Ma Balogh István páterről tartottam volna kiselőadást, akiről halvány fogalmam sem volt, hogy kicsoda. Viszont ennyire élvezetes munkában eddigi éveim alatt még nem is volt részem.

Lóhalálában készültem fel, másfél napom maradt rá. Odáig fajult a dolog, hogy eltévesztettem az órakezdést is: 10:15-kor jöttem rá, hogy 10:00-kor, nem pedig délben lesz. Ugyanakkor távolról sem voltam kész ekkor még az anyaggal. Ennek ellenére pánikszerűen besiettem az egyetemre, sőt, a gyilkos biciklivel mentem, mert úgy a leggyorsabb. 10:30-ra már bent is voltam a teremben, ami üres volt. Mint megtudtam, az óra egy váratlan családi eset miatt elmaradt. Illetlenség volna ujjongásba kezdeni emiatt. De meg kell említenem, hogy a tegnapi pecséttanos zh (a medievisztika segéd tudomány ai órán) ugyancsak elmaradt.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy egyetlen kiindulópontom volt: Balogh István politikus pap volt. Az internet csak annyival segített többet, hogy megtudtam, köze volt a békepap-mozgalomhoz. A kutatást az Egyetemi Könyvtárban kezdtem, ahol Baloghot se címszóként, se tárgyszóként nem találtam, így a békepapságról kerestem könyvet. Találtam is egy tökéletesnek tűnő könyvet, amit átfutva kiderült, hogy Balogh bár valóban fontos alakja a békepap-mozgalomnak, közel sem volt vezéralakja. Így a könyv nem is tárgyalta az életpályáját, csak annyit sikerült megtudnom róla, hogy a békepap-mozgalom beindításánál nagyjából milyen szerepe lehetett. A könyv irodalomjegyzékében sem találtam semmi továbbmutató tételt, úgyhogy a békepap-vonal zsákutcának bizonyult.

A második körben a Politikatörténeti Könyvtárba mentem, ahol találtam is egy Balogh-életrajzot, meg két Balogh-írást. Az életrajz egy 1984-es tanulmánykötetben volt, és rendkívül problémás. Rosszul felépített, életrajzi adatokkal alig szolgáló nagy hablaty volt. A későbbi információk fényében nem is csoda: Balogh István politikai pályája a Magyar Dolgozók Pártjára nézve eléggé kompromittáló. Mindenesetre ebből a pár oldalas életrajzból kimazsoláztam a használható adatokat, valamint találtam benne egy hivatkozást egy bizonyos Balogh-visszaemlékezésre, és nekiálltam feldolgozni a két Balogh-írást. Vagyis csak az egyiket, mert az 1974-est valaki kikölcsönözte. De a másik, az 1948-as úgyis témába vágóbb volt.

Egy ötrészes cikksorozat különkiadása volt, melynek a címe azt ígérte, hogy az egyház és állam viszonyát fogja górcső alá venni. Ehhez képest a páter a saját politikai pályafutását dolgozta fel, el nem mulasztva hangsúlyozni, hogy mennyire kulcsfigura volt a világháború utáni években. És hogy állításainak hitelt szerezzen, nem győz idézni saját magától.

Meg voltam tehát lőve két szubjektív munkával, melynek mindegyike pusztán annyi tartalommal szolgált, hogy Balogh István nagyszerű ember volt. Ennek ellenére összeállt némi ténysor, felmerült néhány név, és egy-két évszám. Balogh pedig az öntömjénezés közepette néhány hasznos morzsát is elejtett a dolgok akkori működéséről.

Kis töprengés után világos lett, hogy igazából három momentum köré rajzolható meg a politikai pályája: hogyan került bele a gépezetbe, hogyan alapította meg a saját pártját, és mi köze volt a békepap-mozgalomhoz. Ez utóbbi már világos volt, hiszen ezzel kapcsolatos volt az első könyv, amit olvastam a témában.

Igazán izgalmas volt kisakkozni a pályájának beindulását, hiszen erről csak annyit tudhattam, hogy Révai József és Erdei Ferenc felkereste Balogh Istvánt újságindítás ügyben. Kezdésnek tehát néztem egy Révai- és egy Erdei-életrajzot. Különösen Révai életrajza szolgált hasznos információkkal, kiderült ugyanis, hogy a moszkvából hazatérő kommunista politikust azzal bízták meg, hogy indítson egy demokratikus napilapot a vörös hadsereg által félig már némettelenített Magyarországon. Balogh, mint a Délmagyarország című náci megszállás alatt betiltott napilap tulajdonosa ezért került a képbe. Ez volt a legolvasottabb napilap, bejáratott név, antifasiszta arculat, több nem is kellett. Erdei Ferencet pedig azért vihette magával Révai a meggyőzéshez (hogy ők együtt hárman indítsák újra a lapot), mert Erdei nem volt olyan ijesztően kommunista, mi több, a falukutató mozgalom révén Balogh és Erdei "egy csónakban eveztek". Ezen a ponton azonban megint eltűnt Balogh István a szemem elől, ugyanis Révai életrajzából több következtetést nem tudtam levonni.

