szárnypróbálgatás

Címkék: jelenségek

2008.03.28. 21:29

Kiskoromban sokat nézegettem az Ég és Föld című szép színes könyvet. Voltak benne szép folyamatábrák a kanyonok kialakulásáról, és nekem az nagyon-nagyon tetszett. Gimnazista korom óta halogatom, hogy saját folyamatábrát készítsek, és most Melnik annyira megmozgatta a fantáziámat, hogy végre összehoztam ezt a kis animációt. Az itt következő animáció egyúttal az első animációm is, és ebben kivételesen el is szeretnék majd mélyedni, kifejezetten hasznos lenne.

Egyébként az látható itt, ahogy egy hegylábnál felhalmozódott üledékrétegbe a jégkorszakot követő csapadéknövekedés miatt a megnövekedett vízhozamú folyó bevágódik. A csapadéknövekedés a patakok és a sima eső eróziós képességét is megnövelte, így nemcsak egy völgy alakult ki végül, hanem sok, és végül az egész hegylábfelszín dombsággá kopott. Az ott hátul pedig nem kuglóf.

Kicsit hasonló a melniki badland története is, de nem ilyen egyszerű. Ahhoz akartam készíteni egy profi dolgot, de ez a kis fing is több időmet vett el, mint amennyi volt raktáron. Úgyhogy a nagy projectet jegelem, ezt meg eredeti szándékom ellenére itt mutogatom majd minden erre járónak. Itt fog villogni, mint egy karácsonyfaizzó. Egész este nézni fogom.

Kicsit büszke is vagyok rá, de tisztában vagyok vele, hogy 2008-ban ennél többet is ki lehet hozni a szoftverekből.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr40401228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nusi · http://sudnusi.blog.hu 2008.04.02. 19:05:52

tök kúl meg minden csak nem tom megnyitni a képet...XD

sudi 2008.04.02. 19:11:15

és bejöttXD
süti beállítások módosítása