2007. január 27., szombat 14:24

A Fidesz elnökének idei első szereplésén arról beszélt, hogy a tavalyi választáson a koalícióra szavazók "régi többsége" elfogyott és létrejött egy "új többség". Orbán Viktor szerint a reformok megbuktak, éppen ezért adócsökkentésen alapuló gazdasági fordulatra van szükség."

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr9331369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása