inkább magamnak szól ez. Mert a tegnapi órámmal véget ért a tanítási gyakorlatom, aztán az egyik tanulsága az volt, hogy a gondolataimat mindig le kell írnom, mert amilyen váratlanul jönnek, olyan észrevétlenül mennek.

Egyik észrevételem az volt, hogy nagyon idealistán vágtam bele, de végül ugyan ott kötöttem ki, ahonnan kiindultam, ugyan úgy tanítottam, ahogy az én tanáraim engem. Ha adott a tananyagmennyiség, és adott egy határidő, hogy mikor kell belőle számonkérést iratni, akkor a legkézenfekvőbb az, ha a tananyagot megtanítom nekik. Ebből kifolyólag a tanóra sem a játékról és az élvezetekről szól, hanem a munkáról. Egyébként sem emlékeztem már arra (le kellett volna írnom akkoriban), hogy milyen tevékenységekkel lehet feldobni egy órát. Ezzel-azzal próbálkozva egyébként találtam egy befutó dolgot (és hihetetlen, hogy elfelejtettem a középiskola óta): a tanulók ha kicsit beszélhetnek az óra elején a dolgaikról, akkor az óra kétharmadáig a legszárazabb tényközlés során is töretlen a figyelmük. Utána aztán elalszanak ahogy szoktak.

Mikor az első órámat terveztem, semmire sem emlékeztem azokból a pedagógiai célokból, amiket a vizsgákra megtanultam. Még a képességfejlesztésből maradt meg a legtöbb dolog. De hát nyilván nem nyitottam ki a kódex méretű szakkönyvet egy 45 perces óra megtervezéséhez. Miért nem lehet egy oldalban összefoglalni a legfontosabbakat? Azt ki is lógatnám az asztalom elé.

Egy másik tanulság, hogy bár úgy vágtam bele a gyakorlatba, hogy ez alapvetően a tanultak alkalmazásáról és az ötleteim teszteléséről szól, mégis a vége felé egyre jobban a tanulókról szólt, hogy valamennyire lebilincseljem őket. Pedig hát pont ezt nem akartam, emlékeztem még hogy mennyire gáznak tartottam azokat a kistanáraimat, akik a kegyünket keresték.

Ismét egy tanulság, hogy az informatika bevetése nem olyan sarkalatos kérdés. Még jó, hogy nem volt vetítővászon a teremben, mert különben Power Pointos előadásokkal untattam volna őket. A kézi technika sokkal "interaktívabb", pontosabban sokkal több impulzust ad. Néha portrék mutogatásánál jól jött volna egy diasor, de szerintem engem jobban érdekelt volna, mint őket.

A dolgozatírásnál vettem észre, hogy tanulás nélkül semmire sem emlékeznek. Számon kell rajtuk kérni az órai vázlatot, és sűrűn kell iratni velük dogát, aztán akkor talán valami lenne. Nem lettek rosszak a jegyek egyébként, mert súghattak egymásnak, ahogy bírtak. És ugyanolyanok, mint amilyenek mi voltunk, csak kevesebbet tanulnak.

Akkor egy kis köszönetnyilvánítás, mert még van egy csomó tanulsága a dolognak, de ezek voltak a legnagyobbak. Még annyi, hogy amikor a Ricsi dogájára ráírtam, hogy "hülye! [szmájli]" akkor azt viccből írtam oda, mert én mennyire határtalanul laza fej vagyok. Szóval Ricsi, nem hülye vagy, hanem lökött. DE a huginak akartam megköszönni a türelmét, hogy az első 45 perces órám mind a 120 percét végigülte odahaza. A kísérlet sikeres volt, és élesben már egész jól ment minden, elég lett a 45 perc is. Mondjuk Robinak ugyanez a köszönet jár, meg ő több órapróbámat is elszenvedte. Meg egy utolsó nyelvcsapás a 10.b-nek (bár szerencsére nem találtak rá a blogra, úgyhogy nem olvassák): tök jó volt titeket tanítani! Nagyon eredetik voltatok, nem volt semmi megjátszás.

ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.