A cikksorozatból kiderült, hogy az újságalapítás kapcsán a Magyar Nemzeti Felszabadítási Front és a Független Kisgazda Párt ügyeiben is kavart valamit Balogh, úgyhogy utánanéztem egy lexikonban, mi is ez a Magyar N.F.F. Levettem a polcról továbbá Izsák tanár úr könyvét, amit a '44-56 közötti polgári pártokról írt, hogy utána nézzek a kisgazda párt ügyeinek. Ebből kiderült, hogy Balogh helyi kisgazda volt. A német megszállással a pártot betiltották, a szovjet megszállást követően pedig nekiláttak a pártot újjászervezni. Mivel ekkor a párt minden nagykutyája külföldön volt, és csak az Alföld volt "felszabadítva", Balogh pedig a környék ismert közéleti szereplője volt, egy darabig ő vihette a prímet. A MNFF a demokratikus pártok antifasiszta szövetkezése volt (tehát tagja lett a Független Kisgazdapárt is), mindjárt az elején átvette a kommunisták pártprogramját, és nekiállt előkészíteni az Ideiglenes Nemzetgyűlést. Az ország másik felén még a német propaganda tartotta hatása alatt a lakosságot, hogy a vörös hadsereget mindenképp meg kell állítani, mert lerombolják a templomokat. Ezért a vörösöknek kapóra jött, hogy együttműködik velük egy pap, így Balogh Istvánt még Moszkvába is elvitték a fegyverszüneti egyezményt megkötő delegáció tagjaként, sőt az Ideiglenes Nemzeti Kormányban még államtitkári pozíciót is kapott. Miután az egész felszabadítós-szörnyűség elült, és az elmenekült politikusok is visszatértek, Balogh eljelentéktelenedett, úgyhogy ismét eltűnt a szemem elől.

Még a pártjának a nevét sem tudtam, viszont Izsák tanár úr könyvében a névmutató alapján megtaláltam azt a fejezetet, ami Baloghról és a pártjáról szól, tehát a Független Magyar Demokrata Pártról. Ebből kiderült hogy 1947 márciusában elnyerte az FKgP főtitkári címét, de júniusban egészsége teljes összeomlására hivatkozva (és Rákosi Mátyással egyeztetve) lemondott, valamint kilépett a pártból. Másfél hónapra rá megalapította az említett FMDP-t, amit másfél év alatt Rákosi szimbolikussá tett, 1949-ben Balogh már a parlamentbe sem jutott be.

Innentől pedig már gyerekjáték volt az egész: csak az maradt hátra, hogy az adatokat és információkat szinkronba hozzam, egymással kiegészítsem és időrendbe rendezzem.Nem utolsó sorban feltegyem azokat a kérdéseket, amik így felmerülnek, kezdve a kommunistákkal való kapcsolatának vizsgálatával. Annyira jóóóóóóó :)

Egyébként akkor már nem hagyom félbe: 1950-ben segített előkészíteni a békepap konferenciát, de ő maga egy aláíróíven sem szerepel a nevével. 1951-ben a börzsönyben lévő Kemence község plébánosa lett, '53-ban visszahelyzeték Budapestre, és itt élt 1976-os haláláig. 1973-ban a Magyar Népköztársaság Zászlósrendjének I. fokozatával tüntették ki.

A kommunisták eszközeként került be a politikai vérkeringésbe, ahol beszédeivel és egyházi konfliktusaival folyamatosan a köztudatban maradt, bár se politikai súlya, se politikusi képessége nem volt. Szerepét úgy képzelte el, hogy közvetít az egyház és az állam között, de az egyházát nem képviselte, az állam pedig nem sokat foglalkozott vele. Bár jutott jelentősebb pozíciókba is, ő maga sosem volt befolyással az eseményekre, inkább az események hátán utazott be a történelembe, de még így sem tudott maradandót felmutatni. Ennek ellenére rendkívül büszkén tekintett végig az életén, az egyház és haza érdekei közt őrlődő áldozatnak látta magát. Mi meg már nem is látjuk, nem véletlenül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.