nézőpont

2008.12.19. 08:54

Az egyik tegnapi vizsgámra az 1918-1945 közötti nemzetközi szerződéseket, a másik tegnapi vizsgámra a szomszédos országok nemzeti eszmerendszerét néztem át. Így egyfelől a Trianoni szerződést is elolvastam, másfelől Benes véleményét is a magyarokról. És az jön ki eredményként, hogy míg mi kudarcot kudarc hátán élünk meg Mátyás halála óta, addig Benes évről évre jobban rettegett a magyaroktól még 1916-ban is. Amikor egy vesztes háború kellős közepén éppen nagy veszteségeket szenvedtünk ugyancsak.

Annyit a trianonihoz hozzáfűznék, hogy a szerződést elolvasva látnom kellett, hogy nem is a területelcsatolás volt a legynagyobb érvágás, hanem hogy volt egy rakás gazdasági rendelkezés, amik annyira kényszerpályára állították az országot, hogy tényleg "csak" a kultúrpolitikával lehetett jobb kilátásokat teremteni. Meg ilyen paraszt dolgok, hogy a magyar kormánynak kellett a kártérítést kifizetni annak a nagybirtokosnak, akinek a birtokát államosította az egyik utódállam. A pirézek lenyúlják, a magyar kormány pedig kártérít érte. De volt még egy rakás más is, csak most tényleg nem a sebeket akarom nyalogatni, nyaldosták mások már eleget.

Mielőtt idézem Benes sorait, két mondatban álljon itt a magyar történelem Mátyás utáni veleje: Meghalt Mátyás, oda az igazság! Igazságot Magyarországnak! (kiegészítő mondat: mi vagyunk a történelem áldozatai, így véljük minden alkalommal) Benesnek pedig ez volt a véleménye, amit egy párizsi egyetemen fejtett ki egy előadássorozat keretében:

"Franciaországban és Angliában sokáig úgy látszott, hogy a magyarok a bécsi udvar esküdt ellenségei és a szabadság, függetlenség, igazság és a jog bajnokai. Szimpátiát mutattak a nyugatiak az iránt a nép iránt, mely egykor elnyomott volt és fel tudott kelni 1848-ban az elnyomás ellen, a szabadság és a forradalom zászlaját felemelve. Tiszteletet ébresztett a fáradhatatlan energiája ahogy politikai terveit 1861-ben, 1867-ben megvalósította egészen máig [1916]. Ez a nép már régóta nincs elnyomva hanem ellenkezőleg, elnyomott szerepét az elnyomóévá változtatta mégpedig a legbrutálisabb és legbecstelenebb módon. [...] A régi legendák azonban tovább éltek a magyar politikusok ügyes manőverezésének eredményeként. A hatalom a kezükben volt, övék volt az erő és a pénz. Megvették a sajtót [...] propagandájuk a magyar népet a civilizáció egyik legnagyobb letéteményesének ábrázolja. [...] történelmi emlékektől támogatva könnyen megnyerték Anglia és Franciaország szimpátiáját."

Szóval mi a francia politika szimpátiáját Románia irányába éreztük, de nem is ez, hanem "kezükben volt a az erő a nők, a pénz meg a sajtó", ez marha vicces, nálunk ugyanezt mondták a zsidókra. Sőt, hát ma is mondják a zsidókra ezt itthon, és állítólag Szlovákiában továbbra is kifogásolják a magyarokban, hogy egymásnak osztják az állásokat, és zsebükben az ország.

Egyébként Benes sem gondolta komolyan, amit írt, csak menedzselte a leendő Szlovákia ügyét. Az ilyen hülyeséghegyek miatt történt a Trianoni konferencián az, hogy még Ausztria kapott területeket. Elvégre Tisza Istvánt csak Ferenc József bölcs belátása tudta visszafogni úgy-ahogy.

Tanulság: amíg vizsgaidőszak van nekem, csőstül jön majd rátok a történelem.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr2831075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norbert34 2008.12.19. 18:18:35

Ez nagyon tetszik!!! tessék írni minden nap valami érdekeset! :)
süti beállítások módosítása