Furcsa észrevenni magamon, mennyire felidegesít az orosz vadászgép kilövése körüli orosz propaganda. Utoljára serdülőként éreztem ilyen tehetetlen dühöt, pedig a serdülőkori düh kimondottan ciki, ráadásul már a magyar belpolitikát is sztoikus nyugalommal tudom figyelemmel kísérni évek óta, az orosz gép lelövése pedig annyira nem tartozik rám, hogy egy udvariatlan poénon is jobban fel kéne horkannom. Mégis rohadtul felhúz, hogy minden reggel arról olvasok, Törökország mekkora kígyó (így!). Akkor különösen elgurul a gyógyszerem, ha ezt magyarul olvashatom.

1. Erdogan egy pöcs

A legtöbb politikus a múltban él, és a múlt sémáiból építi fel a vízióját, és közülük is az Erdogan- meg Putyin-féle illiberális politikusok azok, akik teljesen korba nem illő módon birodalmakat akarnak építeni. A 19. században is gáz volt ez, de akkor mindenki így csinálta. Most globális cégekkel lehet a legtöbbet elérni: nem köti a kezüket például a nyilvánosság. Kis-Ázsia régi dicsőségének visszaállítása (minthogy jól láthatóan ez a cél) pontosan azt fogja eredményezni, amit ígér: a régi dicsőség visszaállítását. Régen ami elég volt, az ma már nem az, például háborúkkal és odacsapkodással nem javul az egészségügyi ellátás, befolyásos politikai hívek pénzzel tömködésével pedig nem emelkedik a kultúra. Erdogan álmai csak járulékosan hoznak a törököknek gazdasági hasznot, egy sikeres török exportcég leginkább az előnyös termékeinek köszönheti a sikerét, másodsorban a politikusoknak, akik közvetítettek. Jó termékek nélkül nincs piacszerzés. Következésképpen ha Erdogan a szultán, ha más, a török gazdaság mindenképpen bővülne, amíg a gazdasági szereplők így játszanak, és a politikusok megteszik a diplomáciai teendőjüket. Erdogan a gazdasági szereplők sikerét a sajátjaként tünteti fel. Ami valójában őt illeti, az a nacionalista látványpolitika, mint amilyen az orosz gép lelövése is volt. Elég lehangoló, ha egy állampolgár önérzete az ország vezetőjétől függ, nem pedig az állam kultúrájától. Mi lenne a magyarokkal, ha Orbán Viktor politikája miatt kéne egyenes háttal sétálni külföldön? Persze könnyebb elviselni a nyomort, ha a saját kiszolgáltatottságunkat egy harcias megalomán vezető csinnadrattájával enyhítik. Erdogan tehát egy pöcs, mert a jelentőségét túlméretezi, és amire igazán szüksége lenne az országának, azt nem biztosítja, nem is látja.

2. Erdogan is lelőhet gépeket

Ismerek orosz embereket, és emberek ők is. Van, akit kedvelek, van, akit nem. Nem általánosítok. Az orosz történelmi hagyomány azonban mégiscsak okoz valami kollektív sértődöttséget a Nyugattal szemben, amit aztán olyan magasságokba tudnak a politikusok tupírozni, hogy még egy magyar talpas is megsüvegeli. Ami nekünk '56, Trianon, '48, meg a "Habsburgok élősködése", az nekik a magukra hagyatottság, a lekezelés és lenézés nyugatról nem egy-egy évszámhoz kötve, hanem állandóan. Így ha a Nyugaton bárki bármiféle ellenséges gesztust tesz, beindítja a "minket megaláznak" programot, függetlenül attól, hogy mi a kénküves menküről van szó. Ha a lengyelek nem köszönik meg a szovjet megszállást, Vlagyivosztokig szólnak a tamtamok az orosz önfeláldozást leköpő pökhendi nyugati mentalitás miatt. Erdogan lelövi az orosz gépet, most Oroszországot megint magára hagyták, Oroszországot megint leköpték. Ha hagyomány lenne náluk, most a véres kardot hordanák körbe az országban alvás nélkül. Nem akarok belemenni, hogy Törökország mennyiszer kérte már az oroszokat, hogy kerüljék a határt, és az oroszok mennyiszer szartak rá, hiszen Törökország is sértett már határt. Viszont az orosz gép kilövésétől nem kell eljátszani még a hattyú halálát, mindenki tudta, mivel fenyegetőzött Törökország hetek óta. Vidéken tudjuk, hogy ha egy kapura ki van írva, hogy vigyázz, a kutya harap, az többnyire csak duma, de inkább nem megyünk be egy kertbe csak úgy. Törökország most harapott, benne volt a pakliban. Ugyanígy Oroszországnak is joga van megvédeni a légterét, legközelebb ő is lője ki nyugodtan a kéretlen berepülőket. Persze ugyanígy az angolok is lepuffanthatnák az odalátogató orosz gépeket, ha már a sértéseknél és leköpéseknél tartunk.

