Ha úgy vesszük, egy ipari kém vagyok. És most kitálalok.

A mekiben a törlőrongyokat az étteremben lévő mosógépben mossuk ki. Piros szegélyű ronggyal a szendvicskészítő felületeket, kékkel az egyéb fémfelületeket, bordás ronggyal pedig a grillt tisztítjuk. Aztán kimossuk a rongyokat. Érdekes, mi? Én azon röhögtem, mikor megkérdezték, hogy tudom-e kezelni a mosógépet. Képzelj magad elé egy elöltöltős mosógépet, amin egyetlen gomb van. A Miele cég egyedi fejlesztése a meki számára. Egy gombot benyomsz, és kész, elindul a mosás. Angol munkatársam előzékenyen hozzátette: hogy könnyű legyen használni.

Valószínűleg a többi gyorsétterem láncban is úgy zajlik az ételkészítés, hogy a legapróbb részletekig meghatározzák a tennivalókat. Húst például úgy sütünk, hogy egyszerre 8 húspogácsát dobunk a grillre. Ez elég 4 Big Mac, vagy 8 sima burger, vagy 4 double cheesburger párhuzamos elkészítéséhez. De a 8 hús megsütése eleinte igen megterhelő feladat volt számomra, mert meg kellett tanulnom ezt a meghatározott alakulatban való lerakást. Megvan a helye 1-8-ig minden húsnak, de külön formáció van pl. ha csak két húst kell sütni, vagy 4-et, vagy 3-at, vagy akármennyit. Gombot benyom, kontaktgrill 20 másodpercig ezerrel tolja a hőt, aztán felnyílik, fűszerezünk (egy rázás a szóróból, nem több, nem kevesebb), és az elsőnek lerakott hússal kezdve kettesével felvesszük a húsokat. Ez azért fontos, hogy biztosan egyenlő ideig legyen a forró grillen minden hús. Ha az utolsónak lerakott húst veszem fel leghamarabb, elszabadul a pokol. Ezt még egy öntörvényű ember is beláthatja, de mivel balkezes vagyok, nekem jobban kézre állt, hogy a 8. hús helyére tegyem le az első húst, és úgy tovább, persze nyilván a leszedéskor is a 8. hely állt jobban kézre, de a szabály az szabály.

Ugyanez a bénázás megvolt a Fry Stationnél is, és mindeközben fogalmazódott meg bennem, hogy a meki az egy játékétterem. Gyakorlóétterem, vagy minek is nevezzem. Emberileg itt fejlődtem a legtöbbet, pedig rövid ideje tart a kiképzés, de ettől még feltűnt az étterem, mint helyszín komolytalansága. Én annak idején derekasan játszottam az online játékokkal, és tucatnyi gyorsétterem-szimulátorral próbáltam minél magasabb pontokat elérni. És ez van, ez a nagy helyzet, hogy nem sokkal összetettebb a valóság. Emlékszem, mikor a húgom ovis volt, sokat játszottam azzal a játékával, amelyik arról szól, hogy 9 kockából ki kell rakni egy képet (és a kockáknak ugye 6 oldala volt, tehát összesen 6 képet lehetett kirakni, ettől volt olyan szórakoztató). Pont ez van itt is. Az i-re a pontot tesszük fel mindössze, mert minden készen érkezik a raktárba. Félig megsütött csirkehúspogácsa Thaiföldről, felszeletelt uborka Mexikóból, fagyasztott zsemle fogalmam sincs honnan. Az étterem vezetés ebből következően két dologra szűkül: a raktár folyamatos feltöltésére és a munkaerő utánpótlására.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a gyorséttermekről alkotott sztereotípiát meg tudom erősíteni. Egy nagyon fontos dolgon még kárognék azért: a gyorsétterem koncepciója alapvetően rossz. Sikeres üzleti modell, tehát kiirtani nem igazán kell és lehet, viszont be kell látni, hogy a koncepció két tyúkszaros lábbal tiporja az étel értelmét. Merthogy ugye gyors. Ha például rossz tervezés miatt nem tudok kiadni egy szendvicset, hús híján, csak egy perc (60 másodperc) múlva, akkor elégedetlen vevők és elégedetlen főnökök csóválják a fejüket. Gyorsnak kell lenni. Elnézést a szóhasználatért, de erről van szó, így készül a szendvics a chicken side-on: berakom a zsemlét a pirítóba, beleőrülök a 4 másodperc várakozási időbe, végre kijön a zsemle, belependerítem a dobozba, rányomom a szószt, belebaszom ami kell, és a 19. másodpercben már a csúszdán van, és ehetik, és mire az unott képű fogyasztó közömbös vágyakozással elkanyarodik a kasszától, én már három másik ember rendelését készítettem el. Grill side: nyolc pirított zsemlefedél a tálcán, másfél másodperc alatt ráspriccelem a  ketchupot mindegyikre, két másodperc alatt odacseszem a hagymát, meg a többi feltétet, és közben arra gondolok, hogy hogyan fogok elszámolni az Isten előtt az itt elpazarolt időmmel. A lényeg az, hogy az evés lealacsonyítása, az étel meggyalázása történik.

