így van.

Ma volt az első tanításom, roppant mód vártam már (a nicknevem viszont nem ezért pityutanarur). Sikerült egy

unalmas

órát tartanom, de legalább ura voltam az időnek és a helyzetnek, úgyhogy minden belefért az 45 percbe, amit elterveztem. Érdekességekkel, feladatokkal együtt. Csakhát ami nekem töriszakosnak érdekes, az egy 16 évesnek... fene tudja! Ezért is aludtak néhányan hátul.

Amúgy a suli felé tartva a torkomban kalimpált a szívem. A folyosón egyből belefutottam a vezetőtanáromba, akinek mondtam, hogy izgulok, ő meg mondta, hogy nem kell. Ez meggyőzött, és nem izgultam. Hehhe...

A teremben míg rendeződött az osztály, fölírtam a nevemet a tábla sarkába, azt még a 187 című filmben láttam. Gondoltam míg írom a nevem, belezökkenek a szerepembe. Elkezdtem az első mondatomat, aztán rájöttem, hogy azt még nem tisztáztam, hogy azt a nevet miért írtam föl a táblára. Úgyhogy a hátam mögé böktem, és zavartam mondtam, hogy az a nevem. Kibuggyant belőlük egy kollektív felröhögés, de nekem szerencsére már a tananyagon kezdett pörögni az agyam, hogy tartsam az időt. Úgyhogy nem jöttem zavarba a hülyeségemtől. Végülis az óra mérlege alulról súrolta a szándékaimat. Egyelőre ez is nagy szó. Hogy bár unalmas volt, az időt tudtam tartani, táblavázlat lett, sikerült a forráselemzés. Úgyhogy örvendezzünk mind! Holnap jön a következő.

Nekem ez egy nagy pillanat, úgyhogy hadd tisztelegjek az irodalom tanárom előtt, ma láttam, hogy februárban kitüntették, itt van a videó (ami nagyon torz ábrázolása a Pásztónak, de mégis büszkén mutatom, mert azért átjön ez-az). Három perc.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.