3. Senkire sincs szükség Szíriában

Oroszországban a Kreml befolyása alatt van a legtöbb sajtótermék, így az egész ország fejét tömhetik azzal, hogy "pontosan" hogyan történt az eset. Hogy Magyarországon ugyanezek a baromságok miért terjednek, rejtély. Aztán túl azon, hogy az orosz gép nem sértett légteret, sulykolják azt is, hogy Oroszország mekkora hős, hogy végre tesz valamit az ISIS ellen, szemben Amerikával, aki csak a tökét vakarta éveken át. A magyar facebookon is jelentős azoknak a hordája, akik szerint Putyin volt az, aki megfékezte az Iszlám Államot. Törökország ilyen módon arra az országra támadt rá (ne szépítsük), aki az egyetlen küzdő szereplő a terrorizmus ellenes táborban. És most Törökország lábon lőtte az utolsó keresztes lovagot. Mit lábon, lágyékon!

Arról mélyen kussol a Kreml, hogy a bombázásainak és támadásainak jó ha 5%-át kapta az Iszlám Állam, az összes többi a NATO-val kooperáló ellenzékre jutott. Ordas nagy hazugság, hogy Putyin harcol az Iszlám Állam ellen. Azt írják az orosz sajtóban, hogy Törökország a terrorsiták szövetségese, de arról nem írnak, hogy Putyin szövetségese Asszad, aki a hatalomhoz annyira ragaszkodott, hogy most 20 millió szírből 10 millió él.

Nem mintha Törökország nem szarna nagy ívben az Iszlám Államra, és nem dörzsölné a kezét örömében, ahogy a kurdok nyaka körül szorul a hurok.

És nem mintha a NATO-t bárki kérte volna, hogy Asszad ellenzékét támogassa.

Ha Szíriát békén hagyták volna 2011-ben, akkor vagy lett volna elegendő társadalmi támogatottsága az arab tavasznak, vagy nem. Így, hogy a CIA tolta az ellenzéket hátulról, Asszad is kapott a háta mögé támogatókat (Oroszország, Irán, Hezbollah). Ha ez nincs, és a küzdőtéren csak az ellenzék és csak Asszad támogatói vannak, néhány hónap alatt meghátrált volna valamelyik fél, és folytatódtak volna a szürke hétköznapok.

Ha a NATO kiszállna az ellenzék mögül, az ellenzék összeomolna, és véget érne a polgárháború.

Ha Oroszország és Irán kiszállna Asszad mögül, Asszad összeomolna, és véget érne a polgárháború.

Rég nem a szírek döntése, mi történjen. Miközben mindenki a szírekért van ott. A szírek meg már eljöttek onnan.

4. Putyin nem a magyarok barátja

Semmi köze ehhez a témához, de a héten újabb adag agyzsibbasztó kommenteket olvastam anélkül, hogy akartam volna, és ismét lefolyt az arcom a hülyeség fokától. Mikor hazafias hévvel védik magyar emberek Putyint, legszívesebben kiszabnám a routert a falból, a számítógépemet pedig kihajítanám az ablakon, hogy soha többet ne kelljen tudnom a magyar emlékezőtehetség siralmas helyzetéről. Íme a fiumei úti temető, József Attilával, Blaha Lujzával, Batthány Lajossal, Deák Ferenccel, Rubik Ernővel, Kandó Kálmánnal, Mednyánszkival egy földben fekvő megszálló orosz katonák vörös csillagos sírjaival. Vörös. Nem eufemisztikusan aranyszínűre festett, hanem vörös, úgy vörös, mint Szovjetunió, mint megszállás, mint '56 leverése, mint kínzókamrák, mint kifosztás, mint vissza nem fizetett tartozások. A sírkertet Putyin újíttatta fel, és ő is avatta fel, nem tudom hogyan lehet ezek után Putyint a "magyar nemzeti ellenállás" ikonjává emelni. Putyin magyar szemszögből egy tróger, nem több.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.