Régen írtam személyeset, most megint egy rövidet.

Londonban két éjszaka, kipipáltuk a British Museumot és lefényképezkedtünk a Big Bennél. Söröztünk a Parlamenttel szemben, megkoronázva az első pánikrohamot, hogy mégis mi lesz velünk. Elég-e ez az angoltudás, satöbbi. Illetve pont fordítva: haza kell menni azonnal, mert egyébként is kitoloncolna az angol bevándorlásgátló felügyelet, és hasonló önként felvállalt kisebbségi érzések.

Kiváló ötlet volt Londonban kezdeni. Végtelen metropolisz, émelyítő cukrázda-harrypotter-bankárkobold hangulat FOLYAMATOSAN a belvárostól a külvárosig. Órákat utazás, nagyvárosi emberek akik levegőnek nézik egymást, hát föl sem tudnám sorolni mi minden inger ért. A múzeum meglátogatása jó ötlet volt, ott volt minden, amit én a tankönyvekből ismerek, de a legnagyobb hatású az asszír oroszlánvadászos dombormű volt.

Ma vonatra szálltunk, irány Bristol. Legalább láttuk a délnyugat-angliai vidéket is, ez is kellett ahhoz, hogy otthonosabban érezzük magunkat. Nekem legalábbis nagyon fontos, hogy átlássam, mekkora az ország széltében, és mit csinálnak a "köztes területeken". Láttuk a vonatból azt a híres fehér lovat a domboldalban. Sövények, birkák, lovak, szántók. A legszebb, amit láttunk, az Bath volt, utána már Bristol jött. Nem olyan émelyítő, mint London, hanem sokkal komorabb, mert a téglaházak helyett kőházak, homokkőburkolatok vannak, és ettől sokkal inkább olyan az egész, mint Bretagne volt. Nekem az sokkal elviselhetőbb, noha kicsit hűvös hangulatú.

A lakás, amiben szobát bérlünk kicsit kimerítő most így első körben, talán majd erről is írok. Holnap kezdjük az állásvadászatot. End of line.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.