Tegnap a mai vizsgára készülve valahogy bevillant (a posztmodern irányzat és a narrativizmus között), hogy idén nyáron dupla diplomázás lesz: diplomázik a 2004/2005 tanévben indult évfolyam (elvben), és diplomázik az első bologna-évfolyam (2006/2007) is. Ki kap munkát?

Másrészt (átmentem a vizsgán úgyhogy) levezetésképp letöltöttem és megnéztem a serdülőkori kedvencet, a Titánt.

Én már csak ilyen űrhajó-fetisiszta vagyok. Nyugi, az űrruhák nem váltanak ki belőlem reakciót. Nem. Az nem az én műfajom. Ennek ellenére nagyon szeretem az űrhajós baromságokat, a Titánt annak idején pedig kimondottan kedveltem.

2000-ben már nem volt nagy durranás, hogy egy stúdió (ez esetben a 20th century fox) jobb rajzfilmet visz a moziba, mint a Disney, hiszen a Dream Works ekkor már 2-3 éve helyet cserélt a tácolós-éneklős hősöket felvonultató stúdióval a ranglétrán. A 20th c. fox azzal próbált újítani, hogy a rajzfilmet a számítógépes animációval kombinálta. Nem lett forradalmi, de kinézetre általában nem rossz.

A történet rendkívül egyszerű: a dredzsek felrobbantották a Földet (ebben a történetben is), a maradék emberiség kolóniákon tengődik. Létezik egy Titán nevű űrhajó, amivel lehet teremteni egy új Földet, a már ismert állatfajokkal. Az űrhajó hollétét csak a főszereplő fiú tudja, akinek az apja tervezte a Titánt.

Neki számos nehézségen kell túltennie magát, kezdve mondjuk mindjárt azon, hogy elveszítette az apját a Földet ért támadás során. Aztán le kell szoknia a flegma hozzáállásról, ő nem egy a pusztulásra ítélt túlélők közül, hanem ő más: az ő kezében van az újrakezdés lehetősége.

Mindenki szurkol neki. Természetesen a film rendkívül együgyű: ezek a folyamatok fél perc alatt leperegnek benne. A tér leküzdése is hasonlóan tehetségesen megy: hogy ki kit ér utól, az a legkevésbé a hajtóműn, a tér-idő és a logika függvényén múlik, sokkal inkább a szándékon: ha jó volna két nappal később indulva is kielőzni az ellenséget, hát kielőzik.

Az ellenség igazából mindenhol ott van: ebben a történetben ember embernek farkasa. A végén persze győz az erkölcs:

DE ettől függetlenül az adja az izgalmakat, hogy szegény szőke izmos fiú

nyomában folyton ott liheg a VESZÉLY. Az ujján ugye ott a gyűrű, amit ha aktiválnak, a tenyerén kirajzolódik egy térkép, aminek segítségével kideríthető, hol van elrejtve a Titán. Hát a film háromnegyedére már mindenki tudja, úgyhogy a nagy finisben minden gonosz egy helyre gyűl értelem szerűen, ahol nem meglepő módon a szent cél győz, van benne pálfordulás és energiaügyi szaktudás is. Lebilincselő.

A bugyutaság ellenére nagyjából követhető a cselekményszál, és az ember hajlamos a feszültség-ösztönzést is elfogadni, volt olyan rész, ahol nagyon kicsit tényleg izgultam, de ez maradjon köztünk...

Mint az a képekből kiderül, nagyon látványos filmről van szó, és igazából ezért éri meg megnézni. A történet rendkívüli módon egy szálon fut, mégis érdekes (nagyjából).

A zene teljesen háttérbe kerül, egyáltalán nem tolakodó, sőt, egyetlen számra emlékszek, de arra 8 éve. Hogy az mennyire jó. Hát azóta már hallottam egy s mást, és így azok fényében már nem is annyira jó. DE a középkategóriát megüti.

Az a baj, hogy sokmindent nem is nagyon lehet a Titan A.E.-ről elondani, van egy lineáris története, egy B kategóriás filmzenéje, egy A kategóriás kivitlezése, és kész.

Persze világűrös filmből nem látványos filmet szinte lehetetlen készíteni. A világűr látványos, úgyhogy ha stilizált figurákon kívül mást nem is viszünk bele, az eredmény akkor is megfelelő. Ha tudjátok, nézzétek. Kikapcsolódásnak jó, csalódást aligha okoz ezek után...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.