Angliában sok olyan dolog történt, amiről nem volt időm vagy kedvem írni, de utólag mégis fontosnak tartom, hogy a blogomhoz hű legyek, és említést tegyek róluk. Első ilyen, hogy a Trónok harcával hogy jártam. Nem mondom, hogy a legfontosabb dolog, de kezdjük azzal, amiről könnyű írni.

Kollégám Big Bird, a 2 méter magas madárfejű modoros mekis munkatársam olvasgatta szüneteiben a Trónok harca könyvet, aminek hatására eszembe jutott, hogy annak idején belekezdtem már a sorozatba, csak az első részen elaludtam, és utána meg már nem volt kedvem újra elkezdeni. De most valahogyan Anglia meghozta az étvágyamat egy ilyen dologra. Nem vártam nagyszabású dolgokra: trónok harcolnak egymással, sok újdonságot egy igazi történelemtanár nem vár ilyentől. Ennek ellenére lekötöttek a cselszövések, úgyhogy néztem egyik epizódot a másik után.

Ugorjunk is egyből az évadzáró epizódhoz, amitől hangos volt a sajtó egy hónappal ezelőtt: mikor kinyírták lady Starkot, Robot, a feleségét, meg a farkast. Ebben az epizódban két dolog vált világossá előttem: a sorozat alatt végig érzett gyanúm, hogy a cselekményszálak csak elködösítik a film valódi közölnivalóját: a mészárlást, a másik dolog pedig, hogy ez egy végtelen történet. Részletesebben!

1. Mészárlás

Van a Wire/Drót, ahol a rossz fiúk folyamatosan eltesznek valakit láb alól, és ez csak kiemeli a fontosságát annak, hogy a nyomozócsoport minden támogatást megkapjon. Az embert nyilván csiklandozza az erőszak, de a lelke is megkapja az álszent feloldozást, hogy valójában a részeges McNulty nyomozónak drukkol, nem a gengsztereknek. Zseniális sorozat. Ezzel szemben a Trónok harcában mindenki kezéhez vér tapad, mindenki az emberiség söpredékének válogatott gennye, kivéve a Stark családot, amiből a 3. évad végére alig hagynak valamit, de eddigre már egyébként is azt gondoltam róluk, hogy szolgájuk, Hodor mind közül a legokosabb. Tehát igazából az volt végig, hogy mindenféle kétes értékű szereplő céljait követhettem nyomon, miközben derekasan ontották a vért, vagy estek túlzásokba, és a 3. évad végére már alig maradt valaki, akinek a céljai kicsit is érdekeltek volna. Indokolatlannak tartottam a brutalitást, nem azért, mert bánt, vagy valami, hanem egészen egyszerűen nem érdekel. Nem vagyok célközönség, ilyen is van.

2. Végtelen

Tényszerűen: a könyvsorozat sincs még befejezve. De ott van a sok felvett, majd elejtett szál. Az első néhány részben folyamatosan arról beszél mindenki, hogy a tél közeleg. A harmadik évad végén sincs még sehol a tél. Még Rose is elmenekül délre az első évadban, de aztán nyoma sincs annak, hogy ebben a világban a tél közeledte a Starkokon kívül bárkire is hatással lenne. Aztán jönnek a fagyott zombik, átmenekülnek előlük sokan a falon, gondolná az ember, hogy na majd ez lesz valamiféle hatással Seven Kingdomra, de semmi, sőt, majd csak évadok múltán lesz újra szó róluk egy kis bevándorlás-politikai disputa erejéig Havas John részéről. Sebaj, ott a sárkányos csaj vonala, aminek lehetne az a vége, hogy szép nagy sárkányai lesznek majd, és ő jelenti majd a legnagyobb fenyegetést, csakhogy előkerül majd valami trónkövetelő rokon ismét, aki semlegesíti őt, mintha a sárkányok ott se lennének. De még mindig gondolhatná azt az ember, hogy a sorozat elején uralkodó Baratheon-házból kerekedik majd ki valami, de a vörös nő szektája eléri növekedése határait, és a szektahívő Baratheon csak egy üde színfoltja lesz a palettának, holott egy időben meglehetősen járványszerűen terjedt az egyistenhívő vallás. Viszont akkor a kis Stark-lány, Arya sorsa már csak érdekes lesz, de nem: leböki Sándort, a fasírtfejűt, és parkolópályára áll Bravoson. Ott aztán valami szuperhőssé nevelik? Majd a 12. könyvben esetleg kiderül. Ugyanakkor Északon, Havas John ébred öntudatra, és mintha sosem lett volna, úgy hullik szét az Őrség patinás hagyományokon alapuló betonkemény szervezete, hogy a későbbi könyvekben aztán ez is csak egy legyen a hatalmi harcokat vívó helyszínek közül. Vagy a vizslafejű vas-szigeteki srác esete: kínzatásának semmi értelme nem lesz, egyszerűen csak egy őrült kezébe került, s végül maga is megőrül. Semelyik szál nem vezet sehová, gondolná az ember, hogy akkor ebben a történetben a sötét oldal a főszereplő, de a Lanisterek is szopóágra jutnak a saját hülyeségük miatt. Végtelen szekvenciája a felemelkedésnek és bukásnak. Erre is utal a sorozat főcíme. De még akkor is maradt egy kőkemény probléma: logika.

3. Logikátlan

Megismerünk a sorozat elején egy családot, a Starkokat, akik jópofák, általános értékek szerint játszanak, és nagyon erősek is. Csakhogy a történet logikája szerint ők sosem juthattak volna ilyen magasra, hiszen fénysebességgel veszítik el mindenüket epizódról epizódra a tulajdonságaik és gyakorlatuk miatt. Akkor hogyan jutottak olyan magasra, ha ennyire könnyen el lehet őket törölni a vászonról? Mondhatnánk, hogy úgy, hogy régen csak harcok voltak, de most már van ármánykodás. Rob a regény szerint pont egy csatában bukik el, mert nem veszi észre, hogy a seregének a fele már ellene játszik. Vagy még evidensebb: őrizetlenül hagyják a várukat.  WTF? A történetben ha egy nő megcsókol egy férfit, akkor biztosak lehetünk benne, hogy vagy abban a pillanatban csurog valahol a vér, vagy nemsokára fog. Ha a történetben valakik megállapodnak, akkor tudhatjuk, hogy nem tartják be. Tök nagy tudathasadás ez is, mert van egy ilyen ember embernek farkasa alapvetés, de azért sokan a filmben a vitézi virtussal, meg jogokkal jönnek, mindenekelőtt Rob Stark, aki aztán pont jól megszegi a házasságával kapcsolatban kötött megállapodást. Ugyanilyen erővel az elmebeteg Joffrey király is elragadtathatná magát olykor jótékonykodásra egyszercsak. 

Végső soron

Kiskoromban én is kitaláltam, hogy én majd olyan regényt fogok írni, ami sokkal életszerűbb, és szövevényes lesz, és nem a jó győz, a rossz elbukik logika mentén halad a történet, és nem is ott ér majd véget, ahol a célok beteljesednek, mert az élet is megy tovább, és új problémák merülnek fel. De aztán ahogy felnőttem, és egyre elevenebb ízelítőket kaptam az életből, úgy csökkent bennem az igény egy életszerű regényre. És növekedett bennem a sóvárgás valami ígéret iránt, hogy ugye van valami értelme a világnak, vagy ugye van valami felemelő az univerzumban. Szóval minél keményebb az élet, annál kevésbé szórakoztat egy mészárszék-hálózat fordulatos története.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.