Egy rossz szót nem lehet szólni amúgy, mert ezek a szerencsétlenek tényleg mindent elkövetnek, hogy a hippik is elfogadják őket: biotejből készítik a kakaót, fair trade kávét árulnak, biotojásból van a McReggeli, jókedvű marhákból a BigMac, tisztességesen kezelt alkalmazottak veszik fel a műszakot, szóval rendes cég, én most a koncepciót ócsárolom. Az étel meggyalázása talán szembetűnőbb egy másik példán keresztül. A gyorsaság következtében elég sok kaja hull a földre, amit összesöprünk, leltárba veszünk, és megy a kukába. Durvább eset a nap vége, amikor a fel nem használt hozzávalók mennek a kukába. Legutóbb történt (Szilveszterkor), hogy záráskor a megmaradt burgerek közül egy duplasajtosat behúztam, ami fölött még szemet hunynak, ha ott eszed meg és nem máshol, de én még nyomtam bele nagy műgonddal majonézt, és egy szelet paradicsomot. A főnököm rám szólt, hogy lopásnak számít az ilyesmi, mire én bocsánatot kértem tőle, amit a főnökök igen-igen szeretnek, úgyhogy ezzel rendezve is volt a számla. Két perccel később pont nekem jutott a feladat, hogy a maradék feltéteket (köztük a sok paradicsomot) dobjam ki a kukába. Ott hullottak a paradicsomszeletek a moslékba, és bűntudatot kellett volna éreznem, hogy egy szelettel kevesebb hullott a kukába, mivel azt megettem. Ugyanilyen irgalmatlanul repültek a fűszeres-paníros húsok, nugetts-ek és kész szendvicsek a kukába, szóval én ezen a Szilveszteren alaposan leittam magam. Az élet nem fekete és fehér, de nem feladatom megmagyarázni ennek a "lopás!" szabálynak az értelmét. Így is tök szar, hogy a mekivel álmodok többnyire.

Nem tudom Magyarországon hogy megy az ilyesmi, de Meki itt is ott is, szóval bizonyára így. Magam előtt látom mondjuk a Blahát, ahogyan éjjel ugyanígy repülnek a húsok és zöldségek, és elképzelem mindezt falak nélkül, mert akkor egy nagy-nagy teret látok, ahol 50 méteren belül van az, aki a megmaradt kaját kidobja, és az, aki valami palackos szart iszik éhgyomorra és igyekszik kijutni a kerületből, mielőtt hajléktalanságért lecsukják.

Az ilyen párhuzamos jelenségekre jobb odafigyelni, mint legyinteni, mert egyszerűen szólva ez a kontraszt táplálta a kommunizmust.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.