Mármint igazi összeomlás?

2012.02.19. 19:41

Már a negyedik összeomlós hírt olvasom, pedig még alig vagyunk túl a hónap felén. Az ember már eleve minden rosszra felkészül, még ha a maja naptár valójában rosszul is van megfeleltetve az európai kronológiával, 2012-ben a kínaiak jó évet várnak a Sárkány Éve miatt, márpedig ha Kínának több pénze lesz, akkor másvalakiknek kevesebb, ez általános közgazdaságtani szabály. Itt Európában nem sok jóra számíthatunk. Ha pedig mégis idén van a maja naptár korszakváltása, az igazán kényelmetlen lenne (kivéve ha csak úgy magától, minden előzmény nélkül egy békés, gyarapodós korszak veszi kezdetét). És ez még csak a humbuk része a közbeszédnek, hány hordó olajat önt a tűzre az a gazdasági szereplő, aki úgy véli újabb összeomlás fenyegeti a tőzsdéket?

Azt tanultam az iskolában, hogy az 1929-1933-as válság nyomorba döntötte a fél világot, és Németországban emberek haltak éhen, az egész hatalmasat szólt, és borzalmas volt. Gondoltam ilyen egy válság. Ehhez képest 2008 óta a legnagyobb lakossági problémát a válságtól gyakorlatilag áttételesen függő svájci frank botrány okozta (az átverés részének pedig konkrétan semmi köze a válsághoz), illetve a válságtól ugyancsak független munkáltatói magatartás, hogy a válságra hivatkozva prés alá helyezték az alkalmazottaikat. Nem volt csődhullám, a gazdasági termelés egy évet leszámítva évről évre emelkedett, sőt még profitáltak is az európai demokráciák az egészből, hiszen minden szem az állami kiadásokra szegeződik már 4. éve, ilyen nagy reflektorfényben már nem lehet annyit lopni, mint korábban. Persze dolgok történnek, válságos időket élünk, és hatalmas átalakulások is mennek végbe a színfalak mögött, nem ezt vitatom. Sőt kisvállalkozások egészen biztosan nehéz helyzetbe kerültek. De egy magamfajta hangya számára a 2008-201x-es válság nem kelti azt a benyomást, amit egy igazi összeomlástól várna az ember.

FerrariCrash4.jpg

És hát mondom, olvasok híreket, ebben a hónapban már a negyedik figyelmeztetés érkezik, a cikkek címei egyre jobban szuggerálnak:

Február 2. - Mr. DAX: Az összeomlás szélén állunk

Február 17. - Figyelmeztetés érkezett: zuhanás fenyeget!

Február 18. - Szokatlanok a mozgások - fordulatra felkészülni!

Február 19. - Hazudnak a kormányok, nem kell rájuk figyelni

Én csak azon gondolkoztam a cikkeket olvasva, hogy mi van akkor, ha a befektetők kollektív tudata beadja a derekát, és a kaptár azt csinálja, amit ezekben a cikkekben javasolnak: részvényektől, devizától, certiktől, állampapíroktól és a többitől megszabadulnak, és nyersanyagot vesznek. Na mi lesz akkor?

Eltekintenék a tőzsdefilozófiától. Ha a befektetők kollektív tudata rámozdul a nyersanyagokra, akkor a részvényárak csökkennek majd, a nyersanyagok ára pedig növekedni fog. Szeretem a konspirációs elméleteket, úgyhogy jöjjön is egy ide: míg a befektetők kollektív tudata nyersanyagokból vásárol be, és megszabadul a vállalatok részvényeitől, addig valakik csöndben az olcsóvá vált vállalatok részvényeiből vásárolnak majd be, hangosan és gonoszan felhahotázva.

Persze én most az igazi összeomlásra fókuszálnék inkább, ami némileg kiveszi a szelet az összeesküvés elmélet vitorlájából. Ha a tőzsdéken tényleg a nyersanyagokra vetik rá magukat, akkor az ár felszökik, és itt gyakorlatilag az összes ipari alapanyagról szó van, akkor az felnyomja a termelési költségeket is. Drágább kenyér, drágább fűtés, drágább szállítás, drágább autó, drágább építőanyag, drágább ruha, drágább idő, drágább levegő. Ha a befektetők kaptára rászáll a nyersanyagokra úgy, ahogy a próféták javasolják, akkor megnézhetjük magunkat néhány hónapon belül.

Kivéve, ha már múlt héten bespájzoltunk nyersanyaggal.

Vagy vettünk egy tanyát kendermagos tyúkokkal.

Izrael úgyis megtámadja Iránt még az idén. Az arab tavasz kapóra jön nekik: északi szomszédja, a veszedelmes Szíria most a lázadó lakosságával van elfoglalva, déli szomszédja Egyiptom élén pedig egy pacifista úriember próbál országot varázsolni abból, amit az ölébe pottyant. Szaúd-Arábiát még az USA tartja pórázon, Irakot a CIA kormányozza, szóval már csak a megfelelő időjárásra várnak. Kína és Oroszország pedig már a háborús újjáépítésre állítja össze a munkásbrigádjait. A NATO épp napokban mondott elvi igent az egészre, burkoltan persze. Legalábbis ha a hadüzenetek mechanizmusa nem változott semmit az első (Szerbiát megsegíti Oroszország) és a második (Lengyelországot megsegíti Anglia és Franciaország) világháború óta. Különösen ha a hidegháborús modell folytatódik, mert akkor hadat sem kell üzenni, csak izraeli matricákat ragasztani az amerikai hadseregre.

Akár.

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr14135363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása