Látszólag az elmúlt fél évben nem nagyon írtam másról, mint politikai témákról, pedig valójában pont fordítva van: írtam egy könyvet a web programozásról, amihez képest az a néhány lila fejjel megírt demagóg hőbörgés nem számít különösebb teljesítménynek (amúgy sem).

Sőt, most, hogy túl van a tanítványom az írásbeli érettségin, talán egyébként is kevésbé fog érdekelni a politika, hiszen nem fogok egy héten többször is valami bosszantó történelmi párhuzamba botlani.

Sajnos a könyv borítója még a tehetséges Róbertnél vesztegel, úgyhogy magát a könyvet ebben a bejegyzésben semmiképpen nem tudom megmutatni. Van persze egy "kalóz pdf"-em, már pont nekem ne lenne, nem igaz?

A helyzet az, hogy fél évvel ezelőtt megelégeltem magamban mindenféle kontárkodós hajlamomat, mondván, hogy most már eleget kontárkodtam, ideje visszatérnem a szakmámhoz, a tanításhoz, de pont fordítva sikerült kiviteleznem a változást. Még a könyv tördelését is én végeztem. Bár ne is nevezzük könyvnek, inkább e-könyvnek, ha már a PDF-et kevesellem.

Három évvel ezelőtt, mikor már nem bírtam a Tétékás Nyúz helyén tátongó betöltetlen űrt, összebarkácsoltam a Gazétát. Az egy nagyon izgalmas felfedezés volt minden szempontból, és mint bármelyik felfedezésemről, spanyol viasz feltalálásomról és evidens dolgok felismeréséről, erről is már akkor, három évvel ezelőtt valamiféle összefoglalót akartam írni. De aztán jött még annyi minden más, hogy ezt elfelejtettem. Pedig a mai napig roppant érdekesnek találom, hogy azáltal, hogy egy újságnál vagyok webes ember, máris úgy viszonyul a munkahelyi többség a munkámhoz, hogy ez valami elképesztő hókuszpókusz, én pedig elképesztő kocka vagyok. Ezt, aki ismer engem régebbről, nem tudja elképzelni. Szóval teljes félreértettségben élek, aminek a gyökere ott van, hogy a programozást egy a matematikánál is felfoghatatlanabb dolognak tartják. Ha tudnák, hogy a programozás nem nehezebb, mint latinul tanulni, akkor engem sem elképesztő kockának tartanának, hanem egy közönséges bölcsésznek.

Az egész könyv-ötlet akkor született, mikor elképesztően keservesen sikerült felfognom, hogyan tudok úgynevezett dinamikus weboldalt készíteni. Adatbázisban tárolt tartalommal, amit jópofa kódokkal hívok le, és jelenítek meg egy általam összeállított felületen. Mai napig sajog az agykérgem azon része, ahol sikerült az áttörést elérnem. És azért gondoltam akkor arra, hogy erről posztokat, vagy akármit írni akarok, mert mikor már tudtam, hogy hogyan kell dinamikus weboldalt készíteni, akkor azt láttam, hogy ha ezt valaki máshogyan magyarázta volna el, akkor egy csettintésre megértettem volna.

Azt persze akkor is láttam, és azóta még jobban látom, hogy megtanulni programozni nem igazán lehet hobbiból, mert ez olyan "jó pap is holtig tanul" terület, és ha az embernek ez lesz a foglalkozása, akkor is csak jegyet vált egy véget nem érő tanulásra. Egyszóval egy feneketlen teknő ez a programozás, de mostanra már belemerültem annyira, hogy bátran össze mertem foglalni azt a minimum-tudást, ami már egy elfogadható eredményhez segít minket.

Ma is olvastam olyan kifejezéseket a neten, amiktől teljesen rosszul lettem, hogy bár munkakörömből adódóan illett volna hallanom róla, de a kifejezés magyarázatának a kifejezéseit sem értettem, a problémáról sem hallottam, legalábbis nem tudtam felfogni. Szóval tényleg fölösleges arra törekedni, hogy amit más az egyetemen és a munkahelyén tanul, azt mi csöndes éjjeleken éppúgy elsajátítsuk. De az is fölösleges, hogy a programozástól féljünk.

Mikor már nagyjából készen voltam a rám eső munkálatokkal (csak nagyjából, mert a honlapra még töltöm fel a tartalmat), olvastam Kemény Jánosról, hogy a BASIC programozási nyelvet a bölcsészeknek is szánta. Adtam neki egy gondolat-pacsit, mert ha ő mondja, neki elhiszem, hogy tényleg nem nagy teljesítmény fogalmat szerezni a programozás működéséről. És ez nagy inspirációt jelentett, hogy akkor is folytassam a könyv munkálatait, ha közben rájöttem, hogy nem én vagyok a legmegfelelőbb megírója a könyvnek.

Egyébként maga az ötletem minden szerénység nélkül elég fain, mert 50%-ban támaszkodik a megértés folyamata a könyv narrációjára, és a másik 50%-ot egy honlap jelenti, ahol a kódokat ki lehet próbálni, lehet módosítani, és újra lefuttatni. A könyv oldalain ott vannak a linkek, amik az oda vágó próbakódra mutatnak, és a weboldalon is vannak fent magyarázatok, amik végén ott a link a könyv oda vágó oldalához. A technológiája pedig annyira egyszerű, hogy nem értem magyar nyelven miért nem botlottam még ilyenbe. (talán mert minden igényt kielégít a két legnagyobb angol nyelvű tutorial oldal)

Persze sikerült megint a legvékonyabb piaci szegmensre rátenyerelnem: vannak kb. 50-en, akik számára a könyv egy régi adósságot ró le a megjelenésével. Ezért - és mert én is ennyiért fértem hozzá a tudáshoz - ingyen adom majd.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.