a gimnázium is sucks

Címkék: klasszikus bejegyzés

2007.04.17. 11:53

Két gimnáziumból is el kellett kullognom. Az elsőben az igazgató úr felháborodottan közölte, hogy ha minden tesztet engednének kitölteni, mást sem csinálnának, mint teszteket töltögetnének. Próbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy nekem az év végi jegyem múlik a dolgon, de csak rázta a fejét. Volt a szomszédban is egy gimi, oda is bementem, előadtam a kínomat, hogy tanrászak, szeminárium, tesztkitöltés gimnazistákkal, egy negyedikes osztállyal. Szó sem lehet róla, hát mindjárt ballagnak, február óta azt sem tudják, hol a fejük... Igazából nem egy komplett személyiségtesztet akartam kitöltetni, csak egy 6 kérdéses, 10 percig tartó bigyót, de tekintettel kell lenni arra, hogy ők most azt sem tudják, hol áll a fejük. Különben is, elment-e az eszem.

Kissé felidegesítettek, mert igazán érdekes dolog gabalyodott volna ki a kérdőívből, de azt hiszem dolgozattémát kell váltanom. Ami nyilván nem olyan nagy megterhelés, mint egy osztályt megmozgatni, de 10 perc a szünetben, ahol úgyis csak kártyáznának, cigiznének, akcióznának, igazán megtehetnék nekem ezt a szívességet. Az órán meg keresztrejtvényt fejtenének. Úgyis fölveszik mindegyiket mindenhová, ha okosan állították fel a sorrendet. Ha meg ahhoz sem volt eszük, akkor megette a fene.

Egyetem után betérni egy ismeretlen gimnáziumba... elkapott a gyomorgörcs. Szigorú igazgató, akadékoskodó titkárnő, csengetés, emósok... Nem volt egyszerű. Dúdolgattam magamban a The Wall-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr2359737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása